A Születés templomában gyújtott láng a békesség és a szeretet szimbóluma. A helyi rendőr-főkapitányság, a Szeged-Csanádi Egyházmegye, valamint a Nemzetközi Rendőr Szövetség (IPA) temesi, illetve Csongrád megyei egyesületeinek szervezésében pénteken Bécsből Szegedre érkezett a betlehemi békeláng
Ferenc pápa jóváhagyta, hogy jövőre szentté avassák Teréz anyát. A szentté avatási ügyekben illetékes vatikáni kongregáció elismerte a Teréz anya közbenjárására történt második csodát, ami a kanonizáció, a szentté avatás feltétele
December 15-én kezdődött a dunai és tiszai jégtörő hajók melegen tartása. Készenlétben állnak, hogy bármikor bevethetők legyenek, ha jégzajlás van a folyókon - magyarázta Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese.
Megnő a forgalom a vonatokon az év végi ünnepi időszakban, egy-egy adventi hétvége 50-70 százalékos utasforgalom növekedést hoz, ami meghaladja a karácsonyi és a szilveszteri forgalmat is - közölte a MÁV-Start pénteken az MTI-vel.
Kezdő séfek, és valami különlegesre vágyó, rutinos háziasszonyok, figyelem! Mautner Zsófi ma egy zöldséges-halas főételt mutat nekünk, desszertnek pedig egy ugyancsak hamar és egyszerűen elkészíthető karamellás-kakukkfüves narancsot.
Év végén minden összejön. A legjobban várt ünnepek, téli szünet az iskolában, óvodában, meghitt együttlét a családdal, ajándékok és finom ételek, italok, de előtte ott a rohanás, az ideges kapkodás,...
A Kiváló minőségű sertés (KMS) eredetigazolási rendszer keretében okostelefonnal beolvasható QR-kóddal lehet ellenőrizni a pultban lévő sertéshús származását - mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) elnöke az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában
Zsíros összeg ütötte a markát a 32 éves Emesének, aki jelenleg is Új-Zélandot járja turistaként. A fiatal magyar nőnek nem kellett mást tennie, mint teljesen megszabadulni a hajkoronájától.
Három nap alatt százhúsz tonna tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm! akciójában országszerte - mondta a szervezet kommunikációs vezetője szombat reggel az M1 aktuális csatornán
A PannErgy Nyrt. eláll attól, hogy a gödöllői geotermikus projektjét az eredeti tervek szerint valósítsa meg, ugyanakkor megvizsgálja egy új, termálvíz rendelkezésre állását nem igénylő műszaki koncepció megvalósítását.
A 30Y az egyik leggyakoribb visszatérő alternatív rockzenekar a Müpában. A csapat december 29-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Kocsmakoncert címmel lép fel és ad különleges műsort.
2015-ben sem unatkoztak a hackerek, jócskán nőtt a vállalatok ellen intézett kibertámadások száma, ezen belül is megduplázódott a kényes vállalati adatokat "túszul ejtő" zsaroló támadásoké - derül ki a Kaspersky Lab orosz számítógép biztonsági vállalat elmúlt 12 hónap tapasztalatait összefoglaló elemzéséből.
Minden idők egyik legnagyobb polgárpukkasztó rockzenésze, Frank Zappa december 21-én lenne hetvenöt éves. Alig 53 évet élt, de ezalatt hatvannál több lemezt készített, és minden létező műfajban kipróbálta magát a rocktól a dzsesszen át a komolyzenéig. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért novemberi elismeréseit pénteken Budapesten, a hónap beruházója a Magyar Cukor Zrt., a hónap kis- és középvállalkozása a Robinia Group Kft., míg november startup vállalkozása az IVM Zrt. lett.
Hosszan tartó, súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt pénteken Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) korábbi elnöke - közölte a SZEF szombaton az MTI-vel.
Hosszan tartó, súlyos betegség után 62 éves korában elhunyt pénteken Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) korábbi elnöke - közölte a SZEF szombaton az MTI-vel.
Idén a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata szoros küzdelemben szerezte meg a 2015. évi PénzSztár címet és a fődíjakat a harmadik Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny döntőjében - közölte a rendező TAS-11 Kft. az MTI-vel.
A SZÉP-kártya vasárnapi felhasználása húsz százalékkal nőtt idén a tavalyihoz képest - közölte Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton, hozzátéve, ez jelzi, hogy a szabad vasárnap bevezetése egyértelműen kedvező hatással volt a belföldi turizmusra és szabadidőiparra
Barack Obama amerikai elnök találkozott helyi idő szerint pénteken a San Bernardinó-i vérengzés áldozatainak hozzátartozóival, utána azt mondta, meghatotta, hogy a tolerancia szükségességére helyezték a hangsúlyt.
Az Afrikai Unió (AU) úgy döntött, hogy 5000 békefenntartót küld Burundiba, ahol több százan haltak meg és több százezren menekültek el otthonukból a hónapok óta tartó erőszak miatt
Vannak örök érvényű szabályok, amelyek nélkül nincs karácsony. Filmes tízes listánk segítséget jelenthet az andalító ünnepi délutánok fotelben történő eltöltéséhez.
Úgy tűnik, Orbán Viktor sem tud ellenállni a technológia fejlődésének. Az Európai Néppárt brüsszeli tanácskozására érkező kormányfő ugyanis egy csúcskategóriás iPhone 6S készülékkel sétálgatott.
Barack Obama amerikai elnök találkozott helyi idő szerint pénteken a San Bernardinó-i vérengzés áldozatainak hozzátartozóival, utána azt mondta, meghatotta, hogy a tolerancia szükségességére helyezték a hangsúlyt.
Elindította a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok korrupciós kockázatait és integritási kontrolljainak kiépítettségét feltérképező felmérését az Állami Számvevőszék – közölte a szervezet.