Politikai motivációjúnak tartja az Európai Bizottság az európai uniós tagországok ellen csütörtökön bejelentett orosz importtilalmat - derül ki az EU brüsszeli végrehajtó testületének közleményéből.
Az erős verseny miatt nyomás alatt maradhat a Tesco árbevétele és profitabilitása, emiatt pedig a Standard&Poors visszavágta a brit vállalat hosszú távú adósbesorolását. A Standard & Poors...
Negyedszer gyújtottak fel Varsó egyik központi terén csütörtök hajnalban Julita Wójcik Magyarországon is ismert lengyel akcióművész Szivárvány című, melegszimbólumnak hitt installációját.
A reggeli újabb forintgyengülési hullám 317 közelében elakadt az euróval szemben, majd ahogy kicsit javult a hangulat, úgy tudott kissé erősödni a magyar fizetőeszköz. A délelőtti kötvényaukció...
Feljelentés alapján, sikkasztás miatt vizsgálja az ügyészség az Ökotárs alapítvány által koordinált Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) gyakorlatát - tájékoztatott csütörtökön a Fővárosi Főügyészség.
Az MSZP pénteki döntését követően határoznak a liberálisok arról, hogy visszaléptetik-e jelöltjüket a közös baloldali jelölt, Falus Ferenc javára – erről maga a liberális párt főpolgármester-jelöltje, Bodnár Zoltán beszélt az ATV Start című műsorában.
Az adóhatóság szerint nem utal jövőbeni jogszabályváltozásra a reklámadó bevallásnak az az oldala, amely önellenőrzésre ad lehetőséget akkor, ha az új adó hazai, illetve uniós jogszabályokba, normákba ütközik.
A Bayern München magyar idő szerint csütörtök hajnalban 2-1-re kikapott az MLS All-Starstól, és a mérkőzést követően Pep Guardiola, illetve segítői nem voltak hajlandók kezet fogni az ellenfél edzőjével, Caleb Porterrel.
Ezequiel Lavezzi és barátnője, Yanina Screpante remekül érezték magukat kettesben, és úgy gondolták, ezt meg is örökítik, a neten pedig kis túlzással úgy terjednek a fotók, mint a vírus.
Simán poptörténelmi pillanat, hogy a hiphop-kollektíva mind a kilenc tagja megjelent Jon Stewart vezette Daily Show legutóbbi adásában. A követhetetlen konfliktusokkal átszőtt történetű klán újraegyesülős albumot tervez, ennek beharangozója volt most ez a beszélgetés. Mind a kilenc élő tag ott … Folytatás
A közlekedés több helyen megbénult Kelet-Európa több országában, ahol az elmúlt napok heves viharai, felhőszakadásai jelentős károkat okoztak a közműellátásban és a mezőgazdaságban, a romániai árvizek pedig halálos áldozatokat is követeltek.
Az Európai Központi Bank kamatdöntése nem okozott meglepetést a piacoknak, hiszen lényegében senki nem várt további lazítást a kamatinstrumentumokon keresztül. Így az euróövezeti irányadó ráta...
Aki Európából utazik Afrikába, annak tudnia kell, hogy az ottani higiéniás körülmények össze sem hasonlíthatóak az itthon megszokottal. A kórházaktól és orvosi rendelőktől sem várható el az európai színvonal.
A nap első felében a nyugat-európai piacokon alig mozdultak az indexek, délután Mario Draghi szavaival párhuzamosan azonban már megnőtt a volatilitás. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jó a hangulat,...
A cseh bányavállalat, a New World Resources árfolyama közel duplázódott az elmúlt napokban, vélhetően sok befektető zárta short-pozícióit. Hatalmasat emelkedett a cseh bányavállalat, a New World...
Folytatódik az adok-kapok Oroszország és a nyugati államok között. Putyin orosz elnök ígéretének megfelelően csütörtökön a kormány már döntött is az ellenszankciókról. A görögök már be is...
Miközben 72 sörfőző, malátagyártással is foglalkozó vállalkozás van Magyarországon, a három legnagyobb, a Dreher, a Heineken és a Borsodi tudhatja magáénak az összárbevétel 90 százalékát - közölte a Wolters Kluwer Kft., a Napi.hu-val közösen üzemeltetett céginfo.hu adatai alapján csütörtökön.
A kenus Vajda Attila és a Hufnágel Tibor, Kökény Roland kajakos duó sikerrel vette a középfutamot a moszkvai világbajnokságon, a kajakos Dombvári Bence viszont nem jutott döntőbe 1000 méteren.
Még 6 nap van hátra a pénzgyűjtő kampányukból a Kickstarteren, de már 66 ezer angol font (26 millió forint) összejött az SmartBrick nevű, magyar fejlesztésű találmányra. Ők csak 60 ezer fontot akartak összegyűjteni, szóval ezt már most bőven túltejesítették. Az … Folytatás
Február 21.-én San Francisco új stadionjában csap össze alapszakasz mérkőzésen az NHL két kaliforniai csapata az alapszakasz-győztes San José Sharks és a Stanley Kupa-címvédője a Los Angeles Kings.
Erre pedig nagyon büszke a forgalmazó állami cég vezérigazgatója. Mintha ez valami kiemelkedő teljesítmény lenne azután, hogy a konkurenciát törvényekkel nyírta ki a Fidesz.
A Napoli szerda este 1-0-s győzelmet aratott felkészülési mérkőzésen az FC Barcelona felett, edzőjük Rafael Benítez pedig nem is fukarkodott a nyilatkozattal, kimondta azt ami a szívén.