Fűtés hiányában mintegy három hete szünetel a tanítás a tiszabői általános iskolában, előreláthatólag a jövő hét elején áll vissza a megszokott rend az intézményben, ahol 308 gyermek tanul és 26 pedagógus tanít - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) kunhegyesi tankerületi igazgatója az MTI megkeresésére csütörtökön.
Európa nem építheti jövőjét a családok helyett a bevándorlásra, kultúránk fennmaradása a tét - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a Budapesti Demográfiai Fórum megnyitóján.
A MOL Bubi közbringarendszer működésének ideje alatt már több mint egymilliószor bérelték ki az almazöld bringákat. Szűcs Panni, a Budapesti Közlekedési Központ kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy az emberek jellemzően 15 percig, rövidebb utakra használják a kerékpárokat, főleg a belvárosban.
Az MSZP szerint az MVM gázkereskedője "a fideszes offshore cégcsoport" drága földgázát segítette a magyar piacra, és ezzel mesterségesen magasan tartotta a gáz árát. A szocialisták szerint a Fidesz-kormány az "árdrágító nyerészkedéssel" megkárosította a magyar embereket, vállalkozásokat.
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service. Egyes londoni elemzői várakozások szerint van rá esély, hogy a nemzetközi hitelminősítő osztályzatjavítás lehetőségére utaló pozitívra javítja a magyar szuverén besorolás kilátását a jelenlegi stabilról.
Az Európai Bizottság mellett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is csütörtökön tette közzé legújabb növekedési előrejelzését a régióra vonatkozóan. Ezek szerint a magyar gazdaság idén...
Nem csak az ország megítélésének, hanem hosszú távon a fiataloknak is ártott Orbán Viktor menekültpolitikája – erről Erős Ferenc beszélt a Magyar Pszichológiai Társaság „év előadásként” meghirdetett rendezvényén.
Vasárnap parlamenti választásokat tartanak Horvátországban, melyen az eddigi jelek alapján igen szoros küzdelem várható a jelenlek kormányzó szociáldemokraták (SDP) és az ellenzéki, jobbközép Horvát...
Los Angeles – Annak ellenére, hogy Király Viktor (31) az amerikai Voice-ban versenyez, kis hazánkból is számít szavazókra, hiszen a mai modern világban már erre is van lehetőség.
Zágráb - Nem mérséklődik a migránsáradat a balkáni útvonalon, Horvátország pedig továbbra is szakadatlanul szállítja a menedékkérőket a szerb-horvát határról Szlovéniába - jelentette a horvát közszolgálati rádió csütörtökön.
A Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) próbálkozott Valentino Rossi, de a versenybíróság által hozott büntetését helybenhagyták, így az utolsó helyről indul a MotoGP utolsó futamán a Doktor.
A magyar gazdaság jó pályán van, a kereskedelem huszonhét hónapja bővül, szeptemberben a hazai kiskereskedelmi forgalom 5,1 százalékkal emelkedett - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az együttműködő partnerek által szervezett Európai Kereskedelmi Napon, Budapesten
Elkezdődött az 5,2 milliárd forintos beruházással kiépített új szekszárdi ivóvízbázis műszaki átadása - közölte a tolnai megyeszékhely polgármestere csütörtökön az MTI-vel.
A hatékony, fejlett és a technológiai újításokat sikeresen alkalmazó logisztikai rendszer és ellátási-lánc könnyedén adhat biztos alapot egy vállalkozásnak versenyelőny szerzésére. Számos cég építi...
Semmi szokatlan nincs az amerikai nagykövet Magyarországgal kapcsolatos bírálataiban, mint ahogy az is teljesen normális, ha egy nagykövetet időnként hazarendelnek konzultálni – ezt Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja mondta az ATV Start című műsorában.
Az Európai Bizottság mellett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is csütörtökön tette közzé legújabb növekedési előrejelzését a régióra vonatkozóan. Ezek szerint a magyar gazdaság idén...
Berlin – Világsztárok lepték el tegnap este Berlint, hiszen a német fővárosban mutatták be Az éhezők viadala: A kiválasztott - II. rész című mozifilmet.
A Dunakeszi Járműjavító (DJJ) Kft. és a spanyol CAF Hungary Kft. szerződést írt alá szerdán a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) szállítandó villamosok szereléséről - közölte a Kormányzati...
138,4 milliárd forintos többlettel zárt október hónapban az államháztartás központi alrendszere - jelentette be csütörtöki gyorstájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ekkora tizedik havi...
Hosszú Katinka a 2012-es nyitósiker után idén sorrendben negyedszer zárja az élen az úszók világkupa-sorozatának összesített pontversenyét, s veheti át az abszolút győztest megillető 100 ezer dolláros fődíjat.
A román elnöki hivatalban szervezett ünnepségen tüntette ki csütörtökön Klaus Iohannis román elnök a Kulturális Érdemrend lovagi fokozatával a Kriterion Könyvkiadót, amely az idén ünnepelte alapításának 45 éves évfordulóját
A ködös, hűvös hajnalok után a hétvégén is többfelé napsütéses nappalokra lehet számítani, helyenként akár 20 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből
Az Európai Bizottság azzal számol, hogy 2017-ig 3 millió menedékkérő érkezik az Európai Unióba - derül ki a brüsszeli testület által csütörtökön közzétett őszi gazdasági előrejelzésből.
A jelzáloghitelek forintosítása okozta a bankrendszer múlt évi 483 milliárd forintos veszteségének jelentős részét, de egyúttal erősítette is a pénzügyi rendszert - mondta Jelasity Radovan, az Erste Bank Hungary vezérigazgatója csütörtökön a kecskeméti lízingkonferencián.
Az államháztartás központi alrendszere októberben 138,4 milliárd forint többlettel zárt, ami egyrészt a korábban felfüggesztett több száz milliárdos uniós transzfer részbeni megérkezésének, másrészt a megnövekedett adóbevételeknek köszönhető, az első tízhavi deficit 816,2 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Az orosz gazdaság mély recessziója és az alacsony nyersanyagárak miatt az európai átalakuló térség egészében az idén várhatóan alig lesz gazdasági növekedés, de Magyarország és a többi közép-európai EU-gazdaság a régió átlagát jóval meghaladó növekedésre számíthat - áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csütörtökön Londonban ismertetett idei harmadik átfogó előrejelzésében.
Vád alá helyezték csütörtökön Karim Benzemát, a Real Madrid labdarúgóját, akit szerdán vett őrizetbe a francia rendőrség a válogatottbeli csapattársát, Mathieu Valbuenát érintő zsarolási ügyben.
A tőzsde fejlesztése nemzetgazdasági szempontból kiemelt fontossággal bír az Egyesült Államokban (is) – erről beszélt néhány hete egy budapesti konferencián az amerikai NASDAQ tőzsde korábbi alelnöke, David Weild. Vajon miért foglalkoznak a világ legnagyobb gazdaságának irányítói a világ első számú tőkepiacának fejlesztésével? És vajon miért nevezik a tengerentúlon néhány éve elfogadott, a…