2015. december 11. péntek

dec. 11
8:54
Faragják a bankadót: mégsem rúgja fel a megállapodást a kormány (Privátbankár)
Az Európai Bizottság újabb informális jelzései alapján a kormány a bankadó-törvénynek az EBRD egyetértési megállapodásának megfelelő módosítását javasolta az Országgyűlésnek. A felső adókulcs nagyobbat csökken, és a hitelezési aktivitást sem figyelik, nem lesz viszont plafon és nem változtatnak az adó alapján sem.
dec. 11
8:54
Új menetrend lép életbe a MÁV-Startnál (ProfitLine)
Vasárnap lép életbe a MÁV-Start új menetrendje, a 2016. december 10-ig érvényben lévő közlekedési rend szerint egyebek mellett óránként közlekednek InterCity vonatok Győrbe, Budapestről pedig fél órával csökken az utazási idő Linz, Salzburg és München felé.
dec. 11
9:00
Agyonlőttek egy hondurasi válogatott focistát (444.hu)
Aronold Peralta. Fotó: Wikimedia Commons CC BY-SA 2.0 A 26 éves Arnold Peraltát szülővárosában, Ceibában lőtték le egy bevásárlóközpont parkolójában. Hogy miért, azt nem tudni. Egy helyi lap szerint nem rablótámadás volt, mert az áldozattól semmit se vettek el. Peralta most a hondurasi Olimpiában játszott, de korábban a Glasgow Rangers focistája is volt. A válogatottal részt vett a 2012-es…
dec. 11
9:02
Ezt a zászlót választották ki az új-zélandiak a népszavazáson (444.hu)
Több mint félmillió szavazatot kapott, ez lehet az ország új hivatalos zászlója, ha legyőzi márciusban a jelenlegi zászlót.
dec. 11
9:03
Klasszikus zserbó (Mindmegette)
dec. 11
9:03
Pippa Middleton elcsábította Harry-t (BorsOnline)
Összejött Vilmos herceg öccse és Katalin hercegné húga – állítja az OK! magazin, amely szerint titokban randizik az újdonsült pár.
dec. 11
9:03
Hétfőtől lehet ismét jegyet igényelni a labdarúgó Eb-re (Infostart)
A szombati sorsolást követően hétfőn déltől igényelhetnek ismét belépőt a szurkolók a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire.
dec. 11
9:03
Új honlapra költözik a Szupermenta (Metropol)
Rizsek, kávék, kakaós tejek, fokhagyma – a többi között ezeket a termékcsoportokat vizsgálták az elmúlt évben a Nébih munkatársai.
dec. 11
9:03
Pótoljuk a hideg napokon is a vitamint (Metropol)
Kevés a friss gyümölcs és zöldség, és néha napok is eltelnek anélkül, hogy napfénnyel találkozhatnánk.
dec. 11
9:03
Holnap sorsolják ki az Eb-csoportokat (Metropol)
1972 óta először vesz majd részt a kontinenstornán a magyar válogatott.
dec. 11
9:03
Erősödő amerikai légicsapások Irakban (Kripto Akadémia)
Az Iszlám Állam létesítményei, bázisai és raktárai voltak a célpontok.
dec. 11
9:03
Lefotózta a Földet a villámlátogató Hajabusza-2 (hirado.hu)
A szonda végső célja, hogy 2018-ban elérje a Rjugu aszteroidát.
dec. 11
9:03
Kilőtt a Glencore árfolyama (Portfolio)
A korábban bejelentett terveknél is agresszívabb adósságcsökkentést akar véghezvinni a bányászati és nyersanyag kereskedő cég, a Glencore, mely egyúttal jelezte, beruházási terveit is tovább faragja....
dec. 11
9:03
Kiderült: jobban járnánk, ha elfelejtenénk a szombati munkanapokat (Pénzcentrum)
Szakértők szerint alacsonyabb lehet a termelékenység ilyenkor....
dec. 11
9:03
Viking kincseket találtak Angliában (Metropol)
Az érméket Nagy Alfréd (849-899), Wessex királyának idején verték. Az uralkodó a megszálló vikingek ellen harcolt a 9. században.
dec. 11
9:05
Szombaton eldől, kik lesznek csoportellenfeleink a labdarúgó Eb-n (Infostart)
Szombaton 18 órától tartják a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság sorsolását, amelyen kiderül, mely csapatok lesznek a magyar válogatott ellenfelei a csoportkörben.
dec. 11
9:05
A spanyol kormányfő ígéretkampányba fogott (Kripto Akadémia)
December 20-án lesznek a választások.
dec. 11
9:05
Aktivistákat vettek őrizetbe Kubában (hirado.hu)
A hatóságok így akarják megakadályozni az emberi jogok világnapja alkalmából tervezett tüntetéseket.
dec. 11
9:05
Mi történt a forinttal? - Gyengén maradtunk (Portfolio)
Képtelen visszakapaszkodni a forint azt követően, hogy a hét közepén fontos szintet tört át az euróval szembeni jegyzés. Ráadásul a magyar deviza jelentősen alulteljesítő volt az utóbbi napokban,...
dec. 11
9:07
Obama szigorítaná a fegyvervásárlást (Kripto Akadémia)
Többek közt egy jogi kiskaput szeretne bezárni.
dec. 11
9:07
Zsebébe nyúl a Morgan Stanley, magyar dolgozókat is elküldenek (Portfolio)
A bank ellen indult perek leállítása érdekében 225 millió dollárt fizet hibás jelzálogfedezetű papírok korábbi értékesítése miatt öt, már nem működő vállalati hitelszövetkezetnek a Morgan Stanley -...
dec. 11
9:09
Szombatra halasztják a klímacsúcs zárását (Kripto Akadémia)
A globális felmelegedés növekedési ütemét „jóval 2 Celsius fok alá” csökkentenék.
dec. 11
9:09
Estek az ázsiai tőzsdék (Portfolio)
Hiába emelkedett az amerikai indexek értéke, az ázsiai tőzsdéken részben a kínai növekedési félelmek miatt gyengén teljesített több index, míg az európai piacokon a tegnapi zárószintek közelében...
dec. 11
9:12
Hová tűntek a külföldi turisták Magyarországról? (Privátbankár)
A külföldi vendégéjszakák számának csökkenése jól tönkretette a kereskedelmi szálláshelyek forgalmát.
dec. 11
9:14
Munka közben buktak le a dohányosok - lecsapott a NAV (Privátbankár)
Illegális dohányüzemet lepleztek le a pénzügyi nyomozók egy Debrecenhez közeli tanyán.
dec. 11
9:15
100 féle arculat - 9. A tanácsadó többet tapasztal, mintha egy nagyvállalatnál ülne (HR Portál)
Munkáltatói márkát nem csak azoknak a cégeknek érdemes építeniük, melyek komoly növekedési potenciált tűztek ki célul. Az adott piaci szegmens meghatározó szereplői sem ülhetnek tétlenül a babérjaikon. Ez a hitvallása a legnagyobbrészt banki és SAP területen tevékenykedő üzleti és IT tanácsadási szegmens egyik meghatározó szereplőjeként ismert Ness Hungary Kft. vezetőinek is. Kovács Attila, HR…
dec. 11
9:17
A lakáshitel-támogatás feltételei, határideje, 2016-os adózási szabályok (HR Portál)
Egy banki körkép szerint szélesebb körben lehetne kihasználni a lakáscafeteriát, a legkedvezőbb adózású cafeteriaelemet, a juttatásként adható lakáshitel-törlesztést, mégis kevesen teszik. Az OTP piaci súlyát figyelembe véve nem lehet több néhány 10 ezernél a juttatást igénybe vevők összlétszáma - írja a Vg.hu. Bár a juttatás adómentes, a szabályos lebonyolítás bonyolult. Fata Lászlót, cafeteria…
dec. 11
9:21
Tragédia: agyonlőtték a válogatott focistát (BorsOnline)
Gyilkosság áldozata lett Arnold Peralta hondurasi válogatott labdarúgó.
dec. 11
9:21
Idei legjobbjait díjazta a kajak-kenu szövetség (Infostart)
Gálaműsorral egybekötött ünnepség keretében díjazta idei legjobbjait csütörtök este a Magyar Kajak-kenu Szövetség. A média kategóriában díjat kapott az M4 Sport tévécsatorna is.
dec. 11
9:21
Lelőttek egy válogatott focistát (Alternatív Energia)
Peralta az élvonalbeli Olimpia középpályása volt.
dec. 11
9:21
Csontváryt festettek egy budapesti iskolára (hirado.hu)
A Színes Város Csoport újragondolta az alkotást.
dec. 11
9:21
Visszakérik a bankok a pénzüket a Fedtől (Portfolio)
Visszakérik a Fedtől az amerikai bankok lobbistái a tőkéjüket: a pénzintézetek arra kérik a törvénykezési szerveket, hogy év végén hozzanak létre egy csomagot, amely kötelezi a Fedet arra, hogy a...
dec. 11
9:21
Fodor: Időt akar nyerni a kormány (ATV)
Egy fantasztikus történet mesél el Tarsoly Csaba levele Orbán Viktornak, gyakorlatilag ez az illiberális állam kicsiben – ezt Fodor Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
dec. 11
9:23
Bedrogozva játszott orosz rulettet a legenda (BorsOnline)
Megdöbbentő könyvet írt Björn Borgról, a svédek legendás teniszezőjéről második felesége, Loredana Berté.
dec. 11
9:23
Amerika adatok mutathatnak irányt az európai tőzsdéknek (Portfolio)
Hiába emelkedett az amerikai indexek értéke, az ázsiai tőzsdéken részben a kínai növekedési félelmek miatt gyengén teljesített több index, míg az európai piacokon a tegnapi zárószintek közelében...
dec. 11
9:24
Gólöröm miatt ellopta a játékvezető jelölő spray-jét – videó (Sport365)
A futballban manapság a gólöröm már egy külön brand. A Dortmund játékosa, Pierre-Emerick Aubameyang gyakran Batman, vagy Pókember állarcot ölt miután betalált, míg az Arsenal Costa Ricai-i szélsője, Joel Campbell a múlt héten cumit rejtett az alsóneműjébe, majd a gólja után elővette és bekapta. Csütörtök este ismét egy újdonságot láthattak, akik követték az Európa Liga küzdelmeit.
dec. 11
9:25
Felújítják a népszerű fővárosi strandot (Portfolio)
A 80 évvel ezelőtti, eredeti tervek szerint újítják fel 2,19 milliárd forintból a budapesti Palatinus strandfürdőt - írja a Népszabadság. A lap írása szerint a legjelentősebb változás az lesz, hogy...
dec. 11
9:27
Megegyezett a várakozásokkal a német inflációs adat (ProfitLine)
A végleges adatok szerint éves szinten 0,4 százalékkal nőttek novemberben a fogyasztói árak Németországban, havi összevetésben pedig 0,1 százalékkal emelkedtek - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken.
dec. 11
9:29
Feltámadt a GoPro árfolyama (ProfitLine)
Tegnap nagy volt a volatilitás az amerikai piacon. A nap nyertese a GoPro volt, ami körül meg lett lebegtetve egy hír, miszerint az Apple szemet vetett a cégre. Ennek eredményeképpen több, mint 11%-ot emelkedett a részvény. - mondta el Kovács Bálint, az Equilor elemzője.
dec. 11
9:33
KSH: 1,2 százalékkal nőtt a szálláshelyek forgalma októberben (Infostart)
A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,2 százalékkal nőtt, a külföldi vendégeké 3,4 százalékkal csökkent októberben az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma összességében 1,2 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
dec. 11
9:33
Szombatra lehet meg a klímacsúcsot lezáró egyezmény szövege (444.hu)
Egy napos csúszás már biztos lesz, de a francia elnök optimista.
dec. 11
9:35
Itt a belga automata, amiből egy egész REKESZ sört lehet vásárolni (444.hu)
Úgynevezett hiánypótló szolgáltatás.
dec. 11
9:37
Angliában bukkant fel a stíluskirály bolti tolvaj (444.hu)
Sokféle áruházi lopásról láttunk már felvételt, de ez most tényleg újszerű volt.
dec. 11
9:39
Így mondták el Ördög Nóráék, hogy jön a baba (BorsOnline)
Nánási Pál és Ördög Nóri is igen kreatív, ugyanis olyan módot találtak a nagy hír bejelentésére, hogy még mi is csak ámulunk.
dec. 11
9:39
Ígéretkampány Spanyolországban (Kripto Akadémia)
December 20-án lesznek a választások.
dec. 11
9:39
Ne otthon bosszankodjunk, ha lassú a net (hirado.hu)
Mit tehet a fogyasztó, ha jól működő internetet akar, meglepő számlákat azonban nem? Erre is kereste a választ a Napközben.
dec. 11
9:39
A bankok már készülnek a következő támadásra (Portfolio)
A Fed jövő héten kamatemelésre készül, ami a nagybankok számára is jó hír, mivel a kamatmarzsuk is várhatóan nőhet a magasabb kamatkörnyezetben. Ugyanakkor már most arra készülnek, hogy emiatt az...
dec. 11
9:39
Megvan az első ítélet a Fészakrakó-mutyiban (Pénzcentrum)
Hét év kellett hozzá....
dec. 11
9:48
Nem látta ezt az eltűnt milliárdost? Mindenki miatta idegeskedik (Privátbankár)
Az egyik legnagyobb kínai befektetési cég vezetője a korrupcióellenes kampány közepén egyszer csak eltűnt.
dec. 11
9:48
Szlovákia százötven iraki keresztényt fogadott be (Infostart)
Megérkezett Irakból a kassai repülőtérre csütörtökön késő éjjel az a csaknem százötven asszír keresztény, akit Szlovákia a közel-keleti menekültválság csillapításának keretében önként fogadott be.

Keresés