Már több mint 100 millió forint gyűlt össze vasárnap késő délutánig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amelynek idei kedvezményezettje a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ).
Az MSZP vezetője szerint a kormányfő egy szót sem szólt az alacsony fizetésekről, az elmaradt állami bérekről, a "katasztrofális" egészségügyről és a külföldre "üldözött" 600 ezer magyarról. A Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt szerint a Fidesz elvesztette a kapcsolatát a magyar valósággal.
Varsóban tízezrek vonultak fel vasárnap délután a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt felhívására az 1981-es hadiállapot 34. évfordulója alkalmából. Az immár ötödik alkalommal megtartott évfordulós felvonulást a szervezők idén a kormány kifejezett támogatásának is szánták.
Sok kritikát lehet megfogalmazni az egyezménnyel kapcsolatban, de az egyik legfőbb probléma, hogy a dokumentum aláíróit semmi nem kötelezi az ígéretek betartására - mondta Schmuck Erzsébet.
Egy 15-20 fős maszkot viselő csoport kövekkel, füstbombákkal és festékkel töltött palackokkal dobálták meg az épületet, megrongáltak ajtókat és ablakokat.
Tizenhét nőt választottak be helyi önkormányzatok képviselőtestületeibe az ország különböző részein vasárnap az ultrakonzervatív muszlim királyságban, Szaúd-Arábiában tartott helyhatósági választásokon, amelyen első alkalommal indulhattak és egyben szavazhattak nők is - közölte a szaúdi belügyminisztérium.
Japánból indult el az új trend, hogy az apukák két tenyerükbe fogják a kisgyerekük arcát, és mint egy rizsgolyót, összenyomják, miközben életük párja megörökíti ezt.
Annak ellenére, hogy a 19-29 éves fiatalok jelentős többsége érdeklődik a modern technológiák iránt, egyúttal fél attól, hogy mindennek, amit az interneten csinál, nyoma marad, és a szoftverek olyan információt gyűjtenek a felhasználóról, amihez nem járult hozzá - derült ki a K&H legfrissebb reprezentatív felméréséből.
Hiába vezetett a Liverpool már a 21. percben a West Bromwich Albion ellen, a birminghamiek fordítottak és a Vörösök csak egy szerencsés góllal tudtak egyenlíteni a hosszabbítás perceiben.
A ZF-Eger története során negyedik alkalommal hódította el a vízilabda Magyar Kupát. A hevesi együttes a fináléban fantasztikus mérkőzésen, büntetőlövések után győzte le a címvédő és hazai porondon mindeddig veretlen Szolnoki Dózsa-Közgép együttesét.
A Liverpool a 96. percben szerzett szerencsés góllal egyenlített a vendég West Bromwich Albion ellen az angol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort és megválasztották a négy alelnököt is a párt 26. kongresszusán, ahol a bevándorláspárti politika elleni nyilatkozatot fogadtak el.
Nem nehéz belátni, hogy nem egészséges kisgyerekekkel a testsúlyuk 25-40 százalékát cipeltetni. Magyarországon tettek is kísérletet a súlykorlátozásra. De vajon eleget? És egyáltalán, betartja bárki?
Megegyezésre jutott a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöksége vasárnap a menekültpolitikáról szóló kongresszusi határozati javaslatról - jelentette be vasárnap Angela Merkel pártelnök-kancellár.
Angliában, Észak-Yorkshire megye egy városkájában egy férfi egy Mini Coopert vezetett bele részegen egy szalagkorlátba. Mivel érezte, hogy ez így nincs annyira jól, a kiérkező rendőrök elől megpróbált elbújni, és egy egészalakos köztéri Betlehem-szín szereplői közé bújt a kis Jézus meg a bárányok mellé. Elkapták, amióta pedig beszámolt erről a brit sajtó, mindenki őt piszkálja Twitteren. Ilyen…
Tizenhét nőt választottak be helyi önkormányzatok képviselőtestületeibe az ország különböző részein vasárnap az ultrakonzervatív muszlim királyságban, Szaúd-Arábiában tartott helyhatósági választásokon, amelyen első alkalommal indulhattak és egyben szavazhattak nők is - közölte a szaúdi belügyminisztérium.
Szeretnél egy diétát, amely nemcsak fogyni segít, hanem egészséges is leszel tőle? Kövesd tanácsainkat, és jelenősen csökkented a szívbetegség és az agyvérzés kockázatát!
Utoljára jelent meg a Playboy magazin meztelen női képekkel. A férfimagazin januári-februári száma Pamela Andersonnal a címlapján a hétvégén került az utcákra.
Három új alelnököt választott a Fidesz XXVI., tisztújító kongresszusán, amelyen Orbán Viktor miniszterelnököt is újraválasztották pártelnöki tisztségában. A kormányfő bejelentette, a következő négy évben 27-ről 5 százalékra csökkentik a lakásépítés áfáját. Orbán Viktor emellett Közép-Európa legsikeresebb pártjának nevezte a Fideszt, amely szerinte a következő 30 évben is meghatározó lesz. A…
Nem működtek a sablonok, nem tudott időben reagálni az Európai Unió a migrációs válságra, pedig az európai polgárok ezt várták volna - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt alelnöke.
A ZF-Eger története során negyedik alkalommal hódította el a vízilabda Magyar Kupát. A hevesi együttes a vasárnapi fináléban fantasztikus mérkőzésen, büntetőlövések után győzte le a címvédő és hazai porondon mindeddig veretlen Szolnoki Dózsa-Közgép együttesét.
Hétfőn a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely alapján a következő négy évben a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra csökken – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz kongresszusán, Budapesten vasárnap.
Az első előrejelzések szerint egyetlen régióban sem sikerült győznie a Nemzeti Frontnak a franciaországi regionális választások vasárnap tartott második fordulójában, még ott sem, ahol a pártvezető, Marine Le Pen indult. Sarkozy pártja elhódította a baloldaltól a párizsi régiót.
A Munka Törvénykönyvét érintő változások mellett a közszolgálatra vonatkozó törvényt, a munkavédelmemről, valamint a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényt is módosíthatják. Szigorodhatnak a felmondási szabályok, erősödhet a munkavédelem.
Az első előrejelzések szerint egyetlen régióban sem sikerült győznie a Nemzeti Frontnak a franciaországi regionális választások vasárnap tartott második fordulójában.
A Borussia Dortmund hátrányból felállva, könnyedén verte az Eintracht Frankfurtot, a Schalke az utolsó pillanatokban kapott gólt és szenvedett vereséget Augsburgban.
Első igazán komoly megméretésén van túl a jövő szupersztárjának kikiáltott Anthony Joshua, a 2012-es londoni olimpia bokszbajnoka (15-0-0, 15 KO). Az utóbbi évek egyik legjobb nehézsúlyú csatája megsemmisítő kiütéssel zárult a 7. menetben a szombat esti londoni gálán.