A román parlament kedden újból megszavazta a törvényhozók nyugdíjának kiegészítéséről szóló törvényt, amelyet nyáron Klaus Iohannis államelnök visszaküldött a törvényhozói testületnek.
Irán megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának tilalmát, mikor október 10-én egy olyan közepes hatótávolságú rakétát tesztelt, ami a valóságban ballisztikus rakéta, s képes nukleáris robbanófej hordozására.
A népességfogyás és az abból következő várható társadalmi problémák miatt különösen fontos kulturális és civilizációs kérdésnek nevezte Kövér László a gyermekvállalást az InfoRádió Aréna című műsorában.
Őrizetbe vették kedden a török hatóságok az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet egy feltételezett öngyilkos merénylőjét a szíriai határ közelében fekvő dél-törökországi Kahramanmaras tartományban - közölte az Anadolu török állami hírügynökség.
Egy új lakáshoz új függöny, vagy épp mosógép is kell, így a kapcsolódó ágazatok is felpezsdülhetnek az áfacsökkentés hatására - véli Boros Imre közgazdász.
Jövőre megemelik a szünidei étkeztetésre fordított összegeket és kibővítik a gyed extrát, 2017-től pedig már mini-, családi- és munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők. A vonatkozó jogszabályok módosításáról kedden döntött a parlament.
A bevándorlás az egyik legrégibb amerikai hagyomány, amely kivételessé teszi Amerikát - foglalt állást a bevándorlással kapcsolatos vitában Barack Obama amerikai elnök kedden.
A csak Tudósként emlegetett férfi egy bombázásban elveszítette hét hozzátartozóját, köztük a feleségét és egyik lányát. Keddig 427 ezer dollár (123 millió forint) gyűlt össze.
Nem született megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a 2016-os minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről.
Elképesztően nagy mázlija volt egy autósnak: éppen a vezető ülésbe fúródott egy acélgerenda, de ő megúszta kisebb karcolásokkal. Két milliméteren múlt az élete.
Oroszország és az Egyesült Államok együtt sokat tehet a szíriai rendezés előmozdítása érdekében - jelentette ki kedden Moszkvában az amerikai külügyminiszter Vlagyimir Putyinnal találkozva.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi közleményéből annyi kiolvasható, hogy az MNB "valamire készül", de az egyelőre bizonytalan, hogy a kilátásba helyezett nem konvencionális intézkedések a jelenlegi monetáris eszköztár módosítását, vagy teljesen új módszereket jelentenek-e.
Hatósági figyelmeztetésben részesült egy kelet-kínai étterem tulajdonosa, mert felárat számított fel a tisztított levegőért, pedig a rendelésenként 1 jüant (45 forint) mindenkinek becsületesen fel is tüntette a számláján.
A Ford 2020-ig további 4,5 milliárd dollárt fektet az elektromos járművekkel kapcsolatos fejlesztésekbe, többek közt az új Focus Electric vadonatúj egyenáramú gyorstöltésének megoldásába, amivel várhatóan 30 perc alatt 80 százalékos töltöttséget és 160 kilométeres hatótávolságot biztosít majd - közölte a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. kedden az MTI-vel.
A cégbíróság december 11-én bejegyezte az Erste Bank Hungary Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló Erste Jelzálogbank Zrt.-t - tette közzé a hitelintézet kedden a BÉT honlapján.
Soha még akkora népszerűségi előnnyel nem állt ki vitázni vetélytársaival a republikánus elnökjelöltségre pályázó Donald Trump, mint most - derül ki két most közzétett felmérésből is.
Hivatalosan is lezárja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) azt a vizsgálatát, amely arra vonatkozik, hogy Irán a múltban tett-e erőfeszítéseket nukleáris fegyverek kifejlesztésére, azonban továbbra is felügyeli az országban zajló tevékenységeket - közölte a szervezet kedden tartott bécsi ülése után.
Az évszázad legcsillogóbb díszbemutatóját tartották hétfő éjjel Hollywoodban. A kultikus mozi, a Star Wars premierjén az összes eddigi szereplő és az új csillagok vonultak fel a vörös szőnyegen.
2015 sportemberének választotta a CNN sportmagazinja, de nem tudott lefutni öt kilométert saját alapítványának jótékonysági futásán! Nem más, mint a teniszcsillag Serena Williams okozott ekkora csalódást a napokban, Miamiban. Két kilométer után taxit hívott, és kocsival tette meg a hátralévő távot. Serena elnézést kért rajongóitól, és megígérte, jövőre már nem adja fel a versenyt.
Őrizetbe vette kedden Thomas Fabiust, a francia külügyminiszter, Laurent Fabius fiát a Párizs közeli Nanterre ügyészsége egy hamisítás, csalás és pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozás keretében – közölték rendőrségi források.
A hagyományos dohánytermékekkel azonos szabályokat határozott meg az Országgyűlés kedden az elektromos cigarettákra, így ezeket a termékeket is csak a nemzeti dohányboltokban lehet majd megvenni. Az...
A hétfői erősödés után kedden is kitart az optimista hangulat az amerikai részvénytőzsdéken, sőt, jelentősen javult is. A háttérben az olaj árfolyamában látható korrekció áll. A befektetők így...
A kormányfő szerint széles nemzeti konszenzus van az olimpiarendezés mögött. A népességfogyás miatt is fontos kérdésnek tartja a gyermekvállalást az Országgyűlés elnöke.
Franciaország meghosszabbította az ideiglenesen visszaállított határellenőrzést a schengeni belső határain február 26-ig - adta hírül kedden a police.hu.
Véget ért a horvát kormányalakításról szóló konzultációk kétnapos harmadik fordulója is a novemberi választásokon a parlamentbe bejutott pártok és Kolinda Grabar-Kitarovic államfő között, de a mostani tárgyalások sem hoztak eredményt - jelentette a horvát média.
Javult a magyar középiskolások pénzügyi tudása - derült ki az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület pénzügyi ismereteket mérő 2015-ös kutatásából, amely során országszerte mintegy 12 ezer diákot kérdeztek meg pénzügyi attitűdjükről és ismereteikről.
2015 sportemberének választotta a CNN sportmagazinja, de nem tudott lefutni öt kilométert saját alapítványának jótékonysági futásán! Nem más, mint a teniszcsillag Serena Williams okozott ekkora csalódást a napokban, Miamiban. Két kilométer után taxit hívott, és kocsival tette meg a hátralévő távot. Serena elnézést kért rajongóitól, és megígérte, jövőre már nem adja fel a versenyt.
Legkevesebb kétszáz adóelkerülő adatainak jutott birtokába kedden az athéni ügyészség, melynek munkatársai a svájci UBS bank egyik helyi fiókjában tartottak házkutatást.