Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű jobb megismerésére. A svájci fribourgi egyetem irányításával SMARTER néven zajló hároméves tudományos kísérletben magyar kutatók is részt vesznek - mondta el a gödöllői Szent István Egyetem Növényvédelmi Intézetének docense az MTI-nek.
A vártnál kedvezőbbek lettek az ipari termelés júniusi adatai: a szakértők úgy számoltak, hogy az orosz-ukrán konfliktus nagyobb galibát okoz majd. Ha viszont ez ilyen jól megy, a vártnál jelentősebb lehet idén az ipar növekedése, főleg ha az autóipar tovább húzza a beszállító ágazatokat is.
Egy nappal a tragédia előtt engedték ki a kórházból azt a mentálisan beteg férfit, aki pénteken megölt egy nőt egy budapesti villamosmegállóban. Az InfoRádióban nyilatkozó szakemberek egy része szerint ez az eset is rámutat, hogy 2007-ben óriási hiba volt bezárni a Lipótként ismert Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, mások szerint a pszichiáterek hiánya okoz problémát.
A kelet-ukrajnai konfliktus kezdete óta először légicsapás érte szerdára virradóra az oroszbarát szeparatisták fellegvárának számító Donyecket. A támadásnak nincsenek civil áldozatai - közölte a település polgármestere.
Komoly- és népzenei koncertek, színházi előadások, irodalmi és táncestek, kiállítások, gasztronómiai programok színesítik az idei Zempléni Fesztivált, amely pénteken kezdődik Sárospatakon
A Graboplast tulajdonosai a társaság nyilvános részvénytársasággá (Nyrt.) történő alakításáról döntöttek, és a cég vezetése megbízta az Equilor Befektetési Zrt-t az esetleges tőzsdei megjelenéssel...
A kelet-ukrajnai konfliktus kezdete óta először légicsapás érte szerdára virradóra az oroszbarát szeparatisták fellegvárának számító Donyecket. A támadásban a polgármester szerint nem haltak meg civilek.
Csütörtökön hajnalban teszi közzé második negyedéves számait a Magyar Telekom. A társaság árbevétele és operatív eredménye várhatóan mérsékelt ütemben csökkent, a negyedévben közel 11 milliárd...
Tjobs.hu online álláskeresői platform egyaránt szolgálja az álláskeresők és toborzó ügynökségek célkitűzéseit. A platformon jelenleg több, mint 150 magyar ügynökség 4 200-nál is több munkahelyet ajánl bárhol a világon, és ezek az értékek folyamatosan bővülnek. „Az állások folyamatosan érkeznek a magyar és külföldi toborzó ügynökségektől, a legváltozatosabb tevékenységi formákra vonatkozóan” –…
Elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon több tényező együttes hatására. A befektetők nem kímélik az irányadó nyugat-európai indexeket, a legnagyobb esést a DAX szenvedte el. A magyar...
Minden más világvárosnál több a multimilliomosok száma Hongkongban, messze megelőzve az európai városokat - írta a South China Morning Post hongkongi lap egy friss felmérésre hivatkozva.
Az Egri Járási Ügyészség börtönbüntetést kért arra a férfira, akinek a lakásán fegyverarzenált találtak még tavaly szeptemberben. A rendőrség eredetileg fiktív munkaerő-kölcsönzésre szakosodott bűnszervezet ügyében nyomozott, amikor a fegyvereket megtalálták, írja az Index.
Munkatársunk meséli. Történt már veled hasonló? Mit mondtál a gyereknek? Nyáron gyakran előfordul az emberrel, hogy összetéveszthetetlen hangokra ébred az éjszaka közepén. Kánikula van, a nagy szerelmi hevületben elfelejtik becsukni az ablakokat, a szex legalábbis természetes dolog, még mindig jobb vadidegenek szeretkezését hallgatni, mintha arra ébrednék, hogy valaki hangosan öklendezik (ilyen…
Kukoricaföldön dolgozó, a növényt címerező munkások betegedtek meg az elmúlt héten Tiszaburán és Tiszaszőlősön, hányinger, hasmenés és magas láz miatt heten kerültek kórházba - írta szerdai számában az Új Néplap.
Az Ariel Atom a világ leggyorsabb autói közé tartozik: több erőforrással is életre kelt, de már az általunk tesztelt 300 lóerős, kompresszoros Honda CTR motor is könnyedén repíti a 600 kilós csupasz négykerekűt. Persze mindez nem elég, fokozni kell az izgalmakat, amit ezúttal a Rezvani Automotive Designs vállalt magára. A kaliforniai bázisú gyártó az Atom alapjaira igazi szörnyet épít, méghozzá…
A SLUG SOLOS igazi hiánypótló tartalom, a rock történetének legnagyobb gitárművészei válnak a képeken meztelencsigaművészekké. Tökéletes tartalom szerda délelőttre.
Az FC Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu egy interjúban elmondta, már a 2014-es labdarúgó világbajnokság előtt tárgyaltak, és nagyvonalakban meg is egyeztek Luis Suárezzel.
De ne vegyük ezt magunkra, szarik a szlovákokra és a románokra is. A térségből egyedül a lengyelek és az ukránok érdeklik, de ők se annyira. Legalábbis az alapján, hogy melyik ország vezetőit hányszor hívta már az idén.
A Daimler AG júliusban az egy évvel korábbihoz képest globálisan 11 százalékkal, 130 ezerre növelte a Mercedes-Benz márkájú autók eladását. Az év eleje óta az eladások 13 százalékkal, 913 ezerre nőttek.
A forint ott folytatja, ahol tegnap abbahagyta: két és fél éves mélyponton. Délelőtt újra 316 forint fölé emelkedett az euró jegyzése, szakértők szerint komoly esély van a 320-ra is.
A spanyol kormány döntött úgy, hogy hazaszállítja Libériából a megfertőződött 75 éves misszionáriust, Miguel Pajarest. A gép, amin a WHO legszigorúbb előírásait betartva tervezik szállítani a beteget, szerdán indul Libériába, de még nem tudják, hogy mikor indul vissza. Pajarest egy … Folytatás
Az utóbbi hetek csapadékos időjárása jelentős károkat okozott a miskolci székhelyű Északerő Zrt. úthálózatában - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.