Elsőként az Insigniában mutatkozott be az Opel új fejlesztésű, kétliteres dízelmotorja, amely kulturáltságával és fokozott takarékosságával igyekszik magára felhívni a figyelmet. A 170 lóerős egység beköltözött a Zafira Tourer motorterébe is, ahol első ízben tehettük próbára automataváltóval.
Nem valószínű, hogy a Volkswagen teszteredmény-hamisítási botránya jelentősebb negatív hatást gyakorolna az európai járműipari beszállító szektor jövő évi bevételeire - áll a Moody's Investors Service szerdán ismertetett helyzetértékelésében.
A műholdas repülőgép-nyomkövetés technológiai feltételeiről született megállapodás szerdán Genfben a WRC (World Radiocommunication Conference) rádiókommunikációs világkonferencián - jelentette be az ENSZ távközlési ügynöksége, az ITU (International Telecommunications Union).
Angela Merkel német kancellárt nem értesítették külön arról, hogy a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) október 21-e óta nem vállalja át automatikusan a szíriai állampolgárok ügyében a menekültügyi eljárás lefolytatását, hanem megvizsgálja, hogy mely uniós tagország az illetékes - derült ki szerdán Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón
Már most érdemes beszerezni az ajándékokat Mikulásra, karácsonyra. Erre kiváló alkalom a november 12-13-14-én esedékes Joy Napok. Bizony-bizony! Bár korainak tűnik, aki nem akarja az utolsó pillanatra hagyni, ideje elkezdeni gondolkodni, tervezgetni, hogy mik kerüljenek a csizmákba, illetve a fa alá, hogy minek örülhetnek gyerekek, felnőttek! Ha nincs tippetek, mi segítünk! 1.…
A Lufthansa légi utaskísérőinek szerdán kezdődött, várhatóan három napos sztrájkja miatt a légitársaság valamennyi Budapest-München és Budapest-Frankfurt között közlekedő járatát törölték, két müncheni járat kivételével, ez 950 utast érintett - mondta a Lufthansa repülőtéri vezetője az MTI érdeklődésére szerdán. Csütörtökön 933 járatot törölnek, köztük több budapestit is.
A globális gazdasági válság és a nyomában bevezetett megszorító intézkedések jelentősen növelték az öngyilkosságok számát, leginkább a fiatal és az idős férfiak körében az euróövezet legszegényebb országaiban - állapították meg a Webster Bécsi Magánegyetem és a brit Portsmouthi Egyetem szakemberei.
Plakátokon, lemezborítókon, fotókon, festményeken, hangszereken keresztül mutatja be a több mint 150 éves magyar dzsessz történetét az a kiállítás, amely csütörtökön este nyílik a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban Óbudán.
Nyon – Lehullt a lepel a következő évi franciaországi kontinenstorna labdájáról: francia színekben pompázik a játékszer, amelybe remélhetőleg a magyar focisták is belerúghatnak a jövő esztendőben sorra kerülő Eb-n.
A magyar többségű Szilágyperecsenben töltötte gyermekkora nyarait, és Szilágysomlyón egy román-magyar tannyelvű iskolában tanult és érettségizett Románia kijelölt miniszterelnöke, a 46 éves Dacian Ciolos.
Ha valaki a jelenlegi állami nyugdíj biztosította szintet magán megtakarítással szeretné fenntartani, akkor 30 éves korától havi 9700 forintot kell félre tennie. Ha később áll neki, már jóval többet. Ma 4 aktív kereső tart el egy nyugdíjast, de ez 2060-ra már csak kettő lesz.
Irakban és a Közel-Kelet háború sújtotta régióiban az ország és az egyéni sorsok mellett a jövő a tét. Ha pedig nincs jövő, az azt jelenti, hogy a gyerekek legtöbbje számára nincs iskola, a felnőtteknek pedig nemhogy munkahelyre, de semmilyen tevékenységre sincs lehetősége - mondta Hölvényi György európai parlamenti képviselő szerdán Brüsszelben.
Összezördült a cseh belügyminiszter és az igazságügyi miniszter, mert Milan Chovanec, a belügyi tárca vezetője nagy számú sajtókíséretére hivatkozva elutasította kollégája, Robert Pelikán kérését, hogy a kormány különgépén vasárnap vigye el őt Budapestre a visegrádi belügyminiszterek és igazságügy-miniszterek tanácskozására - jelentette szerdán az Impuls prágai kereskedelmi rádió. Az értesülést…
Több helyen egyszerre megkezdődött a kerítésépítés szerdán a horvát-szlovén határ szlovén oldalán - jelentették hírügynökségek, illetve szlovén és horvát televíziók.
2015-ben az Interlace (Egymásba fűződő) épületegyüttes kapta az Év Épülete díját a szingapúri rendezésű Építészek Nemzetközi Fesztiválján. Buro Ole Scheeren és Eric Chang építészek nem csak pusztán egy lakóparkot, hanem inkább egy vertikális várost szerettek volna megvalósítani 170 ezer négyzetméteres, egymásba fűződő épületkomplexumukkal. Nézze meg a káprázatos, utópisztikus lakóparkról készült…
Ma az OTP ütemes erősödése dobogtathatta meg a tőzsdés szíveket, a forint is tovább erősödött, a Richter is visszatért az 5000 forintos határra. Nem tudja áttörni a 11 ezer pontot a DAX, az amerikai tőzsdéket a nyersanyagcégek és a kiskereskedelem nyomasztotta. Zuhan az olaj, mint a kő.
A konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) illetékesei szerdán döntöttek egy új "határügyintézés" bevezetéséről, amelytől azt remélik, hogy kezelni tudja a helyzetet a stájerországi Spielfeld határátkelőhelyénél, ahol migránsok ezrei kelnek át Szlovéniából ellenőrizetlenül. Péntekre halasztották azonban a döntést egy esetleges határkerítés felhúzásáról.
Nagy lehetőség előtt áll a norvég labdarúgó-válogatott Per-Mathias Högmo szövetségi kapitány szerint, aki csak közvetlenül a magyarok elleni Európa-bajnoki pótselejtezős párharc első, csütörtök esti mérkőzése előtt hirdeti ki kezdőcsapatát.
Megkezdődött szerda délután a máltai Vallettában az az EU-Afrika csúcstalálkozó, melynek fő témája az Afrika felől a Földközi-tengeren keresztül Európába érkezők jelentette migrációs nyomás.
A globális gazdasági válság és a nyomában bevezetett megszorító intézkedések jelentősen növelték az öngyilkosságok számát, leginkább a fiatal és az idős férfiak körében az euróövezet legszegényebb országaiban - állapították meg a Webster Bécsi Magánegyetem és a brit Portsmouthi Egyetem szakemberei.
A tavalyi eredménynél 60 százalékkal nagyobb, 91,2 milliárd jüanos (4157,5 milliárd forint) bevételre tettek szert a kereskedők, valamint a szolgáltatást menedzselő platform gazdája, az Alibaba a világ legnagyobb online vásárlási akciójának, a kínai "szinglik napjának" zárásakor.
Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kezdeményezett törvényt, amely Romániában is a magyar nyelv napjává nyilvánítja november 13-át.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a svéd Ericsson és az amerikai Cisco hálózati berendezéseket gyártó vállalat, amelytől 2018-ra külön-külön legalább egymilliárd dolláros bevétel-növekedést várnak - közölte az Ericsson Magyarország szerdán az MTI-vel.
Azt kérte a Duna House az MNB-től, hogy azonnali hatállyal függessze fel a cég részvényeinek hétfőn kezdődött nyilvános forgalomba hozatalát. A háttérben egy kedden benyújtott törvényjavaslat áll,...
Hat, vesztegetéssel gyanúsított határrendész előzetes letartóztatását rendelte el harminc napra a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa szerdán - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.
Idén szeptember 30-ig 17,598 milliárd forint bevételt eredményezett a szén-dioxid-kvóták értékesítése a magyar költségvetés számára. A bevételt a Jedlik Ányos Terv megvalósítására tervezik fordítani, ösztönözni a kibocsátásmentes elektromos közlekedés elterjedését, valamint az elektromos közösségi közlekedési eszközökre történő átállást. A Gazdasági Zöldítési Rendszerbe (GZR) befolyt bevételekből…