2015. november 17. kedd

nov. 17
21:41
Elmaradt a német-holland-Mentőautóba rejtették a bombát? (Spa Trend Online)
Sajtóhírek szerint szélsőséges iszlamisták akartak robbantani - Kiürítették a stadiont.
nov. 17
21:42
Jelentős európai lemaradás a szellemi tulajdonjogok védelmének oktatásában (ProfitLine)
Szinte egész Európa lemaradt az amerikai és a dél-kelet-ázsiai régióhoz képest a szellemi tulajdonjogok oktatásának területén. Az európai fiatalok harmada-fele elfogadhatónak tartja az illegális fájlletöltéseket és a hamis termékeket, ez a tendencia pedig átfogó stratégia kialakítását kívánja meg az unió oktatáspolitikai ügyekkel foglalkozó szakértőitől, derül ki az EU Belső Piaci Harmonizációs…
nov. 17
21:44
Minden huszadik GFB-hez köthető személyi sérüléses káresemény követelt halálos áldozatot (ProfitLine)
Az Allianz Hungária statisztikái szerint 2014-ben minden huszadik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz köthető személyi sérüléses káresemény követelt halálos áldozatot, világszerte pedig évente több mint 1,2 millió ember veszti életét közlekedési balesetben. Éppen ezért – különösen november harmadik vasárnapja, a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja közeledtével – rendkívül fontos,…
nov. 17
21:45
Jégkorong MOL Liga - Négy góllal győzött a DVTK (Infostart)
A címvédő és listavezető DVTK hazai pályán 5-1-re legyőzte a tabellán hetedik Dunaújvárost a jégkorong MOL Liga keddi játéknapján.
nov. 17
21:46
Robbantásos merényletet terveztek a Németország-Hollandia mérkőzésen (ProfitLine)
Robbantásos merénylet veszélye miatt maradt el a kedd esti Németország-Hollandia barátságos labdarúgó-mérkőzés a németországi Hannoverben - közölte az alsó-szászországi tartományi főváros rendőrkapitánya.
nov. 17
21:48
Hannover a következő? Elmaradt a meccs (Gondola)
A hannoveri rendőrkapitány az alsó-szászországi tartományi főváros valamennyi lakójának és vendégének azt tanácsolja, hogy "a legrövidebb úton menjen haza", mert nem lehet tudni, hogy mire készülhetnek még mindazok, akik robbantásos merényletet terveztek a kedd esti Németország-Hollandia barátságos labdarúgó-mérkőzésen, amely a terrorveszély miatt elmarad
nov. 17
21:48
Az egész Wembley énekelte a Marseillaise-t (444.hu)
Betartották az ígéretüket az angol szurkolók.
nov. 17
21:50
Betépve mészároltak a párizsi gyilkosok? (444.hu)
Pizzamaradékot, süteményt, fecskendőket és infúziós csöveket is találtak a párizsi merényletek fő logisztikai szervezőjének tartott Szalah Abdeszlam szállodai szobájában. Úgy sejtik, hogy egy, a dzsihádisták körében népszerű droggal lőhették be magukat.
nov. 17
21:52
Nem tudják még a magyar hatóságok, hogy áthaladt-e az országon a párizsi terrorista (444.hu)
Bakondi György szerint már több megkeresés is érkezett, ezekre a legrövidebb időn belül igyekeznek válaszolni. A görög, horvát és szerb hatóságoknak ez már szombaton sikerült.
nov. 17
21:57
Tízezrek énekelték a Marseillaise-t a Wembley stadionban (fotók+videó) (Alternatív Energia)
Az ősi rivális elleni barátságos mérkőzésen az angol szurkolók a szolidaritásukról tettek tanúbizonyságot.
nov. 17
21:57
Nekimegy az Európai Uniónak a magyar kormány (ATV)
Az Európai Bíróság elé viszi a kötelező kvóták ügyét a kormány. A pereskedéshez már parlamenti felhatalmazást is kapott Trócsányi László, aki a magyar álláspontot képviseli majd Luxemburgban. A miniszter azt mondta: precedensértékű per indulhat, az Európai Unió ugyanis egy "oktrojált" normát akar a tagországokra kényszeríteni. A baloldali ellenzéki pártok nem támogatják a kezdeményezést. További…
nov. 17
21:59
Bakondi elmagyarázta, miért is vannak katonák a köztereken (Alternatív Energia)
Megerősítette: fegyverzetüket megerősítették, éles lőszer van náluk.
nov. 17
22:03
Robbantásos merényletet terveztek a Németország-Hollandia mérkőzésen (Infostart)
Robbantásos merénylet veszélye miatt maradt el a kedd esti Németország-Hollandia barátságos labdarúgó-mérkőzés a németországi Hannoverben - közölte az alsó-szászországi tartományi főváros rendőrkapitánya. "Komoly tervek voltak arra, hogy valamit felrobbantsanak" - fogalmazott. A tervek szerint a helyszínen lett volna Angela Merkel német kancellár is. A hannoveri rendőrkapitány mindenkinek azt…
nov. 17
22:05
A francia rendőrség a szemtanúk segítségét kéri (Infostart)
A francia rendőrség kedden este közzétette a múlt heti párizsi merényletek azon elkövetőjének a fotóját, akinél a szíriai útlevelet találták, s szemtanúk segítségét kéri az öngyilkos merénylő azonosításához.
nov. 17
22:06
Áfacsalók vagyonát zárolta a NAV (Adózóna)
Újabb egymilliárd forint értékű vagyont zárolt egy debreceni férfi által irányított, vasipari termékekkel üzletelő bűnszervezet tagjainál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezzel már összesen négymilliárdos vagyon került zár alá – közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón, Debrecenben.
nov. 17
22:15
Könnyítéseket hoz az adócsomag módosítása - a nap hírei (Infostart)
Az illetékes kormánybiztos szerint könnyítéseket, egyszerűsítéseket hoz az adócsomag módosítása. Arcképprofilokat nyilvántartó rendszer létrehozásáról döntött az Országgyűlés. Robbantásos merényletről szerzett információk miatt lefújták a Németország-Hollandia barátságos labdarúgó-mérkőzés Hannoverben.
nov. 17
22:15
Terrortámadás Párizsban - Újabb merénylőt keresnek (Alternatív Energia)
A kocsiban egy harmadik ember is ült, de őt egyelőre nem tudták azonosítani.
nov. 17
22:15
Robotokat alkalmaztak gerincműtéteknél (ProfitLine)
Gerincsérüléseknél alkalmazott sebészeti beavatkozásokhoz használtak sikeresen robotokat Kínában - közölte az egyik fővárosi specialista.
nov. 17
22:15
Megfordultak napközben az amerikai indexek (Portfolio)
Felfelé vették az irányt kezdetben a keddi kereskedésben az irányadó amerikai indexek, a nap vége felé azonban mínuszba fordultak. A kiskereskedelmi cégek jó hírekkel szolgáltak, viszont a...
nov. 17
22:15
Így buliztak az emberek percekkel a párizsi mészárlás előtt - képek (ATV)
Emanuel Wino koncertfotós megosztotta Facebook oldalán azokat a képeket, amelyeket az Eagles of Death Metal koncertjén fotózott a párizsi mészárlás éjszakáján.
nov. 17
22:17
Szökésben két párizsi terrorista, újabb merénylőt keresnek (Alternatív Energia)
Azonosítottak 117 áldozatot - Nem azokat fogták el Németországban, akiket akartak.
nov. 17
22:21
Férfi vízilabda világliga - Nyolcgólos magyar siker a románok ellen (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden 16-8-ra legyőzte a román csapatot a világliga európai selejtezőjének második fordulójában.
nov. 17
22:21
Ismét Rakkát bombázza a francia légierő (444.hu)
AFP PHOTO / ECPAD / EMA A párizsi merényletek óta már a harmadik alkalommal támadják francia gépek az ISIS legjelentősebb bázisát. Kedden tíz vadászbombázót küldtek szíriai városra, jelentette be Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter. (France24)
nov. 17
22:23
Egy krematórium füstje koszolja a Taj Mahalt (444.hu)
Egészen a Legfelső Bíróságig ment az ügy: vagy bezárják, vagy áttérnek a fáról a villanyra.
nov. 17
22:24
Robbantásos merényletet terveztek a német-hollandon (Gondola)
Robbantásos merénylet veszélye miatt maradt el a kedd esti Németország-Hollandia barátságos labdarúgó-mérkőzés a németországi Hannoverben - közölte az alsó-szászországi tartományi főváros rendőrkapitánya
nov. 17
22:26
A francia légierő ismét az IÁ rakkai székhelyét bombázza (Gondola)
A francia légierő ismét légi csapásokat hajt végre, az elmúlt napokban harmadik alkalommal, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet rakkai székhelye ellen, Szíria északi részén - közölte kedd este Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter
nov. 17
22:33
Lopott ókori temetkezési szobrot adott vissza Ausztria Egyiptomnak (Infostart)
Háromezer éves, Egyiptomból származó ókori temetkezési szobrot, egy usébtit szolgáltatott vissza hétfőn Bécsben az egyiptomi nagykövetnek az osztrák Szépművészeti Múzeum vezetője, Sabine Haag.
nov. 17
22:42
Egyelőre nem találtak robbanószert Hannoverben (Gondola)
Egyelőre nem találtak robbanószert és nem vettek őrizetbe senkit Hannoverben az elmaradt Németország-Hollandia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatban - mondta kedden késő este Alsó-Szászország tartományi belügyminisztere
nov. 17
22:48
S&P;: javulhat az orosz adósi besorolás az orosz-amerikai kapcsolatok erősödésére (ProfitLine)
Javíthat az orosz adósi besoroláson és segíthet az Oroszország elleni szankciók megszüntetéséhez a nemzetközi terrorizmus elleni harc kapcsán erősödő orosz-amerikai kapcsolat és a nemzetközi együttműködés kiszélesedése - vélte Moritz Kraemer, a Standard and Poor's szuverén besorolásokért felelős részlegének igazgatója, akit a Bloomberg hírügynökség idézett kedden.
nov. 17
22:48
A magyar válogatott messze felülmúlta Romániát (Sport365)
A magyar férfi vízilabda-válogatott kedden 16-8-ra legyőzte a román csapatot a világliga európai selejtezőjének második fordulójában.
nov. 17
22:50
Enyhén csökkent a román gépkocsigyártás és -export (ProfitLine)
Az első tíz hónapban enyhén csökkent a román gépkocsigyártás és -export, amely 0,2 százalékkal, illetve 0,1 százalékkal volt kisebb a tavalyi hasonló időszakhoz képest - közölte kedden a román autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA).
nov. 17
22:51
Bakondi: a megnyugtatásért vannak a közterületeken a rendőrök (Infostart)
A közterületeken lévő fegyveres rendőrök és katonák elsősorban a lakosság megnyugtatását szolgálják - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában. Bakondi György egyúttal megerősítette, hogy fegyverzetüket megerősítették, éles lőszer van náluk.
nov. 17
22:51
Stabilan termeli a készpénzt a Nyomda (Portfolio)
Az ANY Biztonsági Nyomda közzétette a harmadik negyedéves számait, amiből kiderült, hogy nőtt a cég árbevétele és nettó eredménye. Ez különösen annak fényében pozitív, hogy a vállalatot idén nem...
nov. 17
22:51
Csökkent a Volkswagen konszern értékesítése októberben (Auto Pult)
Noha az autóipar a világgazdaságot megingató válságot követően szép lassan növekedni indult az elmúlt időszakban, ezúttal egy cégcsoport esetében mégis váratlan hanyatlásról kell beszámolnunk. A Volkswagen konszern, vagyis a VAG októberben 3,5 %-os visszaesést könyvelhetett el, amivel folyamatosan javuló tendencia tört meg.
nov. 17
22:53
Kezdetben nyolc motorváltozatban lesz elérhető az Alfa Romeo Giulia (Auto Pult)
Az Alfa Romeo márka prémium újrapozícionálásában a hamarosan érkező hátsókerékhajtású Giulia szedánnak kulcsfontosságú szerepe lesz, így a márka nem bízza a véletlenre a dolgot. A minél szélesebb igények kielégítése végett már a piaci starthoz nyolcféle motort ígérnek.
nov. 17
22:54
A párizsi terrorista mobilja: Ok, készen állunk (444.hu)
A francia rendőrök egy kilencedik támadót is keresnek, a lopott szíriai útlevél utazó merénylőt azonosításához a lakosság segítségét kérik.
nov. 17
22:55
Az egymilliós BMW M1 – új rekorder születhet (Auto Pult)
Hamarosan igazi ritkaság, egy különösen jó állapotban fennmaradt BMW M1 kerül kalapács alá. Várakozások szerint a páratlan sportautó neve mellé új rekord kerülhet: legalább egymillió dolláros áron fog gazdát cserélni.
nov. 17
22:57
Különleges szériával ünnepli a Bentley a Bentayga bevezetését (Auto Pult)
A Los Angeles-i Autószalon ma nyitja meg kapuit a sajtó képviselői előtt, de vannak olyan gyártók, akik ennél exkluzívabb körülmények között szerették volna bemutatni újdonságukat. Nem volt ez másképp a Bentley-vel sem, de ezen nem is csodálkozhatunk, ugyanis az angolok első sorozatgyártású SUV-jük nyitóváltozatát leplezték le ügyfeleik előtt egy előkelő hotelben.
nov. 17
22:59
Európa-bajnokaink a magyar nemzeti tizenegyünk árnyékában (Auto Pult)
Hihetetlen sportsikert értek el a magyar focisták, hiszen a norvég válogatott megérdemelt legyőzésével 44 év után 2016-ban újra foci Eb-n vehetünk részt, ami egyben azt is jelenti, hogy 30 év után ismét világtorna szereplést sikerült kiharcolniuk a fiúknak. Ezúton is gratulálunk nekik! De vajon mi a helyzet, ha összevetjük a labdarúgók teljesítményét a hazai sikersportokkal?
nov. 17
23:01
Egyet nekünk - különc kiadásokkal hozza játékba a VW a Beetle-t (Auto Pult)
Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára hallottunk a Volkswagen Beetle-ről, pedig sikeres elődjéhez képest tesztünk alapján is sokat fejlődött a modell. Az új generáció kissé konzervatív kezdését a korábbi különleges változatok mellett a Los Angeles-i Autószalon alkalmából még egyedibb kiadásokkal igyekszik feldobni a márka, egyet nekik, egyet nekünk alapon.
nov. 17
23:09
Néhány nap, és beköszönt a tél (Alternatív Energia)
Délután 11-19 fokra van kilátás, a legmelegebb időre a déli tájakon élők számíthatnak.
nov. 17
23:11
Svédország és Ukrajna is kijutott az Eb-re (Alternatív Energia)
Teljes a 2016-os labdarúgó kontinenstorna mezőnye.
nov. 17
23:18
23 millió köbkilométernyi talajvizet rejt a Föld (Infostart)
Becslések szerint 23 millió köbkilométernyi talajvizet rejt a Föld, és ennek a mennyiségnek kevesebb mint hat, de az is lehet, hogy csupán egyetlen százaléka - emberi mércével mérve - megújuló energiaforrás - állapították meg a szakemberek.
nov. 17
23:18
EURO-2016 - ezek a négy kalapban lévő országok (Gondola)
Azzal, hogy kedden teljessé vált a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság 24 csapatos mezőnye, kialakult a december 12-i, párizsi csoportsorsolásra a kalapok összetétele is
nov. 17
23:20
A francia rendőrség a lakosság segítségét kéri (Gondola)
A francia rendőrség kedden este közzétette a múlt heti párizsi merényletek azon elkövetőjének a fotóját, akinél a szíriai útlevelet találták, és szemtanúk segítségét kéri az öngyilkos merénylő azonosításához
nov. 17
23:21
Az autós szakmai szervezetek üdvözlik a termékdíj átalányt (ProfitLine)
Az átalány termékdíj a korábbi bonyolult és áttekinthetetlen számítási rendszer után valamennyi importőr számára egyszerűsíti, olcsóbbá teszi az adminisztrációt, csökkenti a hiba kockázatát, így a büntetés veszélyét - közölte az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete kedden az MTI-vel.
nov. 17
23:21
Svédország és Ukrajna az utolsó két Eb-kijutó (Sport365)
Dánia 0-2-ről állt fel a koppenhágai selejtezőn a svédek ellen, de ez kevés volt, 4-2-re kellett volna nyernie az Eb-kijutáshoz, mivel az első meccsen 2-1-re veszített idegenben.
nov. 17
23:27
Kijutott még az EB-re Svédország és Ukrajna is (444.hu)
A svédek a dánokkal 2-2, az ukránok a szlovénekkel 1-1-et játszottak kedden este. Így kialakult az a négy kalap, amiből majd kihúzzák december 12-én az EB csoportbeosztásait. Az már biztos, hogy Lengyelországgal, Romániával, Szlovákiával,Csehországgal és Svédországgal nem kerül egy csoportba a magyar válogatott. (NSO)
nov. 17
23:29
Nem több jog kell a titkosszolgálatoknak, hanem több ész (444.hu)
Minden terrortámadás után ugyanaz a forgatókönyv: a titkosszolgálatok szabadabb kezet szeretnének. Pedig a párizsi merénylet egyik legfontosabb tanulsága, hogy szinte minden elkövetőt név szerint ismertek a nemzetbiztonságiak, csak nem kapcsoltak időben.
nov. 17
23:31
Harminckét embert ölt meg egy öngyilkos merénylő Nigériában (444.hu)
A észak-kelet nigériai Yola város piacán történt detonációban hetvenöten megsérültek. A merényletet valószínűleg az iszlamista Boko Haram egyik tagja követte el. A szervezet korábban is többször támadta már a várost, legutóbb egy hónapja, szintén öngyilkos merénylő 55 embert ölt meg. (AlJazeera)

Keresés