Nyugat-Európában az elbizonytalanodás jelei látszódnak, egyedül a német tőzsde tud erősödni, ami elsősorban az RWE és az E.ON jó szereplésével magyarázható. A magyar piacon a múlt heti kisebb rali...
A hároméves új munka törvénykönyve a jogalkalmazás egységesítése miatt módosul, a lényeges szabályok azonban változatlanok maradnak a kormány honlapján hétfőn megjelent módosítási tervezet indoklása szerint.
Athén — Ugyan kikapott Görögországtól 4-3-ra az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén a magyar labdarúgó-válogatott, s így nem sikerült megszerezni a csoportban a második helyet, még mindig van esély a pótselejtező nélküli továbbjutásra.
Közös ajánlattevőként a T-Systems Magyarország Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. 1 milliárd 308 millió forinttal nyerte azt a tendert, amelynek eredményeként 375 közoktatási intézmény jut mikrohullámon szélessávú internethez - jelent meg a hétfői Közbeszerzési Értesítőben.
Friss tanulmányok megállapításai arra utalnak, hogy a félzsíros tej nem annyira egészséges, mint eddig feltételezték, írja az osztrák gesund.at. A zsírcsökkentés miatt elvesztett kalóriákat ugyanis gyakran cukorral pótolják.
Trócsányi László megnyitotta az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiáját hétfőn Szegeden, az Igazságügyi Hivatal keretében működő intézmény feladata, hogy képzésekkel és továbbképzésekkel támogassa az igazságszolgáltatás hatékony működését.
A hároméves új munka törvénykönyve a jogalkalmazás egységesítése miatt módosul, a lényeges szabályok azonban változatlanok maradnak a kormány honlapján hétfőn megjelent módosítási tervezet indoklása szerint
Az Óbuda Baráti Kör Egyesület aláírásgyűjtést kezdeményezett, azzal a céllal, hogy megnyerje a kormányzat támogatását a Szent Margit Kórház fejlesztési ügyének. Az egyesület kezdeményezése mellé állt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata mellett Tarlós István, Budapest főpolgármestere, több agglomerációs település polgármestere, valamint közismert személyiségek, művészek, színészek.
Trócsányi László megnyitotta az Igazságügyi Szolgálatok Jogakadémiáját hétfőn Szegeden, az Igazságügyi Hivatal keretében működő intézmény feladata, hogy képzésekkel és továbbképzésekkel támogassa az igazságszolgáltatás hatékony működését
Több éven át tartó munkával elkészült Magyarország legteljesebb és legpontosabb címeradatbázisa, amely az ország 19 megyéjének és 3046 településének címere mellett - szöveges magyarázattal kiegészítve - a történelmi Magyarország valamennyi királyi, állami és vármegyei jelképét is bemutatja.
Az Európai Unió továbbra is jelentősen alábecsüli a milliós nagyságrendű migráció veszélyét - közölte hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően.
London — Mindössze 10 nap alatt lehet egy teljes ruhaméretet, azaz 4 kg-ot fogyni anélkül, hogy éheznénk, vagy sportolnánk – állítja egy angol személyi edző.
A menekültstátusz megadásának felgyorsítását kérték a finn hatóságoktól az iraki bevándorlók, az erre vonatkozó petíciót több mint háromszázan írták alá.
Csorvás — A költségkímélés néha különös ötleteket szül: így történt ez egy vasúti átjáró felújításánál is a napokban, amikor a munkások rájöttek, hogy valahogy irányítani kell a forgalmat, amíg folyik az építkezés.
A hétfői napon kivárás volt érezhető a tőzsdéken a közelgő amerikai gyorsjelentések előtt, a BUX felülteljesítette európai társait az OTP emelkedése miatt. A forint tovább erősödött, a 310-es szintet is elérte az euró. Visszacsúszott a kőolaj ára, gyengült a török líra a robbantások után.