A magyar gyógyvizek hungarikummá nyilvánítása érdekében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége és a Magyar Fürdőszövetség szerdán Budapesten
Nem meglepő, hogy a nyári szabadságolások miatt csökkent az ipari termelés augusztusban az előző hónaphoz képest; az őszi hónapokban azonban már a termelés gyorsulására számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
A számvevőszék ellenőrzése megállapította - folytatta Domokos László -, hogy a központi költségvetés teljesített bevételi és kiadási főösszege nem tartalmaz lényeges hibát, a bevétel és kiadás teljesítési adatai megbízhatóak, 2014-ben a közpénzekkel való gazdálkodásról szóló beszámolás szabályszerű.
Szeptember végére a nemzetközi tartalékok összege 32,13 milliárd euróra csökkent, ezen belül a devizatartalékok állománya 31,57 milliárd euróra apadt. Ilyen alacsony szinten legutóbb 2013...
A világbajnok Lukas Podolski bokasérülés miatt kikerült az Írország és Grúzia elleni Európa-bajnoki selejtezőkre készülő német labdarúgó-válogatott keretéből.
Rossz dolog volt, hogy a menekültkvóták kérdésében a visegrádi országcsoport nem egyhangúlag szavazott, viszont kiderült az is, közös fellépéssel nyerni is tudnának - hangsúlyozta a lengyel elnök.
Átlépte az 1000 milliárd forintot a Növekedési Hitelprogram (NHP) második szakaszában, vagyis 2013 októbere óta kötött hitelszerződések összege. A 2013 nyarán lebonyolított első szakasszal együtt...
Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást -...
Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást - erősítette meg az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
A 2014. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, az abban szerepeltetett adatok megbízhatóak - ismertette az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítását Domokos László szerdán a parlamentben.
Félti a nemzeti szuverenitást a menekültügyi kvóta bevezetése miatt a kormány, miközben a nemzetközi jogász azt állítja, az unió ezzel nem von el semmilyen tagállami hatáskört, hiszen a menekültek között amúgy sem válogathat senki - írja a Népszabadság.
Úgynevezett adminisztratív levelet küldött az Európai Bizottság Magyarországnak, amelyben a migrációs válság miatt szeptemberben életbe léptetett jogszabály-módosításokról kér felvilágosítást - erősítette meg az MTI-nek az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán.
A Magyar PR Szövetség első alkalommal hirdeti meg az Employer Branding Awardot. A pályázat célja a legjobb hazai munkáltatói márkaépítési gyakorlatok jutalmazása, bemutatása és megismertetése a szakmai közönséggel.
Németország már nem az a Németország aki a II. világháborúban mindenkit eltiport, a németek befogadó politikájukkal próbálják talán helyrehozni a történelmet. Merkel még mindig népszerű, de sok nehézség veszi körül, vannak gazdag tartományok akik nem fogadnak be menekülteket.
Idén október végéig adottak lehetnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei a kormány októberi első ülésén született döntés alapján - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
Szeptemberben még az előző havi 1,079 milliárdnál is nagyobb összeggel, 1,410 milliárd euróval, ötéves mélypontra csökkentek a nemzetközi tartalékok. A Magyar Nemzeti Bank szerdán közölt adatai szerint 32,127 milliárd euró volt a devizatartalékok állománya, 2009 vége óta a legalacsonyabb.
A DNS-javításhoz kapcsolódó kutatásokért Tomas Lindahl, Paul Modrich és Aziz Sancar kapja a kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Akadémia szerdai bejelentése szerint.
Tel-Aviv – A Beitar Jeruzsálem La Familia csoportjának két tagja követte el a szörnyű tettet, amely után a Hapoel-drukker fejéből ki kellett műteni a baltát.
Felső légúti hurutot, náthát követően gyakran alakul ki füldugulást, átmeneti halláscsökkenést okozó fülkürthurut. Az esetek többségében nem súlyos, de gyakran hosszan tartó betegség - ha nem kezeljük megfelelően - akár középfülgyulladáshoz is vezethet.
Hollywood - Két napig élt halott örökbefogadó anyja, és egyéves testvére mellett egy kétéves kisfiú Kaliforniában, a gyermek teljesen kiszáradt, mire a rendőrök rátaláltak.
Kegyelettel mondunk köszönetet felelős vezetői munkájáért, kiállásáért, emlékét pedig követendő példaként helyezzük közéleti munkánk alapértékei közé" - áll az RMDSZ Kelemen Hunor elnök által jegyzett részvétnyilvánításában.