Az európai eladások gyors emelkedésének köszönhetően csoportszinten 3,2 százalékkal 12,39 milliárd euróra nőtt a PSA Peugeot Citroen bevétele a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a francia autógyártó hétfőn.
Az eddig ellenzéki nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PIS) pártjának lengyelországi választási győzelme után a kétoldalú kapcsolatok normalizálását reméli Oroszország.
Az eddig ellenzéki nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PIS) pártjának lengyelországi választási győzelme után a kétoldalú kapcsolatok normalizálását reméli Oroszország
Hogyan, milyen dokumentumok kitöltésével kérhet adótartozására könnyítést az egyéni vállalkozó, illetve a gazdasági társaság? A NAV közzétette a szükséges tudnivalókat.
Southend – LaMarcus Thompson beájulna! Az amerikai mérnök 1885-ben találta fel a hullámvasutat, de álmában sem gondolta, hogy 130 évvel később az emberek meztelenül fognak benne helyet foglalni, méghozzá ilyen hidegben.
"Közel nettó 220 milliárd forintnyi becsült összértékű vasúti és közúti beruházás kivitelezési közbeszerzési kiírásai jelennek meg a következő napokban - hívja fel a figyelmet ma kiadott...
Škoda Superb Black Crystal néven érkezik a cseh márka legújabb egyedi modellje, amelyet a Preciosa üveggyárral közösen igazán sajátos módon tettek különlegessé.
Hatályba lépett az MNB pénzügyi szervezetek panaszkezelési tevékenységét szabályozó ajánlása, amelynek alkalmazását a jegybank haladéktalanul elvárja a piac szereplőitől - olvasható az MNB...
Az Európai Bizottságot már több mint két éve figyelmeztette saját környezetvédelmi biztosa arra, hogy egyes autógyártó cégek kijátsszák az európai károsanyag-kibocsátási teszteket - írta belső bizottsági leiratokból idézve a hétfői Financial Times.
Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel.
Egy másik országban ébrednek fel hétfőn a lengyelek, a rendszerváltás óta először fordul elő, hogy egy párt önállóan alakítson kormányt, és teljes mértékben megvalósíthatja programját - vélte a Rzeczpospolita jobbközép lengyel napilap kommentárjában a lap főszerkesztője.
Lewis Hamiltonnak, a Mercedes istálló brit pilótájának austini győzelmétől és harmadik világbajnoki címének megnyerésétől volt hangos a nemzetközi sajtó a vasárnapi Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának másnapján, amelyen több lap a vereséget lehangoltan nyugtázó Nico Rosberg reakciójáról is írt.
Magyarország — Most, hogy véget ért nagy sikerű esküvői fotójátékunk, azt hitték, erre az évre befejeztük a nyereményszórást? Ennél nagyobbat nem is tévedhettek volna!
Berki Krisztián lemarad a glasgow-i olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokság szerenkénti döntőjéről lólengésben, így oda az esély a közvetlen ötkarikás kvalifikációra (az első három között kellene végezni a fináléban), a pótkvalifikációs tesztverseny pedig már nem a szerspecialistáknak kedvez.
Vámosi-Nagy Szabolcs, az EY adószakértője elemezte a friss adócsomagot, és mesélt az Adó szaklap hőskoráról, amikor Medgyessy Péter volt a főszerkesztő.
Szellemgyógyszertárak "üzemeltetése", nem létező értékesítés, mesterségesen felpumpált árbevétel, ezzel gyanúsítják a Valeant nevű gyógyszercéget. A vállalat mindent tagad, a cég vezetői ma...
Nincs megállás az Audinál, amelyet jól mutatnak a 2018-as tervek. Közel két esztendő múlva ugyanis teljesen elektromos, széleskörűen, komoly kompromisszum nélkül használható elektromos modellt mutat be az Audi. A Q6 néven érkező újdonság tanulmány kiadása a Frankfurti Autószalonon mutatkozott be, és azóta is kitartóan igyekszik bizonygatni, hogy a jövő már elérkezett.
A johannesburgi repülőtérre landoló gépnek a bál hátsó futóműve nem működött rendesen. A repülőt sikeresen letette a kapitány, a 94 utas és 6 fős személyzet sértetlenül szállt ki a baleset után. (Mirror)
A két legnagyobb kereskedelmi lánc és a bevásárlóközpontosok közszájon forgó becslése szerint összesen hat-hétezer állás nem jött létre a kormányzati megszorítások miatt - írja a Népszabadság,...
A kilencedik hellyel pont lemaradt a lólengés nyolcfős döntőjéről, így nagy valószínűséggel nem szerez kvótát a jövő évi riói olimpiára a sportoló. (MTI)
London – Az idei szezonban egyértelmű válságba került a tavaly még angol bajnokságot nyerő Chelsea futballcsapata. Vasárnap a West Ham is legyőzte José Mourinho (52) együttesét, amely egyre csak sodródik a kiesőzóna felé.
Berki Krisztián lemarad a glasgow-i olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokság szerenkénti döntőjéről lólengésben, így oda az esély a közvetlen ötkarikás kvalifikációra (az első három között kellene végezni a fináléban), a pótkvalifikációs tesztverseny pedig már nem a szerspecialistáknak kedvez
Glasgow – Nem jutott be a legjobb nyolc közé Berki Krisztián tornász a Skóciában zajló olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Ezzel szinte biztos, hogy nem védheti meg olimpiai bajnoki címét jövőre Rióban.
Az Európai Bíróság július eleji jogerős ítéletével összhangban hétfőn az Európai Bizottság is kimondta: nem tartalmaz állami támogatást az állam és a Mol 2005-ös megállapodása a bányajáradék rögzítéséről.
Az olimpiai címvédő Berki Krisztián nem jutott be a lólengés döntőjébe a Glasgow-ban zajló olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokságon, s így nagy valószínűséggel nem szerez kvótát a jövő évi riói játékokra.
Kellemetlen hír a Deutsche Bank számára, hogy oroszországi pénzmosási botránya nem csitul, hanem tovább dagad. Az Amerikai Igazságügyi Minisztérium, valamint a New Yorki Pénzügyi Felügyelet újabb szálakat göngyölít fel az immáron több hónapja húzódó ügy kapcsán. A nyomozásba a Financial Times is bekapcsolódott és azt tudta meg, hogy a feltételezett pénzmosási ügyletekben egy amerikai…
A Sky News és a dpa német hírügynökség értesülése szerint hétfőn menesztették a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, Markus Gisdolt.
Nem nőtt jelentősen a tiltott határátlépések száma a horvát határ lezárása óta - mondta az InfoRádiónak a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György jelezte, hogy a szerb határon a magyar és a szlovák rendőrök már együtt teljesítenek szolgálatot, hamarosan megérkeznek a csehek és a lengyelek is.