Mindenki szeme láttára, szervezetten csempészik ki Törökországból a migránsokat - állította pénteken Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter, aki a Görögország felé irányuló embercsempészet leállítására szólította fel Ankarát.
Az Év Háziasszonya címmel új gasztrovetélkedő indul Lázár Chef (40) vezetésével szombatonként a TV2-n. Az első adás szombaton, mikor máskor, mint ebédidőben, öt perccel dél után lesz látható.
A magyar-lengyel kapcsolatok és a visegrádi együttműködés szorosabbá fűzésének szükségességét hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök abban a telefonos beszélgetésben, amelynek során gratulált a lengyel kormány megalakításával megbízott Beata Szydlónak pénteken.
Egyesült Államok - Senki nem hívja randizni Jennifer Lawrence-t. A színésznő egyedül tölti a szombat estéit, ugyanis nem bír a domináns férfiakkal - írja a 444.hu
Magyarország támogatni tudja az Európai Unió versenyképességének javítására tett brit reformjavaslatok egy részét. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről biztosította brit kollégáját Philip Hammondot, akivel pénteken tárgyalt Prágában.
A magát Kárpátaljai Hazafias Nemzeti Mozgalomnak (PNRZ) nevező szervezet vállalta magára azt a három robbantást, amelyet péntek hajnalban hajtottak végre Ungváron három ellenzéki politikai aktivista lakásánál, illetve autója ellen.
Oslo – Egész Európában nagy visszhangja volt a magyar labdarúgó-válogatott tegnapi győzelmének. A norvégokat 1–0-ra legyőző csapat Lengyelországból is kapott gratulációt.
Magyarország — Hétfőtől újra indul a Blikk adventi játéka, amellyel múlt héten nyereményözönben fürdettük olvasóinkat. Így járt Szabó Flórián budapesti olvasónk is, aki Spar élelmiszer-utalványt nyert tőlünk.
Ukrajna moratóriumot mond ki tartozására, ha Oroszország nem hajlandó átütemezni egy decemberben lejáró orosz hitelt - mondta pénteken Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. "Ha Oroszország nem...
Csaknem kétmilliárd forintos műszer-, illetve informatikai fejlesztés zajlik az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben, a berendezések még az idén megérkeznek - tájékoztatta a kórház megbízott igazgatója az MTI-t pénteken.
Ausztria szocialista védelmi minisztere ahelyett, hogy Magyarországot bírálja, inkább az európai közös szabályok betartásán fáradozzon - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-vel.
A magyar gazdaság továbbra is növekedési pályán van, a növekedés majdnem minden gazdasági szektorban látható, tehát ma már nemcsak a járműipar húzza a gazdaságot - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett negyedéves adataira reagálva.
A turizmus-vendéglátás területén tapasztalható szakemberhiány elsősorban a szakácsoknál és felszolgálóknál érezhető, a felsőfokú végzettséget igénylő munkaköröknél kevésbé, hiszen ezekbe a pozíciókba jellemzően a gyakornoki programokban részt vevő, jól teljesítő frissdiplomásokat veszik fel a cégek. A korábban irreális elvárások a tanulmányok alatt végzett munka miatt is közelednek a…
Egyre több elemzésben és véleményben olvasható, hogy elkerülhetetlen lesz a béremelés, ha a munkáltatók kezdeni akarnak valamit a munkaerőhiánnyal egyes területeken, ahol a pályaelhagyás és az elvándorlás jellemző. Az OTP elemzői szerint számolhatunk ilyen változással, írja a hvg.hu.
Nincs megfelelő munkaerő, nem találunk munkatársakat, magas a fluktuáció, ezek és hasonló mondatok hangzanak el a különböző fórumokon, médiában. Ráadásul az Y, Z generáció már nem lojális a munkáltatójával szemben. Emellett az is el szokott hangzani a munkáltatónál, hogy mindenki pótolható, aki akar elmehet. Hol az igazság? Tudjuk-e hogy a munkavállalóink miért jönnek be minden reggel dolgozni?…
Közös felsővezetői tréningprogramot állított össze a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Telekom. Bár messziről indultak, de a munka során derült ki, hogy sok a közös a kétfajta intézményben. Nyitottak, ügyfeleket szolgálnak ki, és innovatívak. A kevésbé „múzeum-barát” vezetők is szinte beleolvadtak a csoportos feladatukba, és a múzeumpedagógusok pedig remek ötleteket kaptak a versenyszférából. „Nem…
Cseh László 50 méter pillangón magyar csúccsal lett első az úszók rövidpályás országos bajnokságának harmadik versenynapján Százhalombattán. Hosszú Katinka is folytatta remeklését: a csütörtöki öt után ezúttal hat döntőben utasította maga mögé a teljes hazai élmezőnyt.
Nem, nem létezik. A cikknek itt vége. Köszönjük, hogy elolvasta. Na jó: azért ez egy nagyon érdekes téma, és az is igaz, hogy a legtöbb munkavállaló, azaz alkalmazott, akitől elvárnánk, hogy elkötelezett legyen a cég és a szervezet SIKERE iránt, mégsem annyira elkötelezett. Egyetlen jól célzott ajánlat és egy picivel több fizetés máris a konkurenciához repíti, és huss, volt elköteleződés, nincs…
Jelenleg hazánkban egyre több állás marad betöltetlenül, lassan több területen is munkaerőhiány van. A folyamat hatásai a termelő cégeket is érintik, sokan a munkavállalók képzésében látják a megoldást.
Gyengén kezdték a pénteki kereskedést a Wall Street vezető részvényindexei, a szakértők szerint ebben elsősorban az olajár ismételt esésének van hatása. A nyersanyag jegyzése lassan ismét a 40...
Európa és az Egyesült Államok is még mindig a 2007-2009-es gazdasági válság hosszú távú hatásaival küzd, amelyekből ezután sem gyorsul a kilábalás. Bár a gazdaság fejlődik, messze van a válság előtti szinttől, illetve attól, ahol egyébként tarthatna. Magyarország is vesztesek között van, írja a Napi.hu.
A német kormány ura a helyzetnek, bár a menekültválság komoly kihívások elé állítja - mondta pénteken Angela Merkel kancellár a ZDF televíziónak adott interjúban. A politikus hozzátette:...
A menekültek beáramlása komoly, csak Németországban tízmilliárd eurós nagyságrendű kiadással jár, de sok közgazdász szerint ebből hosszú távon profitálni fog az ország. A költések ugyanis főleg a német vállalatokat gazdagítják. Persze ellenvélemények is vannak.