Eddig is tudtuk, hogy Magyarországon nagy hagyománya van az intoleranciának és a más gyűlöletének. Most kiderült, hogy egy olyan jelentéktelen dolog, mint a politikai elkötelezettség még többekből képes alávaló tahót csinálni
Az Országgyűlés hétfői ülésén 25 milliárd forint többlettámogatást is belefoglalhat a megyeszékhelyeknek az idei költségvetés kedden elfogadni tervezett módosításába, amely a migrációs válsággal összefüggésben 60 milliárd forinttal megemelné a rendkívüli előirányzatok keretét
Tartályokban hatvanhétezer liternyi ásványi olajat találtak a Bugac melletti erdőben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - tájékoztatta a NAV Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-t
Az Európai Parlament (EP) szerint is jó kezdeményezés a Hotelstars Union (HSU) a szállodai osztálybasorolási rendszerek harmonizálására - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége hétfőn, miután a testület plenáris ülésén elfogadta a turizmusról szóló jelentést.
Az elmúlt két hónap legnagyobb napon belüli olajár-emelkedését okozta múlt szerdán az USA tartalékairól szóló heti jelentés. A talán túlzó reakcióhoz az is hozzájárult, hogy négy hete először növekedett a vártnál kisebb mértékben a tartalék, míg a finomítói igények növekedtek, továbbá a piac némileg túladott volt az október eleje óta tartó eladási hullám következtében. A múlt szerdán elkezdődött…
A kamatok tekintetében a gazdasági szereplők döntéseit leginkább a reálkamat mértéke határozza meg, így ennek alakulása kiemelt jelentőségű a monetáris politika vitele szempontjából. A globális...
Az amerikai és a dél-koreai védelmi miniszter óva intette hétfőn Phenjant újabb provokatív katonai lépésektől, amelyeket szavaik szerint hazájuk nem fog eltűrni.
A Porsche merész húzásra kötelezte el magát az aktuális GT3 fejlesztésekor, hiszen a vezetési élmény oltárán a tizedmásodpercek kedvéért áldozva csakis a villámgyorsan gangoló, rajtbajnok PDK automataváltóra esett a németek választása. Azonban a rajongók hangot adtak nemtetszésüknek, ezt meghallván pedig a gyártó dicséretes lépésre szánta el magát a következő generációval kapcsolatban.
Legutóbbi arannyal foglalkozó videónkban egy lehetséges árfolyamcsökkenésről beszéltünk, mely azóta be is következett. Az egymillió dolláros kérdés, ami most a kereskedőket foglaloztatja, hogy mikor...
Az a helyzet, hogy számunkra itt Magyarországon vagy Európában nem igazán releváns a Volvo friss biztonsági fejlesztése, de a svédek mindenre kiterjedő biztonságpolitikáját kitűnően demonstrálja a márka aktuális asszisztens rendszere.
Közel 50 százalékkal többen igényeltek eddig lakáshitelt 2015-ben, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az ingatlanpiac pörög, a hitelek egyre olcsóbbak.
Garázs- és telekadót is fizethetnek 2016-tól a zuglói lakosok, akik egyébként nemrég kapták vissza a 2012-ben kivetett kommunális adó összegét – írja az origo.hu.
Londoni elemzők szerint az októberi gyáripari BMI azt jelzi, hogy lendületesen kezdte a negyedik negyedévet a regionális EU-gazdaságok feldolgozóipara.
Nyugdíj? Lumbágó? Idősek otthona? A következő 6 színésznő bebizonyítja, hogy a kor semmit sem számít, s hogy igenis van élet a hatodik x-en túl! Teljesen el vagyunk ájulva. De komolyan! Több évtizednyi elképesztő siker, médiafelhajtás, magánéleti hullámvasút után az alábbi 6 remek formában levő színésznő bebizonyítja nekünk, hogy nem foghatunk mindent a korra és az idő múlására! Igenis lehetünk…
„Rúzs nélkül olyan meztelennek érzem magam.” Mi van? 1. Mindig várnod kell a barátnőidre. 2. Akik sosem értik, hogyan készülhetsz el ilyen gyorsan. [cikk=37452] 3. Ez nem fordulhat elő veled. A photo posted by Michelle Aviña (@michelleavina) on Mar 17, 2013 at 7:27am PDT 4. És ez sem. 5. Ki az, aki még az edzést is sminkben tolja végig? 6. És ezek a smink…
A Duna House csoport részvényeinek nyilvános értékesítése maximum 4250 forintos áron november 9-én kezdődik a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a befolyó összegből legfeljebb 2 milliárd 508 millió forinttal emelik meg a csoport alaptőkéjét - mondta Régely Károly, a vezető forgalmazó Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az a helyzet, hogy számunkra itt Magyarországon vagy Európában nem igazán releváns a Volvo friss biztonsági fejlesztése, de a svédek mindenre kiterjedő biztonságpolitikáját kitűnően demonstrálja a márka aktuális asszisztens rendszere.
A CNN és az RT is arról számolt be, hogy az Airbus A321-es gépet üzemeltető légitársaság ügyvezetője nyilatkozatot adott közzé, mely szerint az orosz utasszállító, csak "külső beavatkozás" következtében zuhanhatott le. Ugyanakkor a gép fekete dobozainak előzetes vizsgálatát végző bizottság egyik tagja, a neve elhallgatását kérve, azt nyilatkozta, hogy, nem érte külső behatás a két nappal ezelőtt…
A fogaskerekű vasút felújításának és meghosszabbításának közös tervezéséről, valamint elektromos autóbuszok beszerzéséről állapodott meg a XII. kerületi önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.