Ötvenkét ellenzéki képviselő fordult az Alkotmánybírósághoz az állami földek eladása miatt. A törvényben ugyan valóban talált hibát az Ab, egy pontot meg is semmisítettek, de az ellenzék ennél minden bizonnyal komolyabb beavatkozásra számított.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) keddi ítéletében elmarasztalta Magyarországot a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás miatt, amely a bíróság...
A tél az autózás szempontjából is igencsak macerás, és nem csak a négykerekűek felkészítését igénylő veszélyesebb körülmények miatt, mint például a csúszós utak. A hideg időjárás bizony sokszor a komfort rovására is megy, hiszen a vastag kabátokat nem szívesen vetjük le már induláskor, hiszen idő, míg az autó bemelegszik – utólag viszont problémás megszabadulni a sok rétegtől. Mindez azonban még…
Jövőre megemelik a szünidei étkeztetésre fordított összegeket és kibővítik a gyed extrát, 2017-től pedig már mini-, családi- és munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők
Elfogadta ma a parlament az új Quaestor-törvényt. Ez alapján várhatóan 2016 májusában kaphatnak először kártalanítást a károsultak, a kérelmet viszont nem kell újra benyújtaniuk azoknak, akik ezt...
Változatlanul, 1,35 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak.
Nettó 5 millió 441 ezer forintot fizetett ki a Köztársasági Elnöki Hivatal a hazánkba látogató külföldi delegációk útvonalán és a rendezvények helyszínén kihelyezett zászlókra - tudta meg a Bors.
Ezután a hagyományos dohánytermékekkel azonos szabályok vonatkoznak az elektromos cigarettákra. Ezeket a termékeket a jövőben csak a nemzeti dohányboltokban lehet megvásárolni.
Szlovénia már több mint 140 kilométer hosszú pengés drótkerítést épített Horvátországgal közös határán - jelentette a ljubljanai sajtó a szlovén belügyminisztériumra hivatkozva kedden.
A MOTESZ Szövetségi Tanácsa 2015. december 14-i ülésén napirendjére tűzte az elektronikus cigarettával kapcsolatos kérdések megtárgyalását és a következő állásfoglalást hozta:
A legnagyobb múltú hazai gyermekklinika fiatal rezidens orvosai hiánypótló könyvet írtak, ami szülőknek szeretne segíteni a beteg gyermekének ellátásában.
Az Országgyűlés kedden a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkentette az új építésű lakóingatlanok forgalmi adóját a 2016-2019 közötti négy évre.
A munkanélküliekkel és hajléktalanokkal érzett szolidaritásra, a börtönkörülmények javítására és amnesztiára, valamint a migránspolitika újragondolására szólította fel Ferenc pápa az országokat a béke világnapjára írt üzenetében, amelyet kedden tettek közzé a Vatikánban
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint ellentétes az emberi jogok európai egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás.
Novemberben 2 százalékra emelkedett az élelmiszer- és energiaárak nélkül mért maginfláció a tengerentúlon, ezzel a megtisztított index elérte a Fed célját. A tisztítatlan áremelkedési ütem 0,5...
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Földet a gazdáknak! programmal kapcsolatos kormányhatározat egyik rendelkezését - közölte a testület a honlapján kedden.
Újabb törvénymódosítást fogadott el kedden az Országgyűlés, hogy felülvizsgálhatók legyenek a földhaszonbérleti szerződések, köztük a korábban kötöttek is.
A MÁV-Start 110 új jegy- és bérletértékesítő automatát telepített a Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (KÖZOP) a nagyforgalmú budapesti pályaudvarokon, az elővárosi vasútvonal egyes részein - jelentette be Feldmann Márton, a személyszállító vasúttársaság értékesítési vezérigazgató-helyettese kedden az uniós fejlesztés zárórendezvényén, Budapesten.
Elérte az 1,55 milliót az illegális határátlépések száma az idei év első 11 hónapjában az unió külső határain - közölte az Európai Határőrizeti Ügynökség.
Az utóbbi nyolc hónapban mintegy 40 ezer gépkocsit állított meg az iráni rendőrség azért, mert a benne ülő női sofőr vagy utas nem volt megfelelően elfátyolozva - közölte a teheráni közlekedésrendészeti kapitány, akit kedden idézett az Isna iráni hírügynökség.
A Bocuse d’Or magyarországi döntőjének december 13-i selejtezőjén Pohner Ádám , Szabó László, Volenter István, Sándor Rodrigo és Győrffy Árpád jutott tovább a magyarországi döntőbe és elindul Széll Tamás, a 2013-as világdöntőn kiválóan szereplő séf is. A tét nem kisebb, mint hogy ki képviselheti jövőre Magyarországot a budapesti Bocuse d’Or Europe versenyen. 2016. májusában Európa 20 országának…