Az érintettek egy része biztos abban, hogy politikai bosszúhadjárat folyik, mert a volt fideszes polgármester a feljelentő, a gyanúsítottak között pedig van két helyi DK-s vezető és több MSZP-s is.
Újabb feltételezett terroristát helyeztek vád alá a belga hatóságok a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben pénteken, ez már a hatodik belgiumi vádemelés az ügyben.
A röntgensugárzás bármilyen formáját gondosan ellenőrizni kell, illetve úgy szabályozni, hogy a beteg a legkisebb kockázattal járó expozíciónak legyen kitéve. Annak ellenére, hogy az orvosok rendkívül óvatosak, mikor a beteg sugárzásnak való kitettségéről van szó, fontos szem előtt tartani, valójában mennyire alacsony a kockázat, különösen, ha a sugárzás más formáival hasonlítjuk össze.
Három hamis útlevéllel utazó szíriait tartóztattak le az olaszországi Anconában, és gyorsított eljárással egy évre ítélték őket - közölték az olasz hatóságok pénteken.
Csúcstalálkozót tartanak vasárnap Brüsszelben az Európai Unió és Törökország vezetői azzal a szándékkal, hogy elfogadják az október óta készülő közös akciótervet a menekültválság kezeléséről és Ankara európai integrációjának felgyorsításáról.
Nemtelen támadás érte a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a TEK által végrehajtott hétvégi elfogásról pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve: reményei szerint mindez tudatlanságból ered.
Sok-sok vád éri az autógyártókat az elektromos rendszerek túlzott alkalmazása miatt, azonban a mai autók technikai színvonala, az általuk nyújtott komfort aligha lehetne elérhető másmilyen úton. Az Audi pedig még tovább menne, s régóta alkalmazott, szabványos járművillamossági rendszer megreformálásával szinte minden területen jelentős előrelépést szeretne elérni.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete pénteken elutasította A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbezését, így a válogatottnak egy hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a szeptemberi, románok elleni Eb-selejtezőn történt rendbontások miatt.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) illetékes testülete pénteken elutasította magyar tagszervezetének (MLSZ) fellebbezését, így a válogatottnak egy hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a szeptemberi, románok elleni Eb-selejtezőn történt rendbontások miatt.
Véget ért a 2015-ös F1-es szezon utolsó pénteki edzésnapja. Mint az év során megszokhattuk, ezúttal is a Mercedes uralta a két szabadedzést, ám az elsőségeken Lewis Hamilton és Nico Rosberg igazságosan osztozott.
A Richter új történelmi rekordja 5540 forint, egyébként egész Európában, nálunk is inkább estek a tőzsdék. A forint árfolyamát mintha kőbe vésték volna, a dollár megint megindult. Esett az olaj, az arany, és nagyon olcsó lett a gáz, legalábbis az USA-ban.
Négy decemberi éjszakán is pótlóbuszok szállítják az utasokat a 6-os villamos helyett a nagykörúton a budai fonódó villamoshálózathoz kapcsolódó építkezés miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) péntektől engedélyezte a hosszú CAF villamosok próbafutásának folytatását Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Állítólag a magyar miniszterelnököt akarta meggyilkolni az a két férfi, akiket a múlt héten előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság – írja a Blikk.
Az Adria-tengerparti Ancona vasútállomásán igazoltatták a három szíriait, akiknél, mint kiderült, hamis útlevél volt. Mindhárman Milánóba akartak vonattal utazni.
Az Elefthériosz Venizélosz nevű komp Leszbosz görög szigetről érkezett, a fedélzetén közel 2400 menekülttel, többek között Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból és afrikai országokból. Több mint 1500-an egy korábbi komppal érkeztek ugyanonnan.
Eredményes volt a kormánynak az a törekvése, hogy minél több ember találjon munkalehetőséget - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések pénteki átadó ünnepségén Budapesten.
Kétszer három sávosra bővült az M0-s autóút az M1 és az M7 autópálya közötti szakaszon. A 2,7 kilométer hosszú, kibővült útrészt pénteken adták át ünnepélyesen Törökbálint közelében.
Jelentősen öregedett az Európai Unió lakossága az utóbbi két évtizedben: a tagállamokban élők fele tavaly 42,2 évnél idősebb volt, míg húsz évvel ezelőtt még 36,2 év volt az úgynevezett medián életkor, amely az adott népességcsoportot két egyenlő részre osztja, vagyis a lakosság egyik fele fiatalabb, másik fele idősebb ennél a kornál.
Havonta 130 ezer forintjába kerül az országnak egy migráns ellátása, ami elviselhetetlen terhet jelent a magyar költségvetés számára - jelentette ki pénteken Szombathelyen Kósa Lajos.
Az európai menekültválság során a kontinens államainak továbbra is be kell tartaniuk emberi jogi kötelességeiket, de "attól tartok, hogy Magyarország nem tesz eleget ennek a kihívásnak" - közölte Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa pénteken.
Nagyjából állandó a hazai véradók és véradások száma, de mindkettőből többre volna szükség - mondta az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója.
Felnyitották pénteken III. Sándor orosz cár szentpétervári sírját, és szakértők exhumálták maradványait, hogy még pontosabban azonosíthassák fiának, az 1918-ban meggyilkolt II. Miklós utolsó orosz cárnak és családjának maradványait.
Az utóbbi hetekben ismét szórni kezdték az aranyat a befektetők, az árfolyam 2010 eleje óta nem látott szintre került. Ennek hátterében a Fed várható kamatemelése, a dollár ereje és a fizikai...