Németországban a tartományi belügyminiszterek és a szövetségi kormány tanácskozó testülete, a belügyminiszteri konferencia (IMK) napirendjére veszik a szíriai menedékkérők lehetséges menekültjogi státusának ügyét, amely körül a hét végén heves vita bontakozott ki a koalíciós pártok között.
Paul Pogba, a francia labdarúgás legfényesebb csillaga. Eddig is tudtuk, hogy nem veti meg az extravagáns frizurákat és a hidrogén-peroxiddal is jó viszonyt ápol, íme, a legújabb kreálmány.
Elítélte az Izraelben végrehajtott palesztin erőszakcselekményeket Barack Obama amerikai elnök, amikor hétfőn a Fehér Házban fogadta Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnököt.
Felmentette az FKF Zrt. volt vezérigazgatóját a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének vádja alól hétfőn első fokon a Fővárosi Törvényszék. A döntés nem jogerős, mert az ügyészség még nem döntötte el, kíván-e fellebbezni az ítélettel szemben.
Los Angeles – Friss házasok ugyan, de Jennifer Anistonnak és férjének, Justin Theroux-nak úgy tűnik máris szükségük van pár trükkre, hogy életben tartsák a szenvedélyüket.
Görögország nem teljesített minden feltételt, ezért az Eurogroup, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa hétfőn nem hagyja jóvá egy 2 milliárd eurós hitelrészlet folyósítását Görögországnak.
Brit sajtóértesülés szerint David Cameron miniszterelnök már jövő júniusra kiírná a brit EU-tagságról tervezett népszavazást. Ennek előfeltétele, hogy a London által igényelt uniós reformok zömét elfogadják az Európai Unió jövő havi csúcsértekezletén.
Két előadást is tart gyors egymásutánban a világ talán legnépszerűbb időmenedzsment guruja, David Allen. A világhírű amerikai író és személyes hatékonyság tanácsadó könyvének magyarországi megjelenése alkalmából érkezik a fővárosba. A könyv bemutatójára azonnal elkeltek a jegyek, így egy ráadás időpontot is be kellett tervezni a programba.
Egybehangzóan életük eddigi legfontosabb mérkőzéseiként jellemezték a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai a párharc csütörtöki és vasárnapi találkozóját
A fogyasztói szokások jelentős megváltozása által létrejött „sharing economy” cégek – Couchsurfing, Airbnb, Uber és társaik – úgynevezett „teremtő rombolással” forgatnak fel teljes iparágakat néhány év leforgása alatt. Számos ilyen vállalat mára világméretű céggé nőtte ki magát. Ezzel párhuzamosan nemcsak iparágakat, de milliók mindennapi életét is átalakítja az új trend: közösségi irodaházakban…
A kiújult amerikai kamatemelési félelmek miatt rossz hangulatban indult a hét a tengerentúli tőzsdéken, a vezető indexek 1 százalék körüli mértékben esnek.Nem tudnak talpra állni az amerikai tőzsdék...
Infravörös hőkamerás vizsgálat alátámaszthatja Nicholas Reeves brit régésze elméletét arról, hogy Tutanhamon fáraó sírjában létezik egy másik temetkezési kamra.
A magyar külügyminiszter szerint méltatlan lenne arról vitázni, ki európai, és ki nem, de az biztos, hogy a magyar kormány azon kevesek közé tartozik az EU-ban, amely minden migrációhoz kötődő európai szabályt betart.
Az OTP igazgatósága 2015. november 9-én az egységes menedzsment szemlélettől eltérő vezetői felfogás miatt Miroslav Stanimirov Vichev kinevezésének visszavonásáról döntött. Vichev...
Szívszorító, ami a fiatal fiúval történt, aki ki akarta próbálni, milyen érzés az esküvő, de halálos betegsége miatt csak egy megoldást látott helyesnek.
Az Európai Unió soros elnökétől azt várnánk, hogy a közös európai szabályok betartásáért lépjen fel, és ne azokat bírálja minősíthetetlen hangnemben, akik betartják a közös szabályokat - reagált Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a luxemburgi külügyminiszter előző napi nyilatkozatára.
A vártnál lassúbb növekedést jósol a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet a világgazdaságban. Magyarországot illetően optimistább az OECD, mint az Európai Bizottság.
Bár különleges illatát nem mindenki kedveli, többségünk odavan a fokhagymáért. Cikkünkben tippeket adunk a felhasználására, és ajánlunk szuper fokhagymás recepteket is.
London – Hatalmasat durrant Adele (27) három év szünet után kiadott első szólódala, mindenki nagyon várja már az egész albumot, köztük világsztárok is, akik közül páran szívesen dolgoznának együtt a brit énekesnővel.
Telki — Gólkirályjelöltekkel indulunk a norvégok ellen. A magyar labdarúgó-válogatott hétfőtől teljes létszámmal készül a Norvégia ellen esedékes két Európa-bajnoki pótselejtező mérkőzésre, a német Bernd Storck (52) szövetségi kapitány bízik benne, nemcsak a védekezésünk, hanem a támadójátékunk is rendben lesz november 12-én Oslóban és 15-én Budapesten.
Előbb-utóbb mindenkinek ráncos lesz a bőre, ez a kor előrehaladtával sajnos elkerülhetetlen. Ha azonban időben elkezdjük ápolni, több évet, sőt akár egy évtizedet is letagadhatunk a korunkból. A bild.de összeállításából megtudhatjuk, melyek a legjobb tippek.
A téli időszakban előtérbe kerülnek a különféle gyökérzöldségek. A fehér – és sárgarépa mellett erőre kap a zeller, a cékla és megjelenik a paszternák is, amelyet szerencsére egyre több helyen beszerezhetünk.
A menekültek elosztása és befogadása a belügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának legfőbb kérdése - nyilatkozta hétfőn Brüsszelben újságírói kérdésre válaszolva Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, aki szerint a tagállamoknak szolidaritásból kell vizsgát tenniük.
Az utóbbi három évben mind a földgáznál, mind a villanyáramnál 10-10 milliárd forinttal csökkentek a lakossági rezsitartozások, ami az összes tartozás csaknem egyharmadát jelenti mindkét esetben, ez pedig a rezsicsökkentésnek köszönhető - mondta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az utóbbi három évben mind a földgáznál, mind a villanyáramnál 10-10 milliárd forinttal csökkentek a lakossági rezsitartozások, ami az összes tartozás csaknem egyharmadát jelenti mindkét esetben - közölte az Energiahivatal.
Görögország nem teljesített minden feltételt, ezért az Eurócsoport, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa hétfőn nem hagyja jóvá egy 2 milliárd eurós hitelrészlet folyósítását Görögországnak. ...
A Lamborghini egészen újnak nevezhető belépőmodellje, a V10-es, 610 lóerős Huracán máris enyhe ráncfelvarráson esett át, jelentette be sajtóközleményében az olasz sportautógyártó. A változások elsősorban a hatékonyságot, valamint a vezethetőséget érintik.