Csökkenti bruttó 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
A közszolgálati életpályamodell bevezetése, a Kincstári Jogügyi Igazgatóság létrehozása és új adóeljárási kódex is szerepel a kormány tavaszi törvényalkotási programjában, amely 46 jogszabályt érint. A 2017-es központi költségvetést várhatóan májusban nyújtják be és júniusban tervezik elfogadni.
Az európai határ- és parti őrség létrehozásának támogatására és a terrorizmus elleni fellépés terén a szorosabb együttműködésre buzdították az uniós vezetőket a képviselők szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, amelyen a csütörtök-pénteki uniós csúcs legfontosabb témáit vitatták meg - tájékoztatott sajtóközleményében szerdán az EP.
Az egész Buda Cash-, Quaestor- és Hungária-ügy hatásaiban terrorcselekményként azonosítható a pénzügyi piacon: a nem várt esemény után mindenkit megvizsgálnak, aki ugyanebben a szektorban dolgozik,...
A brit külügyminiszter szerint a Szíriában végrehajtott orosz légitámadások többsége továbbra is a mérsékelt szíriai ellenzék állásait éri, és így az Iszlám Államot segíti.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) szakértői szerint, a költségvetést alapul véve, várhatóan 110 775 forint körül határozza majd meg a kormány a 2016. január 1-én hatályba lépő bruttó minimálbért - mondta Kordás László, a MaSzSz elnöke szerdán Budapesten.
Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján.
Az uniós tagállamok előtt álló kihívásokkal egyetlen ország sem tud egyedül megbirkózni, ezért nem szabad engedni a kísértésnek, hogy visszaessünk a nemzetállami cselekvésbe - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán a német parlament alsóházában (Bundestag) a csütörtökön kezdődő uniós csúcson képviselendő német álláspontot ismertető beszédében.
A brit külügyminiszter szerint a Szíriában végrehajtott orosz légitámadások többsége továbbra is a mérsékelt szíriai ellenzék állásait éri, és így az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetet segíti.
A kormány újabb kedvezményt biztosít, 3 gyermek vállalása esetén 10 millió forintra nő a vissza nem térítendő támogatás összege. A lakásáfa-csökkentés után ez már a második friss intézkedés, ami...
Délelőtt és dél körül egy hirtelen forintesési hullám alakult ki a bankközi piacon, az euróval szemben, a második ilyennél 317,5-ig ugrottak a jegyzések. Késő délután már a harmadik ilyen gyengülési...
Péntektől bruttó 5 forinttal csökkenti a Mol a dízel nagykereskedelmi listaárát, a benzin ára ugyanakkor nem változik. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó...
Sokszor említjük a részvénybefektetésnél, hogy a részvény egy vállalkozás egy kis szelete, ezért kockázatos, a vállalkozás akár csődbe is mehet, a pénz elveszhet. Nos, vannak azért jó példák, rendkívül stabil cégek, melyek időtlen idők óta jól működnek, és osztalékkal kedveskednek részvényeseiknek.
Az európai határ- és parti őrség létrehozásának támogatására és a terrorizmus elleni fellépés terén a szorosabb együttműködésre buzdították az uniós vezetőket a képviselők szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, amelyen a csütörtök-pénteki uniós csúcs legfontosabb témáit vitatták meg - tájékoztatott sajtóközleményében szerdán az EP.
3% alatti kamatozással vehetnek fel lakáshitelt, és 10 millió forintos egyszeri támogatást kaphatnak azok a háromgyerekesek, akik új lakásba költöznek - jelentette be szerdán Lázár János. A részletek...
A párizsi terrorcselekmények után két nappal felderítették a vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslam tartózkodási helyét Brüsszel Molenbeek nevű negyedében, de az éjszakai rajtaütéseket tiltó jogszabály miatt nem kutathatták át a lakást, és a gyanúsított ezáltal időt nyerhetett a szökésre - közölte a belga igazságügyi miniszter.
A párizsi terrorcselekmények után két nappal felderítették a vérengzésekkel összefüggésben körözött Salah Abdeslam tartózkodási helyét Brüsszelben, de az éjszakai rajtaütéseket tiltó jogszabály miatt nem kutathatták át a lakást.
Munkanapokon a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vonalon, hétvégenként Budapest és Kelebia között közlekedik a MÁV-START által idén beszerzett, ősszel forgalomba állított újabb hat FLIRT motorvonat. A...
Nem egész egy évnyi előkészítő munka után - az eredetileg tervezett, szimbolikusnak is tekinthető november 7-e helyett december 16-án - hivatalosan is piacra lépett Magyarországon és vele az Európai...
Komoly előrelépést vár 2016-tól a Renault – a francia gyártónál azt remélik, sikerült tanulniuk az elmúlt évek kudarcaiból, így a következő idényben egy sokkal versenyképesebb erőforrással állhatnak elő. Tovább »