Budapest — Tomboló sikert aratott a Thália Színházban Müller Péter Sziámi romamusicale, a Színezd át, Somnakaj előadása, amelyen extra tapssal jutalmazták a két mankóval fellépő Papadimitriu Athinát (61), aki a musicalben szereplő 50 művésszel együtt reménykedik abban, hogy találnak egy állandó helyet Budapesten, ahol még bemutathatják a darabot.
Módosul a csődtörvény; az Országgyűlés elé terjesztett javaslat szerint a jövőben a felszámolók névjegyzékét vezető hatóságként - az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter helyett - a tárca önálló szervezeti egysége jár el, amely azonban hatósági ügyekben nem utasítható.
Elfogadta a román képviselőház kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvénytervezetet, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.
Négy magyar termékkel, a debreceni páros kolbásszal, a fröccsel, a bajai halászlével és az alföldi kamilla virágzattal bővült a hungarikumok listája - jelentette be a földművelésügyi miniszter kedden Debrecenben.
Folyamatosan csökkent a magyar cégekkel szembeni kényszertörlések, végelszámolások és felszámolások aránya 2015 első kilenc hónapjában, egyúttal pedig a magyar vállalkozások bedőlési aránya is jelentősen mérséklődött egy év alatt - közölte a Bisnode nemzetközi cégminősítő kedden az MTI-vel.
Európa biztonságának fenntartása érdekében továbbra is nagy szükségünk van az Egyesült Államokra - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a Magyar Atlanti Tanács konferenciáján.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) között létrejött együttműködési megállapodás célja, hogy a szervezetek kölcsönösen segítsék egymás tevékenységét a gyógyszerek, a gyógyászati segédeszközök, az étrend-kiegészítők, a különleges táplálkozási célú élelmiszerek, valamint a kozmetikai termékek piacain.
Őrizetbe vették Angliában egy magyar rendszámú kamion sofőrjét embercsempészet gyanújával. Keddi brit médiaértesülések szerint a kamionnal Angliába érkezett afgán migránsok fegyveres incidensbe is keveredtek.
Az elmúlt öt évben minden kormányzati intézkedésnél a családok érdekei voltak a középpontban, és ez a jövőben is így lesz - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Kecskeméten.
Megkezdődtek kedden Románia és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalások a jövő évi román állami költségvetés-tervezetről, de szó lesz egy esetleges újabb hitelmegállapodásról is - jelentette ki kedden Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
A szerencsésebbek testközelből, a többség a monitor előtt gyönyörködhetnek ezeknek a parkoknak a mesebeli szépségében. Földünk tele van mesebeli helyekkel. Ha egy kicsit szűkítjük a kört, Európában is találhatunk számos gyönyörű, természetvédelmi területet, ahova a család könnyen eljuthat. Ezek a nemzeti parkok többnyire olyan vonzerővel bírnak, hogy még a látványuk is nyugtató hatású. Ha nincs…
Nyomozást indított a németországi Drezda ügyészsége az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom hétfő esti tüntetésén felmutatott akasztófa miatt.
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Közégp Zrt. az illetékes munkaügyi központnál, a társaság az építőipari beruházásállományának drasztikus visszaesése miatt 350 dolgozójától válik meg - közölte a cég kedden.
A Nemzeti Földalapba tartozó, 3 hektár alatti földterületek meghirdetésével kedden megkezdődött az állami földek egy részének eladása magyar gazdáknak a Földet a Gazdáknak Program folytatásaként - közölte a Földművelésügyi Minisztérium az MTI-vel.
Mind a három nagy európai diszkont légitársaság növelte utasai számát szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a légitársaságok honlapján közzétett utasforgalmi adatokból.
Az izraeli miniszterelnök szerint kormánya erőteljes lépésekre készül a palesztinok által izraeli civilek ellen elkövetett támadások megakadályozása végett.
Rossz vagy felemás adatok nyomán erősen mínuszban kerültek az európai tőzsdék, a BUX index is hasonlóan viselkedett. A négy nagyobb részvénytársaságunk közül háromnak esett az árfolyama. A forint kis mértékben gyengült, a Mol kedvező célárát több brókerház megerősítette.
Fontosabb makroadat ma nem érkezik, de ismét beindult a gyorsjelentései szezon, így a befektetőknek lesz miből csemegézniük. A bankszektorban először a JP Morgan teszi közzé negyedéves számait...
Egyre többen veszik igénybe a kormány által biztosított családi otthonteremtési kedvezményt (csok) is. Az alacsony jegybanki alapkamat mellett ez is közrejátszik a piac élénkülésében.
Ezer új munkahelyet hoz létre az Eagle Ottawa Hungary Kft. autóipari beszállító az új, 17 ezer négyzetméteres szolnoki gyártócsarnokának köszönhetően - közölte Juhász Zoltán, a cég új szabászati üzemének gyárigazgatója.
Húsz éve van hűvösön Németország egyik legelvetemültebb szexuális bűnözője – gyilkosságért és többszörös nemi erőszakért. De a rácsok mögött sincs senki biztonságban tőle.