Színezd át! címmel rendeznek ingyenes családi napot a nemzetiségi kultúra elfogadásért a budapesti Bálnában október 11-én vasárnap, a rendezvényt este a Somnakaj című musical előadása zárja a Thália Színházban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) október 7-ei iránymutatása szerint mégsem kell harminc napon belül bejelenteni, ha a céges partnerek elengedik a behajtási költségátalányból származó követelésüket. A követelés elengedéséből származó rendkívüli bevétel ugyanis a korábbi értelmezéssel szemben nem ajándékozás, ezért nem is bejelentésköteles - hívja fel a figyelmet a Mazars.
Csökkenő bevételekkel, növekvő költségekkel, szigorodó szabályozással és mostoha piaci környezettel küzdenek a világ legnagyobb vállalati és befektetési bankjai (angol rövidítésük CIB), amelyekről a...
Az évszaknak megfelelően képesek változtatni bőrük vízáteresztő képességét a verebek, így víz- és hőháztartásuk egyensúlyát a leghidegebb és legszárazabb teleken is meg tudják őrizni - derítették ki amerikai kutatók.
A kormány egy újabb béremelési csomagot tervez a felsőoktatásban 2018-ban, és azt már azokra is kiterjesztené, akiket a 2016 januári béremelés még nem érint - erről a felsőoktatási államtitkár beszélt pénteken az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
Csaknem hetven Kárpát-medencei pincészet olaszrizlingjeivel ismerkedhetnek meg a Nagy Olaszrizling Kóstoló látogatói szombaton a Sofitel Budapest Hotelben, október folyamán pedig több étterem, szaküzlet, borbár is népszerűsíti Magyarország egyik legelterjedtebb szőlőfajtáját.
Az Európai Bizottság várakozásai szerint idén és jövőre recesszió várható Görögországban, de ha az athéni kabinet "komoly erőfeszítéseket" tesz a pénzügyi stabilitás megteremtése érdekében, a jövő év...
A PannErgy Nyrt. leányvállalata, a DoverDrill Kft. értékesítette a tulajdonában álló Kistokaj külterületén található beruházási területet, a rajta elhelyezkedő visszasajtoló kutat és a kút hasznosításával kapcsolatos bizonyos jogokat - közölte a PannErgy Nyrt. pénteken a BÉT honlapján.
Eszközhasználó lehetett, két lábon járt, de a fák ágain is biztonsággal mozgott a Homo naledi, az ember távoli, ősi "unokatestvére" - derült ki a tudományos szenzációt jelentő dél-afrikai leletegyüttes új elemzéséből, mely a kéz- és lábcsontokkal foglalkozott.
HeroiKon elnevezéssel október elsején rendezték meg a Hősök Tere kezdeményezés második nemzetközi konferenciáját a közöny, az előítéletesség és az erőszak ellen. A rendezvényt a kezdeményezés alapítója, a világ ma élő leghíresebb szociálpszichológusa, Philip Zimbardo professzor nyitotta meg. Az előadók palettája igen sokszínű volt: a dalai láma tanácsadója mellett világhírű hálózatkutatót vagy…
A szaúdi hatóságok által hivatalosan közölt 769 majdnem kétszerese, mintegy másfél ezer ember veszthette életét két héttel ezelőtt a mekkai zarándoklaton történt tülekedés során Minában - közölte saját számításaira hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.
Hat nyugati hatalom támogatásáról biztosította közös közleményében a líbiai egységkormányt, amelyet az előző nap jelentett be az ENSZ líbiai különmegbízottja
Életét vesztette egy kerékpáros férfi, akit egy személyautó vezetője ütött el péntek késő este Keszthelyen - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A 35 év feletti városi emberek minimum fele dolgozik már legalább tíz éve azonos testhelyzetet igénylő munkában, ami sokuknál mozgásszervi panaszokat okoz, e problémák pedig a munkából való kiesés csaknem ötödéért felelnek - derült ki a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságának felméréséből.
Négy nappal azután, hogy az Air France dolgozóinak egy része inzultálta a francia légitársaság vezetőit az üzemi tanács ülésén, újraindult a párbeszéd pénteken a pilóták többségi szakszervezete, az SNPL és az igazgatóság között.
Az Egyesült Államok és Oroszország fegyveres erőinek képviselői hamarosan újabb egyeztetéseket folytatnak majd annak érdekében, hogy a két ország katonai gépei biztonságosan tudják használni Szíria légterét - közölte az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken.
Az észt miniszterelnök szerint Oroszország ugyan nem jelent közvetlen katonai fenyegetést egyetlen NATO-tagországra nézve sem, nagyon jó azonban, hogy a NATO elrettentő kapacitást tart a térségben annak érdekében, hogy ez "százszázalékos biztonsággal így is maradjon".
A csoportját vezető MVM Veszprémnek, valamint a MOL-Pick Szegednek is sereghajtó, pont nélkül álló ellenfele lesz a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, negyedik fordulójában.
A szaúdi hatóságok által hivatalosan közölt 769 majdnem kétszerese, mintegy másfél ezer ember veszthette életét két héttel ezelőtt a mekkai zarándoklaton történt tülekedés során Minában - közölte saját számításaira hivatkozva az AP amerikai hírügynökség
Eddig 1200 sikeres résztvevője van a Diplomamentő programnak, a több mint 800 nyelvi kurzuson 9000 fiatal tanult, most pedig meghosszabbították a programot - nyilatkozta az Országos Foglalkozatási Közhasznú Nonprofit Kft
A jelenlegi európai jogrendszer katalizálja az illegális bevándorlást a Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint, aki erről az M1 aktuális műsorában beszélt szombat reggel
A kormánynak kártalanítani kellene azokat a gazdálkodókat, akik nem gazdálkodhatnak tovább a földjeiken - mondta Raskó György volt államtitkár. Az agrárközgazdász szerint legalább százmilliárdos kár érheti azokat, akik nem használhatják tovább a földet. Raskó György azt mondta, hogy a Magyar Gazdakörök Szövetségénél már megvan a lista arról, hogy ki, hol, mire fog licitálni. Részletek a videóban.
A A-csoport legnagyobb kérdése, hogy a törökök megtartják-e előnyüket a hollandokkal szemben, a B-csoportban Wales matematikailag is kijuthat egy világversenyre, amire évtizedek óta nem volt példa, de lesz F1 és MotoGP is.
Budapest — „Idén sem mentem el a bíróságra, csak a temetőbe fogok kimenni gyertyát gyújtani” – válaszolta megkeresésünkre Komár Krisztina (62), a három évvel ezelőtt elhunyt táncdalénekes özvegye és végrendeleti örököse.