Egyre veszélyesebb az afrikai ország, ahol április óta növekszik az erőszak a hutu és tuszi csoportok között. A BBC szerint félő, hogy a Ruandaihoz hasonló konfliktus alakulhat ki. Az volt a történelem egyik legsúlyosabb népirtása, 100 nap alatt 500 ezer - 1 millió ember halt meg 1994-ben.
Budapest — A Világkupa-sorozat 2 millió dolláros (583,51 millió forintos) pénzalapjának csaknem a negyede a magyar úszók számlájára került. Az össztermésük 457 000 dollár (133,23 millió Ft) volt, vagyis alaposan belehúztak klasszisaink.
Ez lehet Németország legsúlyosabb gyerekgyilkossági ügye. Egy 45 éves nőt és egy 55 éves férfit letartóztattak. Valószínűleg a nő éveken át megölte meg saját újszülött gyerekeit. Egy szomszédjuk hallotta meg egy helyi kocsmában, ahogy a nő részegen erről beszélt, ezután ment be a lakásba, ahol egy szaunából átalakított gardróbban találta meg a nejlonzsákokba csomagolt holttesteket. (theguardian)
Budapest — A Világkupa-sorozat 2 millió dolláros (583,51 millió forintos) pénzalapjának csaknem a negyede a magyar úszók számlájára került. Az össztermésük 457 000 dollár (133,23 millió Ft) volt, vagyis alaposan belehúztak klasszisaink.
Budapest – Óriási a tét, a siker kapujában áll a magyar labdarúgó-válogatott. Bernd Storck (52) szövetségi kapitány együttese az Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzésén 1-0-ra legyőzte Osóban Norvégiát. A vasárnapi (M4, 20.45) hazai visszavágó előtt fél lábbal már a 2016-os franciaországi kontinensviadalon érezheti magát a gárda. A dicsőség mellett anyagilag sem mindegy, hogy három évtized…
A brit felügyeleti hatóságok tíz volt Deutsche Bankos és Barclayses dolgozó ellen indítottak eljárást, lapértesülések szerint az Euribor manipulálása ügyében hallgatják ki őket. A hírek szerint hat,...
Frei Tamás szerint a népszerű könyvei is azt bizonyítják, hogy nincs sajtószabadság - derül ki az egykori újságíró Magyar Nemzetnek adott interjújából. Ugyanis nagyrészt azért kell fiktív szereplőkkel és cselekményekkel bemutatni a magyarországi és világpolitikai történések mozgatórugóit.
Szíria—Aleppo — Helikopterek és vadászgépek, kormányerők és oroszok lövik a várost. Ez itt a földi pokol! Földrengésszerű robajjal kezdődnek a mindennapok a szíriai Aleppóban. Helikopterek szórják meg a várost rakétákkal, majd jönnek az orosz vadászgépek, amelyek egyik pillanatról a másikra érkeznek, majd tűnnek el, mérhetetlen pusztítást hagyva maguk után. A káoszban nincs olyan óra, hogy ne…
Athén — Miközben a bokszrajongók arra várnak, végre derüljön ki, ki lesz Manny Pacquiao (36) következő ellenfele a ringben, a Fülöp-szigeteki profi ökölvívó látszólag mit sem törődik ezzel. Élvezi az életet, s ezt nem is titkolja. A héten például arról közölt fotókat Instagram-oldalán, hogy Görögországban járt.
Minden korábbinál jobban össze kell hangolni a terrorizmus elleni nemzetközi harcot a Párizst péntek éjjel vérbe borító merényletek után - jelentette ki Bécsben a francia külügyminiszter.
Moszkva — Nagy sikernek örülhet Danyiil Kvjat (21), a Red Bull fiatal orosz Forma–1-es pilótája megszerezte a közútra érvényes jogosítványt. Oroszországban 18 éves kor felett szabad autót vezetni, a Daily Mail szerint nem tudni, miért várt idáig ezzel a fiatal versenyző.
Valószínűleg a párizsi merényletek elkövetőinek egyik cinkosát vették őrizetbe a napokban Bajorországban - jelentette szombaton a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság.
Egyiptom párizsi nagykövetén keresztül fejezte ki "legmélyebb részvétét a baráti francia köztársaság politikai vezetőinek, kormányának és polgárainak a brutális terrortámadások áldozatai miatt" - áll az egyiptomi elnökség szombatra virradóra kiadott közleményében
Ketten megsérültek egy közúti balesetben Szécsény közelében, a 22-es úton, az érintett útszakaszt lezárták - tájékoztatta a Nógrád MegyeiRendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az MTI-t.
Budapest — Túl van a nehezén, kijelenthető, legyőzte a gyilkos kórt, megnyerte az életéért vívott harcot Dzurják József (54). A Ferencváros korábbi legendás futballistája, aki az NB II-es Soroksár csapatánál dolgozik edzőként, egyre jobban érzi magát. Remek a közérzete, már több mint egy éve gyógyszereket sem kell szednie. S mivel öt esztendeje esett át az életmentő csontvelő-transzplantáción, az…
Budapest — „Irén, gyere, itt a fiunk, meghalt!” – ez a mondat örökre beleégett Feka Irén (47) lelkébe, aki áprilisban egy közúti baleset során vesztette el imádott fiát, Renátót (†27). A nő családja azóta sem tudja feldolgozni a tragédiát. A felelős a hét hónap alatt nem kért bocsánatot, és a közterület-felügyelőként dolgozó L. Oszkárt (22) az állásából sem mentették fel.
Budapest - A nemzetbiztonsági kabinet munkacsoportja úgy döntött, hogy megerősítik a biztonsági intézkedéseket Magyarországon a párizsi terrortámadás miatt. Erről a szombat reggeli ülésen adtak tájékoztatást, amelyen részt vett Orbán Viktor kormányfő is.
Budapest — Ön is BKF-es volt, és lecsapna egy BKF-logós ereklyére? Most megteheti! Jótékonysági aukcióval búcsúzik nevétől a Budapesti Üzleti és Kommunikációs Főiskola, amely ezentúl Budapesti Metropolitan Főiskola nevet viseli majd. Mivel a névváltással együtt jár a teljes arculatváltás, ezért a főiskola megmaradt BKF-logós ajándéktárgyait árverésre bocsátják, de még az iskola régi nevének…
Székesfehérvár – Több mint tizenhárom év ejtőernyőzés, egy országos rekord, rengeteg érem, és kitüntetések sora. Így lehetne összefoglalni Paczur Ferenc pályafutását. A 84 éves úr fájó szívvel, egy utolsó ugrással búcsúzott kedvenc hobbijától, az ejtőernyőzéstől. A veterán közel harminc évig vadászpilótaként szelte az eget, majd sokak megdöbbenésére hetven évesen kezdett új hobbijába. 312 ugrást…
Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet vállalta a felelősséget a Párizsban elkövetett merényletekért szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közleményében.
Az Európai Bizottság épületénél félárbocra engedték szombat délelőtt az Európai Unió zászlaját a Párizst ért terrortámadás miatt - derül ki a testület egyik szóvivőjének az egyik közösségi oldalon közzétett üzenetéből.
Budapest – A magyar–norvég labdarúgó-Európa bajnoki pótselejtezőre is kihathat a párizsi terrortámadás, várhatóan különleges óvintézkedéseket vezethetnek be.
A merényletek miatt a tervezettnél egy nappal korábban, már szombaton hazatért Párizsból a német labdarúgó-válogatott, amely péntek este játszott barátságos mérkőzést a francia csapattal.
Budapest — Sem a külsejéről, sem a belsejéről meg nem mondaná senki, hogy ez a budai ház szemtanúja volt csaknem a teljes magyar történelemnek. Épp csak 18 évvel késte le az 1242-es tatárjárást, viszont állt már az Árpád-ház 1301-es kihalásakor, túlélte Mátyás királyt és a 150 éves török uralmat, a szabadságharcokat és a világháborúkat is. Ez a legöregebb lakóház Magyarországon, ami nem rom, nem…
Párizs – Az egész világot sokkolta a tegnapi párizsi terrortámadás. Miközben embereket gyilkoltak a városban, a francia labdarúgó-válogatott a németekkel játszott barátságos meccset hazai pályán. A mérkőzés közben behallatszódott egy hatalmas robbanás a Stade de France-ba, de akkor a stadionon belül még nem sejtették, mi is történik.
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet vállalta a felelősséget a Párizsban elkövetett merényletekért szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közleményében.
A támadássorozat olyan terrorakció volt, amire nincs magyarázat, nem köthető egyetlen valláshoz, egyetlen nemzetiséghez sem vagy származáshoz - közölte a Magyarországi Muszlimok Egyháza a párizsi terrorcselekményekkel kapcsolatban szombaton az MTI-vel.
Ezek a legfontosabb infók, amiket tudunk a péntek esti mészárlásról. 128 halott és több mint 200 sérült: ezek a szombat délelőtti rendőrségi adatok a péntek késő esti terrortámadás-sorozat után, amely Párizs számos különböző helyszínén zajlott le. A mészárást fegyveres terroristák, illetve öngyilkos merénylők követték el. A legsúlyosabb merénylet Bataclan nevű koncertteremben zajlott le, ahol…
A zenekar saját minivideóban hívja fel rajongói figyelmét a nagy eseményre. A Joy Napok a végéhez közeledik, és a háromnapos vásárlási láz lezárásaként Joy Napok Afterpartyt tartanak Budapesten, a Kazinczy utcai Teslában. A sztárvendég a The Biebers zenekar, amelynek tagjai videóban buzdítanak a részvételre: Szombaton találkozunk a Joy napok afterpartyn! Posted by The Biebers /…
Nicolas Sarkozy volt francia államfő szerint "totális háborút" kell a terrorizmus ellen folytatni és "gigantikus intézkedésekre" van szükség Franciaország biztonságának megerősítésére a párizsi merényleteket követően.
Párizsban - Több száz magyar honfitársunk él a francia fővárosban, de az eddigi hírek szerint szerencsére nincs magyar áldozata a péntek esti terrorakcióknak.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) azt javasolja, hogy aki teheti, halassza párizsi utazását későbbi időpontra a terrorcselekmények miatt. A szaktárca szombati, MTI-hez eljuttatott...
Folyamatosan érkeznek a részvétnyilvánítások a világ vezető pilitikusaitól a párizsi merényletsorozat után. Közben dzsihadista csoportok ünneplésbe kezdtek, sokan az Iszlám Államot éltetik.