A visegrádi négyek együttműködésének talán sosem volt akkora jelentősége, mint most, tekintettel arra, hogy az Európai Unió történetének legsúlyosabb kihívását éli át a bevándorlási válság miatt - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzetközi Visegrádi Alap 15 éves évfordulója alkalmából rendezett pénteki konferencián újságíróknak.
17 embert hallgatott ki és rabosított a rendőrség, egy közös volt bennük: megosztottak egy fb-bejegyzést Balázs Árpád egykori siófoki polgármesterről. Elbeszélgettünk a feljelentővel.
Megérkezett Marosvásárhelyre az Ökumenikus Segélyszervezet több mint négy tonna karácsonyi ajándékából és tartós élelmiszerből álló adománya pénteken - közölte az MTI-vel a közmédia helyszínen tartózkodó tudósítója
A dulakodás a két legnagyobb ukrán kormánypárti frakció, az államfő mögött álló Petro Porosenko Blokkja és a miniszterelnök vezette Népi Front tagjai között robbant ki.
A hazai agrárium csúcsvezetői, az agrobiznisz topmenedzserei, a legsikeresebb magyar agrár-nagyvállalkozók, véleményvezérek és szakmai tekintélyek - ők azok, akikről a Portfolio és az agrárszektor.hu...
Az elmúlt 10 évben az látszik, hogy akkor bukott sok szavazatot egy kormány, amikor meg akarta reformálni az egészségügyet – ezt Kiss Ambrus mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Magyar Bankszövetség támogatja a bankadó csökkentéséről szóló javaslatot, annak irányát a gazdaság növekedése szempontjából nélkülözhetetlennek tartja, és 2016-ra vonatkozó mértékét elfogadta -...
A Magyar Bankszövetség támogatja a bankadó csökkentéséről szóló javaslatot, annak irányát a gazdaság növekedése szempontjából nélkülözhetetlennek tartja, és 2016-ra vonatkozó mértékét elfogadta - közölte a Magyar Bankszövetség főtitkára.
Szerdai, Dánia felett aratott fantasztikus, hét gólos győzelme után a magyar válogatott a pénteken a Japán elleni utolsó csoportmeccsén lép pályára, és egy újabb győzelemmel akár az élen is végezhet csoportjában.
Belevágni egy saját vállalkozásba egyszerre kockázattal és izgalommal teli, hiszen rengeteg kihívás és kemény munka vár arra, aki az üzleti önállósodás útját választja. Gyakran azért választják a vállalkozók útját az emberek, mert függetlenségre és szabadságra vágynak. Ekkor még nem látjuk előre, hogy milyen küzdelmek és kudarcok várnak ránk.
Próbálta magát tartani, amikor kiderült, akkori férje, Rékasi Károly már mást szeret. Ám mindez csak látszat volt, Détár ugyanis a padlón volt a megcsalástól.
Verekedés tört ki kormánypárti képviselők között az ukrán parlamentben Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek a kormány egyéves munkájáról szóló pénteki beszámolója közben
Alig hogy a gyorséttermi láncairól híres amerikai Yum! Brands bejelentette, hogy jövő év elején megnyitja első KFC-éttermét Tibetben, Lhásza belvárosában, tibeti jogvédők máris aggodalmuknak adtak hangot, mondván: lesz-e hasznuk ebből a tibetieknek? Az amerikai nagyvállalat már több mint tíz éve felvetette e gondolatot, de akkor az éles kritikák hatására elállt a megvalósításától
Metró, katonai parádé, mauzóleum. Az Abcnews stábja is ott volt a kommunista párt 70. évfordulóján Phenjanban még októberben, most készült el a forgatható, 360 fokos videójuk a diktatúra fővárosáról.
A kis országok, köztük Magyarország is sokat tehet a klímaváltozás miatti problémák csökkentésére, ha önálló tudományos megoldást dolgoz ki - mondta Zágoni Miklós éghajlatkutató pénteken az M1 aktuális csatornán.
Előnyben részesítik a magyar munkáltatók a szakmai gyakorlattal rendelkező pályakezdőket – derül ki a Profession.hu 2015-ös kutatásából. Hazai viszonylatban nincsenek jó helyzetben a diákok, hiszen a friss diplomásoknak szóló álláshirdetésekben gyakran 1-3 év munkatapasztalatot várnak el a cégek. A megoldást a gyakornoki programok jelenthetik.
1 csomag bacon (vagy vékonyra szeletelt sonka) 1 db csirkemellfilé (nagyobb) szárnyas fűszersó só bors 2-3 db vöröshagyma 1 szál kolbász (lángolt) kevés olaj
A testvérek fontosságát bemutató kampányt indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Testvérben az erő címmel - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten
Gyenge szinten ragadt a forint a csütörtöki látványosabb leértékelődés után. Péntek délelőtt pedig hullámvasútra ültették a hazai fizetőeszközt.Rángatják a forintot 2015.12.11 11:47Rövid idő alatt...
Sajtónyilatkozatot adott ki Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, amelyben azt kéri a Hóman Bálint Alapítványtól, hogy fizesse vissza a szoborállításra kapott közpénzt.
December közepén indulnak a Sóstói stadion bontási munkálatai. A végeredmény egy 14 144 fős új stadion lesz, ami 2017-re készül majd el - írja a Nemzeti Sport. "Egy teljesen új, multifunkcionális...
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) kedden hallgatta meg az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) francia elnökét - aki a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökjelöltje szeretne lenni -, és pénteken hozta nyilvánosságra döntését. A fellebbezést elutasító határozatban szerepel, hogy a 90 napos, ideiglenes eltiltás nem hosszabbítható meg.