A Fővárosi Csatornázási Művek a fővárosi csatornahálózatban rendszeresen végzi a rágcsálók irtását - mondta az InfoRádiónak a cég szóvivője. Báthori Mariann kiemelte, hogy a patkányok nagyon gyorsan szaporodnak, ezért is fontos, hogy a háztartásokból ne kerüljenek ételmaradékok a csatornába.
Jelentős növekedésére számítanak Magyarországon a karácsonyi időszakban az MTI által megkérdezett távközlési szolgáltatók az előző éves tapasztalataik alapján.
Emberölés miatt 12 év börtönbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék megismételt eljárásban pénteken egy fiatal férfit. Az akkor 19 éves fiatal 2012 októberében Harsányban a késével megsebesített egy férfit, aki a kórházba szállítás közben meghalt.
Igen könnyű az év végén túlvásárolni magunkat, az ajándékok mellett becsúszik még egy-két finomság magunknak, vagy desszertnek az asztalra, fel sem tűnik, ha a kosárba pottyan pár hasznos kiegészítő, vagy lakásdekoráció. A boltok erre szándékosan próbálnak rájátszani, itt vannak a leggyakoribb trükkök.
Minden uniós tagállam hozzájárul a Törökországnak a menekültválság kezelése érdekében nyújtandó 3 milliárd eurós (948 milliárd forintos) csomaghoz - jelentette ki pénteken Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az európai uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozója után.
Teljes egyetértés volt az uniós állam-, illetve kormányfők között azzal kapcsolatban, hogy a határellenőrzés nemzeti hatáskör, de ha egy tagállam nem tud vagy nem akar eleget tenni ezen kötelességének, akkor a többieknek legyen joga arra, hogy közösen biztosítsák a schengeni határt - jelentette ki Orbán Viktor pénteken, az Európai Tanács csúcstalálkozójának zárónapján.
Az U20-as magyar jégkorong-válogatott negyedik mérkőzésén is gólzáporos győzelmet aratott a litvániai Elektrenaiban zajló divízió II/A világbajnokságon.
Nagyot zuhant az argentin peso dollárral szembeni árfolyama azután, hogy a kormány szerdán feloldotta az országban négy éve bevezetett devizakorlátozást.
A libamáj nem olcsó, de egyrészt az ünnepi asztalra tökéletes fogás, másrészt, ha belegondolunk, gazdaságos: egy heti zsíroskenyérre való jön ki belőle! Mautner Zsófi most egy régi, családi receptet oszt meg velünk.
Több mint egyhetes késlekedés után az EU-tagországoknak pénteken végül sikerült megállapodniuk az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankciók meghosszabbításáról - közölték nevük elhallgatását kérő uniós diplomaták.
A Bejárható Magyarország program legfőbb célkitűzése az ország minél részletesebb turisztikai megismertetése minden korosztállyal, aktív szabadidős sporttevékenységeken keresztül.
Majdnem négy forinttal olcsóbb lett az euró pénteken. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 23 666,29 ponton zárt, miközben az európai és amerikai részvénypiacok 1-1,5 százalékkal estek.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter a biztonsági intézkedések megerősítését kérte a templomok bejáratainál a karácsonyi misék idejére, miután a november 13-i 130 áldozattal járó párizsi merényleteket követően továbbra is a legmagasabb szintű a terrorkészültség Franciaországban.
Több mint egyhetes késlekedés után az EU-tagországoknak pénteken végül sikerült megállapodniuk az Oroszország ellen Ukrajna destabilizálása miatt elrendelt gazdasági szankciók meghosszabbításáról - közölték nevük elhallgatását kérő uniós diplomaták.
Az amerikai kongresszus megszigorította pénteken a vízummentesség feltételeit: 38 ország, köztük Magyarország és 29 más európai állam turistái nem élvezhetik ezt az előnyt, ha nemrégiben Irakban, Szíriában, Szudánban vagy Iránban jártak.
Hétvége, karácsony, szilveszter: BULI, BULI, BULI... Ilyenkor előkerülnek az üvegek is, ízlés szerint: sör, (forralt)bor, pálinka. Mennyit ihatunk, hogy ne menjen az egészségünk rovására?
Könnyek között szólította fel a nemzetközi közösséget a veszélyes tengeri úton Görögországba érkezett menekültek megsegítésére Susan Sarandon Oscar-díjas amerikai színésznő pénteken Leszboszon.
A szír elnök, Bassár el-Aszad nélküli átmenetről tanácskozik New Yorkban az amerikai és az orosz külügyminiszter. John Kerry és Szergej Lavrov mellett több mint tucatnyi ország külügyminisztere vesz részt a szíriai helyzetről szóló egyeztetésen.