Magyarország – Nem mondhatja el beszédét Mécs Imre Göncz Árpád temetésén, annak ellenére, hogy maga volt köztársasági elnök kérte, hogy a sírnál Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Mécs Imre volt rabtárs, korábbi szabad demokrata politikus mondjon gyászbeszédet.
Egyszerűsödik az ügyintézés a Nemzeti Közlekedési Hatáságnál is, jelentősen csökkennek az ügyfelek adminisztrációs terhei, és számos új, ügyfélbarát megoldás segíti majd az emberek kiszolgálását - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Európai Unió nem építheti a jövőjét a családok helyett bevándorlásra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Budapesti Demográfiai Fórumot megnyitó beszédében.
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor az uniós kvóták elutasítása során a kisebbséget képviseli, mert a magyar választók háromnegyede támogatná azok bevezetését
Kolumbia – Parazita okozta a rákot, amiben meghalt az Aids-es férfi. A 41 éves kolumbiaival végül tüdőrák végzett, ám a legnagyobb meglepetés nem maga a daganat kialakulása a HIV fertőzött férfi testében, hanem az, hogy a rákos sejtek egy galandféregtől származtak.
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) értékeli a kormány azon szándékát, hogy hét év után napirendre tűzte a felsőoktatási munkavállalók béremelését, de többet várt - reagált Tőrös Szilárd, a szakszervezet elnöke a csütörtökön bejelentett többlépcsős keresetnövelésre az MTI-hez eljuttatott közleményben
Hogyan terjeszkedhet tovább az állam az energiapiacon? Mi hozhatja el az újabb rezsicsökkentést? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt Németh Lászlóné. A Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi...
Az Európai Unió nem építheti a jövőjét a családok helyett bevándorlásra - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Budapesti Demográfiai Fórumot megnyitó beszédében.
Délután kettőkor immár huszonkilencedik alkalommal tart Kormányinfót Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter partnere ezúttal Kovács Zoltán kormányszóvivő lesz. Az eseményről folyamatosan...
Az elmúlt hónapban drágábban jegyezték az alapvető mezőgazdasági árucikket a világkereskedelemben, a rossz időjárás miatti aggodalmak a cukor és pálmaolaj készletei körül felfelé nyomták az árakat.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) öt fokhagymakrém teljes körű hatósági vizsgálatát végezte el, és az ellenőrzések során kisebb hiányosságokat talált - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
A Magyar Állatkertek Szövetségének elnöksége úgy döntött, a hatósági vizsgálatok lezárásáig felfüggeszti a Pécsi Állatkert tagságát, esetleges további intézkedéseket pedig a vizsgálatok eredményei alapján, annak ismeretében tesz.
Az Európai Bizottság Magyarországnak idén 2,9, jövőre 2,2, 2017-ben pedig 2,5 százalékos gazdasági növekedést jósol a csütörtökön közzétett úgynevezett őszi gazdasági prognózisában.
Az index közzétette azt a levet, amelyet Tarlós István Orbán Viktornak írt a BKV finanszírozásának ügyében. A levelet aláírta Tarlós mellett a helyettese és négy kerületi polgármester is. Ha nem fizet többet az állam, vagy nem vesz át feladatokat a fővárostól, akkor árat kell emelni vagy regisztrációs díjat kell kérni az ingyenesen utazóktól.
Egy nappal Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök temetése előtt Mécs Imre bejelentette, hogy mégsem fog beszédet mondani a búcsúztatáson. Ezt az Index közölte a volt országgyűlési képviselő csütörtöki Facebook-bejegyzésére hivatkozva.
Petro Porosenko ukrán elnök válaszolt arra csütörtökön a petícióra, amelynek szerzője azt kezdeményezte, hogy nevezze ki Darth Vadert miniszterelnökké. A Csillagok Háborúja amerikai filmsorozat hírhedt főgonosza Ukrajnában egy hivatalosan bejegyzett politikai szervezet, az Internet Párt vezetője.
A tavalyi kiemelkedő gazdasági növekedés után idén és jövőre valamivel visszafogottabb lehet a bővülés üteme Magyarországon, ám 2017-ben az új uniós ciklus beruházásainak köszönhetően ismét...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy több törvényjavaslat benyújtására készül a kormány, de a fő téma továbbra is a menekültkérdés. Pest megye rosszul jár 2015.11.05 16:07Azt...