2015. november 5. csütörtök

nov. 5
8:41
Befejeződött a csatornahálózat építése Simontornyán (Blikk)
nov. 5
8:42
25 ezer férfit érint a prosztatarák Magyarországon (Infostart)
Az elmúlt időszakban sokat javult a prosztatarákban szenvedők helyzete, azonban fontos lenne, hogy az 50 év feletti férfiak évente szűrővizsgálatokon vegyenek részt - mondta Dr. Tenke Péter professzor, a Magyar Urológus Társaság elnöke, amely a napokban kongresszust tart a témában.
nov. 5
8:43
A palesztinok szervkereskedelemmel vádolják Izraelt (Gondola)
Tiltakozást nyújtott be az ENSZ-ben Izrael, miután palesztin illetékesek ugyanott azzal vádolták meg Jeruzsálemet, hogy megölt merénylők holttestével folytat szervkereskedelmet - jelentette a izraeli sajtó csütörtökön
nov. 5
8:45
Leminősítette a Volkswagent a Moody's (Alternatív Energia)
A dízelbotrány nagyobb kockázatokkal terheli a cég megítélését.
nov. 5
8:45
Parlament: ki a varjú és ki a fülemüle? (Gondola)
A fontos nemzeti alaptantervről és az elfelejtett gyermekekről! Önök ezt nevezik gazdaságpolitikának? Az önkormányzatokkal való együttműködésről!
nov. 5
8:47
Kis híján agyonvert egy részeg embert a biztonsági őr (Alternatív Energia)
Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat.
nov. 5
8:47
NATO-dróttal kerítették el a senki földjét az osztrákok (Gondola)
Lengyel határőrök indulnak Magyarországra. Ausztria újra meghosszabbítja a határ ellenőrzését.Szlovénia szükség esetén visszahívhatja katonáit.
nov. 5
8:48
Változatlan állapotot tükröz a GKI ingatlanpiaci indexe (ProfitLine)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. októberi fővárosi ingatlanpiaci indexe változatlanul 114 ponton áll, míg az országos index 1 százalékponttal, 112 pontra csökkent - közölte a társaság az MTI-vel.
nov. 5
8:48
Bajban van Németország? (Portfolio)
Szeptemberben is zsugorodtak az ipari megrendelések Németországban, pedig előzetesen a megfigyelők arra számítottak, hogy két hónap esése után végre fellendülés következik. A kellemetlen meglepetés...
nov. 5
8:48
Megkezdődött a Mikulás-szezon az áruházakban (Pénzcentrum)
Egyre kelendőbbek a minőségi Mikulás csokoládék....
nov. 5
8:48
Összeugrott a baloldal menekültügyben (ATV)
Miután Gőgös Zoltán és Hiller István is elfogadó hangnemben nyilatkozott a kormány által foganatosított határzárról, Szigetvári Viktor nyílt levelet írt Tóbiás Józsefnek.
nov. 5
8:49
Fordulat az MSZP-ben? Gőgös meglepően nyilatkozott a kerítésről (Alternatív Energia)
Ellenzéki politikusok reagáltak Hiller vihart kavart nyilatkozatára.
nov. 5
8:49
Visszakapta az állam az egykori úttörőtábort (Gondola)
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozata értelmében visszakerül a magyar állam tulajdonába az egykori csillebérci úttörőtábor.
nov. 5
8:50
Ma is a tengerentúlról diktálhatják a tempót a forintnak (Portfolio)
Jelentősen gyengült szerdán a forint az euróval szemben, ráadásul a dollár is szárnyalt, így ez a két hatás párhuzamosan mozgatta a devizapiacot. Csütörtök reggel folytatta a korrekciót a magyar...
nov. 5
8:51
Mit keresnek a legtöbben? Ezek az ingatlanpiac sztárjai (Privátbankár)
A GKI Gazdaságkutató októberi fővárosi ingatlanpiaci indexe változatlanul 114 ponton áll, míg az országos index 1 százalékponttal, 112 pontra csökkent.
nov. 5
8:51
21 vaginát találtak a férfi hűtőjében (Blikk)
Johannesburg – Megkezdődött annak a férfinak a tárgyalása, akinek a hűtőjében idén szeptemberben 21 darab vaginát találtak a rendőrök
nov. 5
8:51
Fegyelmivel elbocsátották, per lett belőle (Adózóna)
A felperes közalkalmazott gazdasági igazgatói megbízását a kinevezési jogkört gyakorló visszavonta, majd ezt követően a munkáltatói jogkör gyakorlója fegyelmi eljárást indított vele szemben. A fegyelmi eljárás kezdeményezését azzal indokolta, hogy az intézménynél a fenntartó által elrendelt megbízhatósági ellenőrzés nagy összegű hiányt tárt fel, továbbá a felperes az alperes nevében több gazdasági…
nov. 5
8:52
Itt vannak a legfontosabb hírek ma reggel (Portfolio)
Nincs megállás, tovább pörög a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon, itthon a Magyar Telekom és a Graphisoft Park tette közzé a számait, de tegnap este jelentett a Facebook is. Telibe...
nov. 5
8:54
Három biztosító tarol a kötelező biztosításoknál (Portfolio)
Az első napok szerződéskötései alapján a K&H, az Union és az Allianz biztosítók lehetnek az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány nyertesei. Az átlagdíjak az előzetes...
nov. 5
8:56
Elvétheti Magyarország a 2020-ra vállalt fontos célját (Portfolio)
Egy rövidesen nyilvánosságra kerülő európai bizottsági jelentés Magyarországot is azon uniós tagállamok egyikének nevezi, ahol nem biztos a megújuló energiaforrások 2020-as részarányára vonatkozó...
nov. 5
8:57
Gőgös: európai megoldás hiányában le kell zárni a határokat (Infostart)
Ha nagyon sürgősen nem lesz európai megoldás, ha nem ott oldjuk meg a problémát, ahol keletkezik, akkor tényleg valahogy le kell zárni a külső határokat - mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese a Népszabadságnak.
nov. 5
8:57
A hősökre és az áldozatokra emlékeztek országszerte (Gondola)
Gyásznap a soha el nem évülő forradalom leverésének 59. évfordulóján Az ország számos pontján emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 59
nov. 5
8:57
Sok embert élve hoztak ki az összeomlott üzemépület romjai közül (Blikk)
nov. 5
8:59
Novák Katalin: Európa geopolitikai súlya csökkeni fog a népességfogyás miatt (Infostart)
Európának a népességből fakadó geopolitikai súlya csökkeni fog a természetes folyamatok miatt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
nov. 5
8:59
A palesztinok szervkereskedelemmel vádolják Izraelt (Blikk)
nov. 5
9:00
A miniszterelnök megmondja, miért van a kanadai kormányban ugyanannyi nő, mint amennyi férfi (444.hu)
Ez az első kormány a kanadai történelemben, amiben egyenlő a nemek aránya, és Trudeau tökéletesen meg is indokolja, miért ilyen fontos ez.
nov. 5
9:03
"Jogtalan a kvóta" - A Fidesz-frakció szóvivője nem adja fel (Spa Trend Online)
"Ránk akarnak kényszeríteni egy olyan dolgot, amit nem akarunk."
nov. 5
9:05
Szerényen erősödött a forint (Spa Trend Online)
Reggel fél hétkor egy euró 314,32 forintra gyengült.
nov. 5
9:06
Elvétheti Magyarország a 2020-ra vállalt fontos célját (Portfolio)
Egy rövidesen nyilvánosságra kerülő európai bizottsági jelentés Magyarországot is azon uniós tagállamok egyikének nevezi, ahol nem biztos a megújuló energiaforrások 2020-as részarányára vonatkozó...
nov. 5
9:06
Sokan gyűjtik szelektíven a szemetet, mégsem elég hatékony (Pénzcentrum)
Vannak pozitívumai is a jelenlegi rendszernek....
nov. 5
9:06
Tudatos félremagyarázás? Titkosügynökök ülhetnek be a szerkesztőségekbe (ATV)
Úgy tűnik, kapitális hibát vétett a Belügyminisztérium, amikor a nemzetbiztonsági törvényhez múlt héten benyújtott módosító javaslatában nyitva hagyta a lehetőségét a szerkesztőségek jövőbeni titkosszolgálati kontrolljának. Az ellenzék szerint még menthető a helyzet, de akkor sincs dráma, ha Pintér Sándor mégis ragaszkodna ez eredeti szövegvariánshoz, mivel a jogszabály kétharmados. A Kormányzati…
nov. 5
9:06
Tipp: A motiváltabb párosra fogadunk - II. felvonás (Agroinform)
A párizsi Masters-torna csütörtöki játéknapján a Peya/Soares-Dodig/Melo összecsapásból húznánk hasznot.
nov. 5
9:08
Nem akarnak elbocsátásokat a munkáltatók (Portfolio)
Két hét múlva ül össze újra a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma a minimálbér és a szakmunkás-bérminimum emelések ügyében - mondta el a Világgazdaságnak Dávid Ferenc, a...
nov. 5
9:09
Közeledik a hétvége: erre számítson, ha ma kereskedne (Privátbankár)
Alacsony forgalmat, enyhe emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
nov. 5
9:10
Ki lesz a Volán utódja? (Portfolio)
Már dolgoznak a távolsági autóbuszos személyszállítás liberalizációjának előkészítésén - közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A Volán-társaságok fennálló közszolgáltatási...
nov. 5
9:11
Mit nekik vasárnapi zárva tartás? Költekeznek a magyarok (Privátbankár)
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
nov. 5
9:12
Negyedéves számokra ugorhatnak a befektetők (Portfolio)
A Janet Yellen tegnapi kamatemelésre vonatkozó jelzései és a vállalati gyorsjelentések állhatnak a befektetői figyelem középpontjában. Nem kedvezett a tengerentúli befektetői hangulatnak Janet...
nov. 5
9:14
Szépen költ a lakosság (Portfolio)
Szeptemberben 5,1%-kal bővült a kiskereskedelmi forgalom az egy évvel korábbihoz képest. Ezúttal a nem-élelmiszer kiskereskedelem élénkült látványosan. 2015 szeptemberében a kiskereskedelmi forgalom...
nov. 5
9:15
Fico a magyar-szlovák kapcsolatokat dicsérte (Blikk)
nov. 5
9:16
A Coca-Colának dolgozik a Magyar Telekom (Portfolio)
A harmadik negyedéves számok közzétételét követő sajtótájékoztatón Szabó János, a Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese beszélt a legfontosabb trendekről. A beruházások az év végére...
nov. 5
9:17
NBA - Hátrányból fordított a címvédő (Blikk)
nov. 5
9:19
Lengyel határőrök indulnak Magyarországra (Blikk)
Magyarországra indul csütörtökön 43 lengyel határőr, hogy segítse a schengeni határ védelmét a magyar-szerb határszakaszon - közölte szerda este a lengyel sajtóval Joanna Rokicka, a lengyel határőrség szóvivője.
nov. 5
9:21
"Orbán Merkel ellen lázít" - Megszólalt az amerikai professzor (Alternatív Energia)
Beavatkozna az USA a magyar belügyekbe? Gati szerint bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű.
nov. 5
9:21
Három biztosító viszi a kötelezők kétharmadát (ProfitLine)
Az idei év végi kampány első 48 órájának adatai szerint tavalyhoz hasonlóan ismét koncentrált a verseny az új kgfb-szerződésekért – derül ki a Netrisk.hu oldalain végzett az első százezer díjkalkulációból.
nov. 5
9:21
Történelmi Hypo NÖ-vereség (Blikk)
nov. 5
9:23
Durva: 16 migránst zsúfolt egy autóba az embercsempész (Alternatív Energia)
nov. 5
9:23
Pokolgép okozta az orosz repülőgép katasztrófáját (ProfitLine)
A brit külügyminiszter szerint "jelentős a valószínűsége" annak, hogy robbanószerkezet okozhatta az Egyiptomban lezuhant orosz utasszállító repülőgép hétvégi katasztrófáját.
nov. 5
9:24
Ma ismét a történelmi csúcsát támadhatja a Richter (Portfolio)
A Janet Yellen tegnapi kamatemelésre vonatkozó jelzései és a vállalati gyorsjelentések állhatnak a befektetői figyelem középpontjában.Erősödik a BUX 2015.11.05 09:08A szerdai záróértékek körül indult...
nov. 5
9:24
Magyar Bálint: épül a maffiaállam (ATV)
A szociológia ezt résztvevő megfigyelésnek hívja. Egy ilyen kísérlet inkább az öncenzúrára hathat intenzíven, reagált az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Magyar Bálint arra a hírre, hogy a belügyminiszter módosító indítványa szerint a tartalomszolgáltatókhoz bármikor be lehetne ültetni egy nemzetbiztonsági embert.
nov. 5
9:24
Ha egy Bentley elszabadul: 331 km/h, közúton (videó) (Auto Pult)
A Bentley elhatározta, hogy bizonyítja a Continental GT Speed gyorshajtási képességeit, méghozzá közúton. Erre jogilag szabályos körülmények között Ausztráliában nyílt a legjobb lehetőség, a 331 km/h-s száguldást pedig videóra is vették.

Keresés