Újabb nyílt támadást indított Bernie Ecclestone a Mercedes és a Ferrari ellen. A Forma–1 vezetője úgy érzi, a két csapat önző érdekeivel egyszerűen tönkreteszi sportágukat. Időközben válaszok is érkeztek kemény szavaira.
Egy nemrég lefolytatott kutatás szerint egyesek 250 ezer forintos kezdő fizetésre számítanak, miközben hiányosak a pénzügyi ismereteik, gyakran magával a pénz fogalmával sincsenek tisztában.
Meghaladja az európai uniós átlagot a magyarországi kis- és közepes vállalkozásoknál dolgozók aránya, a magyar kkv-k a foglalkoztatottak 70-71 százalékának adnak munkát, míg az Európai Unióban a munkavállalók 66-67 százaléka dolgozik ilyen cégnél - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Nagykanizsán.
A Financial Times pénteki értesülése szerint az Európai Bizottság a jelenlegi Frontex rendszer helyett egy olyan állandó határőrizeti szerv létrehozására készül javaslatot tenni, amelynek jogában...
60 civil halt meg, miután járművekbe rejtett pokolgépek robbantak Szíria északkeleti részén, kurdok ellenőrizte területen - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) pénteken.
A Demokratikus Koalíció a székesfehérváriak, a civilek, és a saját sikerének is tekinti, hogy a város minden támogatást megvont a Hóman-szobortól - közölte az MTI-vel pénteken a párt helyi szervezetének elnöke. Földi Judit hozzátette, bíznak benne, hogy a december 18-i közgyűlésen hivatalosan is visszavonják a Hóman Bálintot ábrázoló szobor felállításának tervét.
A kérelmeket „egyedileg bírálják el”, s a Hócipő esetében „felsőbb utasításra”, indoklás nélkül nem fogadhatták be - közölte a regisztrációt intéző munkatárs.
Az év utolsó hónapjában 5-6 százalékkal nőhetnek a kiskereskedelmi eladások az egy évvel ezelőttihez képest, a forgalom értékben elérheti a 940-950 milliárd forintot az idén decemberben - közölte az...
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2014-ben vette át az erdészetek irányítását, azóta megszületett a vadgazdálkodási törvény, januárban pedig megkezdődik a társadalmi vitája az új erdészeti törvénynek, amelyet jövőre fogadhat el a parlament - közölte az FM állami földekért felelős államtitkára pénteken Debrecenben.
Ha szakértő segítséggel áttekintjük a számláinkat, szerződéseinket, megvizsgáljuk berendezéseinket, épületeinket, a vizsgálatért fizetendő díj sokszorosát spórolhatjuk meg a hiányosságok orvoslásával.
A párizsi terrorcselekmények hatására Nyugat-Európa külpolitikai fókuszába került két olyan szunnita ország, amelyet eddig a szövetségesének tekintett: Szaúd-Arábia és Törökország. Megváltozott a hangnem az európai fővárosokban és nő a nyugtalanság azon belpolitikai fejlemények kapcsán, amely manapság Rijádot és Ankarát eluralja. Lassan derengeni kezd a döntéshozók agyában, hogy ez a két hatalom…
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra készül, hogy 2016-ban megszervezi a harmadik székely kongresszust - jelentette be Izsák Balázs, az SZNT elnöke pénteken egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón
Hiába a "brüsszeli bosszú", Magyarország továbbra is elutasítja az európai uniós betelepítési kvótát, mert az veszélyezteti a kultúránkat, veszélyes a biztonságunkra, szétterítené a terrorizmust - mondta a Fidesz-frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Jövőre nagyjából 5 milliárd euróra rúgó államadósság jár le, ha fennmaradnak a jelenlegi piaci körülmények, ez az állomány forintkötvényekkel is megújítható lesz - mondta Palotai Dániel, a Magyar...
Négy gazdasági tárgyú együttműködési megállapodást kötött Magyarország Marokkóval a kereskedelmi kapcsolatok még intenzívebbé tétele érdekében a két ország gazdasági vegyesbizottságának pénteki ülését követően, Budapesten
Közérdekű adatigénylést nyújt be a Magyar Liberális Párt (MLP) a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) az ingatlanvásárlások, illetve a jegybank oktatási programjával kapcsolatban.
Hiába a "brüsszeli bosszú", Magyarország továbbra is elutasítja az európai uniós betelepítési kvótát, mert az veszélyezteti a kultúránkat, veszélyes a biztonságunkra, szétterítené a terrorizmust - mondta a Fidesz-frakció szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján
Tarlós István főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: december 21-én egyeztet Orbán Viktor miniszterelnökkel a BKV hosszú távú finanszírozásáról, továbbá más fontos fővárosi kérdésekről.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) arra készül, hogy 2016-ban megszervezi a harmadik székely kongresszust - jelentette be Izsák Balázs, az SZNT elnöke pénteken egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón.
Prime szolgáltatásuk részeként ezentúl egy órán belül házhosz szállítják a piát New Yorkban. Ezt eddig csak a vállalat székhelyén, Seattle-ben vállalták. (Via CBS)
Majdnem kétszázezer ember és több száz intézmény támogatta "klímavoksával" az Élő Bolygónk klímavédelmi akciót. Az Áder János köztársasági elnök által meghirdetett kampányhoz éjfélig lehetett csatlakozni.