Illetve van még két-három olyan városrész, ahol szoros lesz az eredmény, és akár befuthat az ellenzéki jelölt is. Az Origo nagyon szépen összeszedte a listát.
A kiemelt budapesti beruházásokért felelős politikus büszke arra, hogy egy év alatt elkészült a Ferencváros új, 22 ezer férőhelyes futballstadionja, amelyet vasárnap a Chelsea elleni mérkőzéssel avatnak fel.
Az interneten keresztül külföldről rendelt áruk fokozott ellenőrzésére hívta fel a figyelmet Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a szellemi tulajdonjogot sértő árut megsemmisítik.
Orosz Lajos, Miskolc volt MSZP-s alpolgármestere halt meg abban a közlekedési balesetben, amely a 3-as út Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, Szikszó és a felsőzsolcai körforgalom között történt csütörtökön.
A nap első felében a nyugat-európai piacokon alig mozdultak az indexek, délután Mario Draghi szavaival párhuzamosan azonban már megnőtt a volatilitás, majd a NATO főtitkárának szavaira eladói nyomás...
Orosz Lajos, Miskolc volt MSZP-s alpolgármestere halt meg abban a közlekedési balesetben, amely a 3-as út Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, Szikszó és a felsőzsolcai körforgalom között történt csütörtökön - közölte az MSZP miskolci szervezete az MTI-vel.
A NATO leállítja együttműködését Oroszországgal, és úgy határozott, hogy erősíti Ukrajna támogatását és együttműködését Kijevvel - jelentette be Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szövetség főtitkára csütörtökön Kijevben, az ukrán parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint azon a megbeszélésen, amelyet Olekszandr Turcsinov házelnökkel folytatott.
Mario Draghi beszélt arról, hogy az eurózóna szenvedi meg leginkább az orosz-ukrán konfliktust, a piacok azonban örültek annak, hogy az EKB elkötelezett a lazítás mellett.
A NATO leállítja együttműködését Oroszországgal, és úgy határozott, hogy erősíti Ukrajna támogatását és együttműködését Kijevvel - jelentette be Anders Fogh Rasmussen, az észak-atlanti szövetség főtitkára csütörtökön Kijevben, az ukrán parlament sajtószolgálatának tájékoztatása szerint azon a megbeszélésen, amelyet Olekszandr Turcsinov házelnökkel folytatott.
Az elmúlt évtizedekben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közvetett, illetve közvetlen tulajdonában – időszaktól függően – közel két tucat ingatlan volt, melyek közül, általában ötöt-hetet rekreációs és üdülési célra használtak. Ezt az üdülőhálózatot 2009-ig teljes egészében felszámolták.
Csak tátjuk a szánkat és nem tudjuk elhinni, hogy ilyen gól született! A brazil futsal-bajnokságban szereplő Marechal játékosa Marcio az egész világot elkápráztatja gyönyörű, Jaragua elleni megmozdulásával!
Recep Tayyip Erdoğan reklámját találta meg a Kreatív. Ha valaki tud törökül, akkor beírhatná, hogy miről beszélnek benne! Engem mondjuk nyelvtudás nélkül is meggyőzött.
A viccesnek szánt videókat készítő 442oonst sokan a brazíliai labdarúgó-világbajnokság alatt ismerték meg, és a csapat a továbbiakban sem hagy fel a szórakoztatással, ezúttal egy rövid Premier League-előzetessel jelentkezett.
Kipróbáltuk: a Sziget Fesztiválon van olyan hely, ahonnan jól látszanak a csillagok. Persze akad erre még alkalmasabb program isl Friss programajánló. Koncert Queens Of The Stone Age Sziget Fesztivál, Nagyszínpad, 2014. augusztus 12. kedd, 19:30 A Sziget Fesztivál talán legjobban várt eseménye a Queens of The Stone Age koncertje: a kaliforniai sivatag fülledtségét megidéző zenekar és vezetője,…
A Volkswagen konszernnel a hátuk mögött a Bugatti mérnökei ismételten megkísérlik a fizika törvényszerűségeinek átlépését, hiszen újra nagyot szeretnének ugrani a szériagyártású autók sebességrekordjának területén. A leendő potenciális rekorder nem más, mint a Bugatti Veyron utódja.
A három érintett magyar együttes közül az OSC mutatkozik be először a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában: az új idényre alaposan megerősített gárda Marseille-ben szerepel szeptember végén az első selejtezőkörben.
Vajon hogyan jutottunk el eddig a fantasztikus összetételig, honnan indult a fagyi világhódító útjára? Kiváló frissítő, kánikulai szomjoltó, nemcsak a gyerekek kedvence, s ma már szinte megszámlálhatatlanul sok változatban ejt minket rabul. Biztosan kitaláltátok már, hogy ez a fagyi, amiből újabban minden évben már az ország fagylaltját is megválasztják. (Megsúgjuk, hogy az idén a mézes-diós…
A nürburgringi felvételeket és különféle álcázott autókat közzétevő TouriClips Youtube-csatornáján találtuk az alább bemásolt videót, amelyben a jelenlegi Mercedes-Benz C-osztály rövidesen érkező AMG verziója tesz tanúbizonyságot arról, hogy a fejlesztés és a tesztelés utolsó fázisánál tart, ami azt jelenti, hogy az autó rövidesen a szériagyártás kapujába lép.
A júliusi árhullámokat követő hetet a gázolajos autók tulajdonosai sínylették meg, ugyanis több ízben drágult a dízel a stagnáló benzinár mellett. Az olló pedig a hét végétől ismét nagyobbra nyílik, ugyanis a ezúttal a gázolaj marad szinten, miközben a 95-ösért kevesebbet kell majd fizetni, méghozzá 2 forinttal.
Két év hosszú idő, és bár Magyarországon még mindig hatalmas sikereknek örvend a kifutó Mondeo, a várakozás a márka kedvelői számára már kezd idegőrlő lenni. Ugyanis ennyi ideje várják tehetetlenül, hogy az Egyesült Államokban Fusion néven már kapható típus végre betegye a lábát Európába is. Jelentjük: nem kell már sokat aludni, ugyanis októberben végre hivatalosan is megérkezik az öreg…
A Mazda friss modellpalettája csupa finomságot tartalmaz, legfőképp a 2,3, és a 6 személyében, azonban a CX-5 is kiváltképp jól teljesít a vetélytársakhoz viszonyítva. Egy SUV azonban nem elég az üdvözüléshez, épp ezért azon gondolkodnak a japánok, hogy az Opel Mokka vadászterületére is behatolnának egy kisebb modellel.
Az Országos Környezetegészségügyi Intézet a parlagfű virágzása miatt figyelmeztetést adott ki az ország északkeleti részére, valamint a Kiskunság északi felére - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
A Ferrari 458 Italia ugyan kicsit sem tűnik még elavultnak, a gyáriak mégis úgy döntöttek, hogy a California példáját követve megújítják középmotoros sportautójukat, amelynek ráncfelvarrott változatáról a jövő márciusban esedékes Genfi Autószalonon rántják majd le a leplet.
Hírszerző szolgálatokhoz, állami és katonai szervezetekhez sikeresen behatoló kiberkémkedési kampányt leplezett le az orosz Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat.
A csabagyöngye szüretelésének megkezdésével Európában elsőként egy ordacsehi ültetvényen megkezdték a szőlő betakarítását. A Balaton déli partján kézzel és géppel is szedik a szőlőt, amit az időjárás rendesen megkínzott. A szakemberek szerint az esős, meleg idő kedvez a szőlő betegségek kialakulásának.
Ugyan nő a születések száma, a népesség mégis öregszik, így a várakozások szerint 2050-re 6 eltartott jut majd 4 aktív keresőre. Ez a tendencia pedig komoly változásokat fog okozni a nyugdíjrendszerben is, hiszen a kevesebb foglalkoztatott nem lesz képes eltartani a nyugdíjasokat. Mi lehet a megoldás a nyugdíjkérdésre?
Különösebb hírek nélkül a piacok ma egy kicsit el tudták engedni a konfliktust, a háborút, a szankciókat és az ellenszankciókat: a részvények ára szépen emelkedett, az olajjal és a devizákkal nem nagyon történt semmi.
Nyilvánosságra hozta a késedelmesen teljesítő kiadók listája az EMMI, a Kormány.hu honlapján olvasható közlemény szerint a tankönyvellátás során felmerülő problémák is hozzájuk köthető.