2015. október 10. szombat

okt. 10
9:15
Helyi rádiós pályázatokat értékelt a médiatanács (ProfitLine)
Két helyi kisközösségi frekvenciára jelentkező pályázót nyilvántartásba vett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa eheti ülésén, míg több pályázatot alaki érténytelenség miatt elutasított. A testület döntött arról is, hogy felhívásban figyelmezteti a TV2-t - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
okt. 10
9:18
Migrációkutató: a jogrendszer katalizálja a bevándorlást (Infostart)
A jelenlegi európai jogrendszer katalizálja az illegális bevándorlást a Migrációkutató Intézet főigazgatója szerint, aki erről az M1 aktuális műsorában beszélt szombat reggel.
okt. 10
9:18
Baráth Etele: az edzőknek jobban meg kellene érteniük egymást (Infostart)
A tizenhárom olimpiai kvótával, a legsikeresebb utánpótlás világbajnoksággal és a győri rendezésű maratoni kajak-kenu világbajnokságon született magyar éremrekorddal a hazai kajak-kenu sport kiemelkedően sikeres szezont zárt - mondta az InfoRádiónak Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. A sportvezető azonban azt is hozzátette: van még tér fejlődésre.
okt. 10
9:18
Látványosan megugrott az OTP árfolyama (Gondola)
Rég nem látott lelkesedéssel vették az OTP részvényeit a hét utolsó napján a Budapesti Értéktőzsdén, a bankpapír árfolyama már reggel áttörte az 5500 forintos ellenállást, és kitartó meneteléssel 5700 forintig kúszott fel a jegyzés, ami 3,8 százalékos napon belüli felértékelődést jelent
okt. 10
9:18
Az USA és Oroszország egyeztet a szíriai légtér biztonságos használatáról (Blikk)
okt. 10
9:27
Ennyi lenne a görög válság? Akár már jövőre megindulhat a növekedés (Privátbankár)
Ha Alekszisz Ciprasz és kormánya betartja a szavát Görögországban, akkor már 2016 közepétől is beindulhat a gazdaság.
okt. 10
9:27
Felfüggesztett kivégzések: vita a méreginjekciók körül (ATV)
Felfüggesztette nyolc kivégzés végrehajtását egy arkansas-i bíró pénteken, miután a gyilkosságért halálra ítélt foglyok ügyvédei megtámadták az államnak a méreginjekciókkal kapcsolatos titoktartási rendeletét.
okt. 10
9:29
Feljelentést tett Józsefváros a volt MSZP-székházzal kapcsolatban (ATV)
Feljelentést tett a Józsefvárosi Önkormányzat az egykori MSZMP, majd az MSZP volt székházával kapcsolatban, mert a kerülethez és a rendőrséghez egyre több lakossági panasz érkezik az elhanyagolt épületben uralkodó állapotok miatt.
okt. 10
9:33
Göncznél nem volt népszerűbb politikus, Clintonnal is jóban volt (Blikk)
Budapest — A korábbi üldözöttből az ország első embere lett: 1990 augusztusában elsöprő többséggel választották köztársasági elnöknek Göncz Árpádot.
okt. 10
9:36
A Saul fia 81 filmmel verseng az Oscar-díjért (Infostart)
Nyolcvanegy filmet neveztek idén a legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscar-díjra az elismerésről döntő amerikai filmakadémia tájékoztatása szerint. Magyarországot a Saul fia című film képviseli.
okt. 10
9:36
Blatter nem adja fel és fellebbez (Gondola)
Fellebbez az etikai bizottság csütörtöki döntése ellen Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, akit a testület 90 napra felfüggesztett tisztségéből
okt. 10
9:42
Czunyiné széke is inog (Alternatív Energia)
Két képviselőről is suttognak már, mint a következő lehetséges államtitkárról.
okt. 10
9:45
Külföldi webáruházakkal kapcsolatos ügyekben is segít a Békéltető Testület (Infostart)
A külföldi webáruházakkal kapcsolatos vitás ügyekben Magyarországon a Budapesti Békéltető testület hoz döntést ingyenesen és gyorsan - hívta fel a figyelmet a testület.
okt. 10
9:45
Lehet még ennél is jobb a külkereskedelem? Úgy néz ki, igen (Privátbankár)
Akár a 8,4 milliárd forintot is elérheti idén az egész éves külkereskedelmi többlet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára szerint.
okt. 10
9:45
Már külföldön is a magyar lakásárakról írnak (Portfolio)
A Financial Times is felfedezte a fellendülő budapesti ingatlanpiacot. Hosszú, pozitív hangvételű beszámolóban foglalkozik a fővárosi lakáspiac aktuális trendjeivel, annak magyarázatával, helyi...
okt. 10
9:45
Óriási eredménye lett a líbiai béketárgyalásoknak (ATV)
Hat nyugati hatalom támogatásáról biztosította közös közleményében a líbiai egységkormányt, amelyet az előző nap jelentett be az ENSZ líbiai különmegbízottja. A világszervezet Biztonsági Tanácsa (BT) a kabinet mihamarabbi felállását sürgette.
okt. 10
9:48
Prága szövetségeseket keres a migrációs kvóták elutasításához (ProfitLine)
A cseh diplomácia megpróbál újabb szövetségeseket szerezni az európai uniós tagállamok között, hogy együtt egy olyan, úgynevezett "blokkoló kisebbséget" alakítsanak, amely képes megakadályozni a tartós migrációs kvóták elfogadását - jelentette ki Bohuslav Sobotka miniszterelnök pénteken Prágában, miután találkozott az Európai Parlament cseh képviselőivel.
okt. 10
9:51
Celeb vagyok, ments ki innen! Rács mögött a magyar hírességek (Blikk)
Budapest — Azt hihetnénk, érinthetetlenek. Befolyásos barátok, politikusok segítik, védelmezik őket a háttérből. Aztán amikor bilincs kattan a csuklójukon, a az ünnepelt sztár hirtelen esendő ember lesz.
okt. 10
10:03
4 app, amivel gyerekjáték a pénzügyek kezelése (Privátbankár)
A tudatos pénzügyi tervezés első lépése, hogy tisztában legyünk azzal, mikor, mire, mennyit költünk.
okt. 10
10:03
Hang alapján ismeri fel a Parkinson-kórt egy magyar algoritmus (Infostart)
A beszélő hangja alapján a Parkinson-kór felismerésére alkalmas algoritmust fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy nemzetközi beszédtechnológiai versenyre.
okt. 10
10:03
Gaskó szerint hazugságok sora kering róla (ATV)
Karaktergyilkosságról és puccsról beszél Gaskó István. Szerinte hazugságok sora kering róla, például az, hogy eltűnt a sztrájkalapban lévő száz millió forint. Azt reálisnak tartotta, hogy öt év alatt tízmilliónál is többet költött üzemanyagra, azt azonban nem árulta el, hogy kikre költött több százezer forintot luxusszállodában. Bárány Balázs a VDSZSZ alelnöke szerint ők csak tisztán akarják…
okt. 10
10:03
EURO 2016: Élet-halál meccs várható Boszniában (Agroinform)
A bosnyákoknak csak a győzelem, míg a walesieknek már a döntetlen is megfelelő eredmény lenne szombaton.
okt. 10
10:09
Bezárták a kiskapukat (Blikk)
A kilencvenes években még tátott szájjal  néztem a CNN-t, olvastam a Bild újságot:
okt. 10
10:12
Teljesen megújult az Országos Kékkör túraútvonala (Gondola)
Teljesen megújult az Országos Kékkör, a három Kéktúra egységesítésével egy 2550 kilométeres turistaút jött létre, amely körbejárhatóvá teszi az országot - erről a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója beszélt az M1 aktuális csatorna szombati műsorában
okt. 10
10:14
Lengyel László-koktél (Gondola)
okt. 10
10:18
Európa jogrendszere vonzza a menekülőket? (Spa Trend Online)
okt. 10
10:21
Menekült tudósok részére készült európai állásportál (Infostart)
A válság sújtotta országokból elmenekült tudósok elhelyezkedését támogató állásportált indított az Európai Unió.
okt. 10
10:21
Motorosokat védő korlátokat helyeztek ki Zalában (ProfitLine)
A motorosbalesetek következményeit csökkentő műanyag korlátokat helyeztek el a 76-os út két zalai szakaszán, a korábbi, halálos kimenetelű kicsúszások helyszínein.
okt. 10
10:21
Öngyilkos merénylet Ankara központjában, harminc halott - fotók (ATV)
Legalább harminc halálos áldozata és mintegy 120 sebesültje van azoknak a robbanásoknak, amelyek szombat délelőtt történtek a török főváros, Ankara főpályaudvara előtt, egy béketüntetés gyülekezőhelyén - jelentette a Dogan török hírügynökség. Az ország egysége és békéje ellen intézett terrortámadásnak bélyegezte és mélyen elítélte az Ankarában szombaton elkövetett merényletet Recep Tayyip Erdogan…
okt. 10
10:27
A szülőket vonhatják felelősségre a gyerekek haláláért (Blikk)
Galgahévíz — Meggyanúsította a rendőrség azokat a szülőket, akiknek nyáron egy lakástűzben meghaltak a gyermekeik – tudta meg a Blikk.
okt. 10
10:30
Másfél ezer halottja volt a mekkai tragédiának (Infostart)
A szaúdi hatóságok által hivatalosan közölt 769 majdnem kétszerese, mintegy másfél ezer ember veszthette életét két héttel ezelőtt a mekkai zarándoklaton történt tülekedés során Minában - közölte saját számításaira hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.
okt. 10
10:30
Aranyat ért a magyar bajusz - Fotó! (Blikk)
Ausztria — Magyar sikerrel zárult a Salzburg tartománybeli Leogangban tartott 12. bajusz-világbajnokság.
okt. 10
10:36
Veszett denevért találtak Budapesten (Alternatív Energia)
Ha véletlenül berepül a szobába egy denevér, ne fogjuk meg.
okt. 10
10:39
Verekedés most nem volt, de megállapodás sincs a légitársaság dolgozói között (Privátbankár)
Az Air France kálváriája csak egy kicsit enyhült azóta, hogy a dolgozók egy része csúnyán nekiment vezetőiknek a héten. Az ingszaggatás után most újra egy asztalnál ülnek, a vezetőség pedig három hónapot adott a szakszervezetnek egy működő javaslat kidolgozására.
okt. 10
10:39
Veszett denevért találtak Budapesten (ATV)
Denevérben mutatta ki a veszettség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma Budapesten - közölte honlapján a hivatal szombaton. Az állategészségügyi hatóság felhívja a figyelmet, hogy ha valaki - akár legyengült, akár elhullott - denevért talál a földön, puszta kézzel semmiképpen ne fogja meg, hanem kérje szakember segítségét.
okt. 10
10:45
Veszett denevért találtak Budapesten (Blikk)
Magyarország - Denevérben mutatta ki a veszettség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma Budapesten
okt. 10
10:48
Észt miniszterelnök: Moszkva nem készül a NATO ellen (Infostart)
Az észt miniszterelnök szerint Oroszország ugyan nem jelent közvetlen katonai fenyegetést egyetlen NATO-tagországra nézve sem, nagyon jó azonban, hogy a NATO elrettentő kapacitást tart a térségben annak érdekében, hogy ez "százszázalékos biztonsággal így is maradjon".
okt. 10
10:48
Két robbanás történt szombat délelőtt a török fővárosban (Gondola)
Két robbanás történt szombat délelőtt a török főváros, Ankara egyik közlekedési csomópontjában, a robbanásokban sokan megsebesültek és halottak is vannak - jelentette a helyi Dogan hírügynökség
okt. 10
10:48
Útra kelt a Storck-csapat (Sport365)
A magyar válogatott azok után, hogy csütörtökön legyőzte Feröer-szigeteket, szombaton útra kelt, hogy vasárnap megmérkőzzön Görögországgal, az F-csoport sereghajtójával.
okt. 10
10:54
Megszigorították a cseh-osztrák határ őrizetét (Alternatív Energia)
Az eddigi 200 rendőr helyett szombat reggel óta 720 rendőr teljesít szolgálatot.
okt. 10
10:54
A német szociáldemokraták vezetői a menekültáradat megfékezését követelik (ProfitLine)
Németországban a menedékkérők beáramlásának korlátozását követeli az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívokkal nagykoalícióban kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) két meghatározó vezetője, Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter.
okt. 10
10:57
Robbantottak a török fővárosban - legalább 20 halott (Privátbankár)
Ankarát két robbanás rázta meg szombat reggel, valószínűleg terrortámadás történt. Sok a halott és a sebesült.
okt. 10
10:57
10 milliárd forintot nyertek a szuperlottón, ezekkel a számokkal (Pénzcentrum)
Az biztos, hogy nem Magyarországon adták fel a szelvényt....
okt. 10
10:57
Kétszáz embert rabolt el az Iszlám Állam (ATV)
Az észak-iraki Kirkuk tartomány dél-nyugati részén fekvő al-Halauat település mintegy kétszáz lakosát rabolták el az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet emberei. A település lakosait azzal vádolják, hogy együttműködtek a szervezet ellen harcoló erőkkel - adta hírül a Farsz iráni hírügynökség pénteken.
okt. 10
11:03
Mi így mondtunk igent! (Blikk)
Budapest — Fogy a ma­gyar? Ki hinné, amikor ilyen sok pár házasodik? Legalábbis ez derül ki az önök által beküldött ké­pek­ből, amelyek a Ke­res­­sük a legjobb esküvői fotót nevű játé­kunkra érkeznek, a riporter@blikk.­hu-ra.
okt. 10
11:06
Két robbanás rázta meg a török főváros központját, számos áldozatot követelve (Infostart)
Két robbanás történt szombat délelőtt a török főváros, Ankara egyik közlekedési csomópontjában, a robbanásokban sokan megsebesültek és halottak is vannak - jelentette a helyi Dogan hírügynökség.
okt. 10
11:06
Megszigorították a cseh-osztrák határ őrizetét (Gondola)
Csehország szombaton megerősítette a cseh-osztrák határ őrizetét. Kora reggel óta az összes határátkelőn szúrópróbaszerűen ellenőrzik az áthaladó gépkocsikat és járőröznek a zöldhatáron is - közölte Katerina Rendlová, az idegenrendészet szóvivője
okt. 10
11:06
Neked bejönne a hatórás munkanap? (Blikk)
Magyarország — Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás – énekelték meg dalban anno a tökéletes magyar rendszert.
okt. 10
11:06
Honlapot indítottak a papok (Blikk)
okt. 10
11:08
Hat nyugati ország támogatja a líbiai nemzeti egységkormányt (Infostart)
Hat nyugati hatalom támogatásáról biztosította közös közleményében a líbiai egységkormányt, amelyet az előző nap jelentett be az ENSZ líbiai különmegbízottja. A világszervezet Biztonsági Tanácsa (BT) a kabinet mihamarabbi felállását sürgette.

Keresés