2015. november 11. szerda

nov. 11
15:29
Az M2-es metró megállás nélkül halad át a Széll Kálmán téren (Infostart)
A Széll Kálmán téri metróépület felújítása három egymást követő novemberi hétvégén - november 14-15-én, 21-22-én, majd 28-29-én - a februárban megépített ideiglenes védőtető lebontásával, az épület homlokzatának újjáépítésével es az épület belsőépítészeti munkáival, újraburkolásával folytatódik. A metró kijárati épületének korábbi, "legyezős" alakja - mint a Széll Kálmán tér egyik jelképe - az…
nov. 11
15:30
9 trükk, amit nem ismer a mobilján (Blikk)
Az alábbiakból kiderülhet, hogy telefonunk többet tud, mint gondolnánk
nov. 11
15:30
A Századvég-üggyel is foglalkozott a nemzetbiztonsági bizottság (Blikk)
nov. 11
15:30
A kkv-kat támogatja az új közbeszerzési törvény (ProfitLine)
A kis- és középvállalkozások (kkv-k) körében megszűnik a közbeszerzési hirdetmények ellenőrzési díja, a jogorvoslati díj pedig a felére csökken, ezzel is ezt a szférát támogatja az új közbeszerzési törvény - mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
nov. 11
15:31
NMHH: a helyi rádiók a tájékoztatás fontos forrásai (Infostart)
A helyi rádiók az emberek tájékoztatásának, az információs esélyegyenlőségnek fontos eszközei - jelentette ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), illetve a médiatanács elnöke a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) közgyűlésén szerdán Budapesten.
nov. 11
15:33
Olsen: 70 százalék, hogy Norvégia jut ki az Eb-re (Sport365)
Harminc százalék esélyt adnak Norvégiában a magyar labdarúgó-válogatottnak az Európa-bajnoki pótselejtezőről való továbbjutásra. Ezt mondta a norvégok korábbi szövetségi kapitánya, a játékosok ugyanakkor valamivel szerényebben várják a csütörtöki első mérkőzést.
nov. 11
15:39
Visszatoloncolt menekülteket sem fogad az Orbán-kormány (Kripto Akadémia)
A Fidesz szerint Gyurcsányt Brüsszelből pénzelik.
nov. 11
15:39
Árrobbanás: 20 százalékkal fizethet többet, aki most venne panelt (Pénzcentrum)
A fővárosban jócskán 20 százalék feletti az áremelkedés....
nov. 11
15:39
Visszásságok a kéményseprőipari közszolgáltatásban, kiadták a feladatot Pintér Sándornak (ATV)
Visszásnak találta a kéményseprőipari közszolgáltatás szabályozását, az alkalmazott joggyakorlatot és a közszolgáltató eljárását Székely László alapjogi biztos, aki ezért felkérte a belügyminisztert, hogy kezdeményezze a szabályozás átfogó módosítását - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-vel.
nov. 11
15:39
14 darab 1050 lóerős Ferrari FXX K tombolt Mugellóban – videóval (Auto Pult)
A napokban már írtunk a Ferrari idei, a mugellói versenypályán megrendezett Finali Mondiali év végi ceremóniájáról, amelyet múlt hétvégén rendeztek meg az olaszok. Előző cikkünk középpontjában az utcai Ferrarik új királya, a 780 lóerős F12tdf állt, azonban időközben napvilágot látott még egy friss videó, amit szintén kötelezőnek éreztünk megosztani Olvasóinkkal.
nov. 11
15:42
Aranybánya a tenger alatt (Infostart)
Legkevesebb 470 tonna aranyat rejthet az az első kínai tengerfenékben felfedezett "kolosszálisnak" jellemzett lelőhely, amelyre 2 ezer méter mélységben bukkantak szakemberek három év kutatást követően.
nov. 11
15:42
Nagyot szakított az Alibaba a szinglik napján (Privátbankár)
Kínában ilyen is van, remek lehetőség karácsony helyett egy jó kis vásároltatásra. Az Alibaba már ki is szórt 10 milliárd dollárnyi árut, de ha összeszámolják az egészet, lesz az 13 is.
nov. 11
15:42
Elárulja a szemed színe, milyen betegség les rád (Blikk)
A szem nem csak a lélek tükre: azt is elárulja milyen betegségekre vagy hajlamosabb az átlagnál. Ha kíváncsi vagy mire számíthatsz, ezt mindenképp olvasd el!
nov. 11
15:42
Hét évet kapott a fagyállós gazda (444.hu)
Emberölés kísérlete miatt ítélték el a férfit, mert a lopásokat megunva mérget kevert a meggyborába. Az egyik tolvaj belehalt.
nov. 11
15:44
A legnépszerűbb kancellár távozott – utóda nincs könnyű helyzetben (Privátbankár)
Meghalt Helmut Schmidt, Nyugat-Németország ötödik kancellárja, aki egy közelmúltbeli felmérés szerint a Hitler utáni Németország legnépszerűbb vezetője volt. Különös aktualitást ad az eseménynek, hogy a jelenlegi kancellár súlyos válsággal küzd a menekültkérdés kezelése miatt.
nov. 11
15:45
Áder: szellemi örökségünk nemcsak kulturális érték (Infostart)
Áder János szerint a Szent Márton-év üzenete, hogy gazdag szellemi örökségünk nemcsak kulturális érték, hanem erkölcsi tanítás is.
nov. 11
15:46
Vásárolni szeretünk, nem pedig fizetni - így próbáltad már? (Privátbankár)
Van egy olyan mobilalkalmazás, ami az összes bankkártyánkat kezeli, egyre több dolgot vásárolhatunk vele, gyűjti a hűségkártyáinkat és még kuponokat is szerezhetünk vele. A Privátbankár.hu Pénzügyi Innováció 2015 konferenciáján be is mutatták.
nov. 11
15:48
Mexikói buszpiacra lép a Rába (Blikk)
nov. 11
15:48
Lufthansa-sztrájk - Csaknem ezer utast érint Budapesten (Gondola)
A Lufthansa légi utaskísérőinek szerdán kezdődött, várhatóan három napos sztrájkja miatt a légitársaság valamennyi Budapest-München és Budapest-Frankfurt között közlekedő járatát törölték, két müncheni járat kivételével, ez 950 utast érintett - mondta a Lufthansa repülőtéri vezetője az MTI érdeklődésére szerdán
nov. 11
15:50
Litvánia 15 katonai kiképzőtisztet küldött Ukrajnába (Blikk)
nov. 11
15:57
A pezsgőbontásig a teljes EU-keret 40%-át kiírja a kormány (Portfolio)
A 2014-2020-as új uniós fejlesztési ciklus terhére eddig 1400 milliárd forintnyi keretösszeggel írtak ki pályázatokat, és szilveszterig további 1600 milliárdos keretösszeggel jelennek meg kiírások -...
nov. 11
15:57
Hazugsággal vádolja a kormányt az LMP (ATV)
Az LMP szerint a kormány hazudott, amikor "termőföldet a magyar gazdáknak" szlogennel hirdette meg a földprivatizációt, mert ehelyett a "magyar földet a legtőkeerősebb uniós polgároknak" programot valósítja meg a kabinet.
nov. 11
16:00
Lerobbant az eltiltott elnök! Blatter kórházba került (Blikk)
Zürich – Letörtség és fáradtság miatt a következő napokat kórházban tölti Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) eltiltott elnöke.
nov. 11
16:02
Orbán a menekültek miatt marad le a nagy meccsről (Blikk)
Budapest – Nem tud a helyszínen drukkolni csütörtökön a magyar labdarúgó-válogatottnak Orbán Viktor (52).
nov. 11
16:03
Simicskó: nincs összefüggés a honvédségi repülőbalesetek között (Infostart)
A hatósági vizsgálati eredmények szerint nincs összefüggés a Magyar Honvédség három repülőgépének nyáron történt balesete között, rendszerszintű üzemeltetési problémát nem tártak fel - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter az Országgyűlési honvédelmi bizottságának szerdai ülésén.
nov. 11
16:03
Interneten sem lehet majd e-cigarettát vásárolni (ProfitLine)
A kormány szigorítaná az elektronikus cigaretta (e-cigaretta) használatát és forgalmazását, egy a parlament előtt lévő törvényjavaslat értelmében a jövőben interneten sem lehet majd ilyet vásárolni - mondta az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
nov. 11
16:06
Dánia és Norvégia is szigorítani akarja menekültügyi törvényét (Infostart)
A menekültek nagy száma miatt Dánia és Norvégia is menekültügyi törvénye szigorítására készül.
nov. 11
16:06
Messinek labda helyett jó a narancs is - videó (Sport365)
Leo Messi egyik szponzora, az adidas nyilvánosságra hozott egy ősszel készített látványvideót, amelyben Diego Maradonát utánozza a kis argentin. Labda helyett naranccsal dekázgat játszi könnyedséggel a négyszeres aranylabdás! Videó!
nov. 11
16:15
Magyar kötődése is van a román miniszterelnök-jelöltnek (Alternatív Energia)
Egykori osztályfőnöke, Szántó Sándor nyugalmazott tanár elismeréssel beszélt az iskolás Dacian Ciolosról.
nov. 11
16:15
Újra Tipót családnak! – Dubajban mutatkozott be a Fiat szedánja (Auto Pult)
Egészen hosszú ideje írogatunk a Fiat következő elérhető árú szedánjáról, amit a Linea utódjának tekinthetünk. Az első hivatalos részletek a nyár folyamán kerültek nyilvánosságra az akkor még Aegea néven emlegedett autóról, alig egy hónapja pedig már azt is megtudtuk, hogy Tipo néven debütál az olaszok büszkesége, ezzel a lépéssel a márka ismételten feltámasztja a jól csengő típusjelzést.
nov. 11
16:15
Hét évet kapott a fagyállós gazda (ATV)
Hét év börtönbüntetést szabott ki a Budapest Környéki Törvényszék szerdai elsőfokú ítéletében arra a vácszentlászlói férfira, aki 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, ezzel egy fiatalember halálát okozva.
nov. 11
16:15
A németek nem fogják egyedül megoldani az európai menekültválságot (444.hu)
A német kormány megint azzal fenyeget, hogy visszaküldik a szír menekülteket oda, ahol először regisztrálták őket. Amíg nincs valamilyen működőképes európai megoldás, inkább a saját gondjaikkal foglalkoznak.
nov. 11
16:17
Tényleg odaengedi a kulturális kasszához Fekete György alapítványát a kormány (444.hu)
Hétmilliárdot osztottak idén, most majd a Magyar Művészeti Alapítvány is beleszólhat abba, kinek jut az állami finanszírozásból.
nov. 11
16:18
Hatalmas aranybányát találtak - egy baj van vele (Privátbankár)
Legkevesebb 470 tonna aranyat rejthet az az első kínai tengerfenékben felfedezett lelőhely, amelyre 2 ezer méter mélységben bukkantak szakemberek három év kutatás után.
nov. 11
16:18
Hoppá! Összeugrott az oroszlán és az elefánt (Blikk)
Nxai Pan Nemzeti Park – Feldühödött bikaként csapott össze egy hím oroszlán és egy fiatal elefántbika a botswanai nemzeti parkban. Egyik állatnak sem esett baja
nov. 11
16:19
Még a végén Blatter egészsége is rámegy a korrupciós botrányra (444.hu)
Szerdán került kórházba Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kilencven napra eltiltott elnöke. Kisebb rosszullét miatt került be, keddig bent tartják. (MTI)
nov. 11
16:20
Gyurcsány lenyúlta Orbán lila nyakkendőjét (Blikk)
Úgy tűnik , lenyúlta Orbán Viktor lila nyakkendőjét Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke mostani brüsszeli látogatására időzítette a lila árnyalatot.
nov. 11
16:21
Ellenőrzi a rendőrség az autósokat (Infostart)
A személygépkocsik műszaki állapotát ellenőrzi november 11-12-én a rendőrség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Az ellenőrzés során elsősorban a gépjárművek gumiabroncsait, világító-fényjelző berendezéseit, illetve a fagyálló folyadékokat ellenőrizzük - mondta az InfoRádiónak Mikulás Róbert, a szervezet főosztályvezetője.
nov. 11
16:24
Lesz egységes uniós álláspont a migráció kezeléséről? (Infostart)
Migrációs csúcstalálkozót és tanácskozást tartanak Máltán. Az Európai Parlament megállapodást kér az állami vezetőktől a kérdés egységes kezelésében.
nov. 11
16:24
Kórházba került Joseph Blatter (Infostart)
Szerdán kórházba került Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kilencven napra eltiltott elnöke.
nov. 11
16:24
C. Ronaldót másolta Bogdán Ádám! – Fotó! (Blikk)
Telki – A portugál focisztár rendre lábujjhegyen áll a csapatfotózásokon, hogy magasabbnak tűnjön. A magyar válogatott kapusa ezt megirigyelte tőle.
nov. 11
16:24
Tévéműsor álmatlanság ellen (Kreatív Online)
Ötórás vonatutat adnak le valós időben.
nov. 11
16:24
A görög szigetekről jövő menekültár nem apad (Blikk)
nov. 11
16:26
88 éves az első női Forma-1-es versenyző (Blikk)
Nápoly – Ma ünnepli 88. születésnapját a Forma-1 történetének első női versenyzője, Maria Teresa de Filippis, aki 1958-ban és 1959-ben összesen öt világbajnoki Formula–1-es versenyen vett részt.
nov. 11
16:26
Elszigetelődnek csoportjuktól az anyjuktól korán elválasztott csimpánzok (Blikk)
nov. 11
16:28
Az Oxfordi Egyetem szerezte meg Shelley nemrég előkerült röpiratát (Blikk)
nov. 11
16:33
Ég egy lakóház Galgamácsán (Kripto Akadémia)
A tűzoltók kihoztak egy gázpalackot, de még több is lehet bent.
nov. 11
16:33
A kormánypárt hirdetett sztrájkot a kormány lépései ellen (Portfolio)
Először készülnek általános sztrájkot tartani csütörtökön Görögországban azóta, hogy januárban hatalomra került a baloldali kormány. Munkabeszüntetést tartanak országszerte a kormányzat további...
nov. 11
16:35
Széll Kálmán tér - Egy időre felejtse el a metrót (Kripto Akadémia)
Nem áll meg a 2-es metró három hétvégén az átépítés miatt.
nov. 11
16:36
Sok kacsa libát győz (Infostart)
A libatömés miatti állatvédelmi kampányok óta nem tud magához térni Magyarországon a liba ágazat - mondta a Takarékbank Agrár Központjának vezető szakértője az InfoRádiónak. Fórián Zoltán hozzátette: az a tapasztalat, hogy libát szinte csak akkor esznek a magyarok, amikor ünnep van.

Keresés