Oroszország két atomreaktor építését kezdi meg a jövő héten Iránban - jelentette be az Iráni Atomenergia-hivatal vezetője kedden, az iráni állami televízióban.
Az év végére szinte behozhatatlannak tűnik Donald Trump előnye az amerikai előválasztáson. A republikánus jelölt sikerrel hozott be olyan témákat a közbeszédbe, amelyekkel versenytársai nem tudnak mit kezdeni, a szavazók viszont mintha csak erre vártak volna. Káncz Csabával Trump sikerének titkáról beszélgettünk a karácsonyi kandalló mellett.
A kereskedés nyitását követően stagnálnak az amerikai indexek, a frissen közölt GDP-adat azonban befolyásolhatja a piac mai hangulatát.Nem mozdulnak az amerikai indexek 2015.12.22 15:55Stagnálnak...
Ha hosszútávon, legalább 15-20 év múlva megvalósítandó célokra szeretnénk félrerakni, gondolkodhatunk a vegyes életbiztosításokban, amelyek egy bizonyos mértékű hozamot garantálnak és az efölött...
Az utóbbi hetekben ismét erősebb lejtmenetbe kapcsoltak az olajárak, az előrejelzések szerint pedig még egyáltalán nincs vége az áresésnek. A jelenség nálunk csökkenő benzinárakat hoz, ezzel is késleltetve az infláció élénkülését.
A népzenei kultúra támogatását célzó programot indít 2016-ban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Halmos Béla Program induló keretösszege 150 millió forint lehet.
A UBS Group AG és a PwC „A milliárdosok változó arcai” címen közös tanulmányt készített, amely a nők szerepét vizsgálja a vagyon megteremtésében és több generáción át történő megőrzésében.
Az ünnepi időszakban mindig a tűzesetekből származik a legtöbb kár, ami egyrészt figyelmetlenségből, másrészt az alacsony minőségű ünnepi kellékekből fakad.
Az idén több mint 36,4 milliárd forint értékben vásároltak kártyával ajándékot a magyarok december első három hetében, ami az előző évhez képest 21 százalékos emelkedés - derül ki a Visa Europe belföldi költéseket vizsgáló kutatásából.
Az államháztartás központi alrendszerének első tizenegy havi hiánya 970,7 milliárd forint lett, az idén novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás.
Az első tizenegy hónapban összejött az egész évre tervezett hiány 108,8 százaléka. A GDP-hez mért 2,4 százalékos hiánycél a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint tartani lehet és fogják is. (MTI)
Szombat este igazoltattak Újszalonta és Méhkerék között két fiatalt, akik a rendőrautót meglátva beugrottak a bokorba. A járőrök átnézték a fiúk csomagjait is, amikben rengeteg édesség, energiaital és valamennyi pénz volt. A srácok azt próbálták beadni, hogy házibuliba igyekeznek, azért van náluk ennyi minden. Végül kiderült, hogy a 15 és a 16 éves fiú az újszalontai italboltba és a mellette lévő…
A detroiti járőr egy veszélyesen közlekedő autóra lett figyelmes, amit hiába próbált leinteni továbbhajtott. Végül nagy sebességgel megpördült, és a rendőrök nagy megdöbbenésére egy tizenhárom éves fiú és egy nyolc éves kislány szállt ki autóból, akik megpróbáltak elszaladni.
Folytatódtak az egyeztetések az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáért a reprezentatív szakszervezetek, az érdekvédelmi szervezetek, az ágazati kamarák és az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága között - tájékoztatta az államtitkárság kedden az MTI-t.
Nyoma veszett nagyjából egy tucat embernek, akik szíriai menedékkérőnek adták ki magukat, és az Iszlám Állam terrorszervezet által hamisított útlevéllel rendelkeznek.
Az idén több mint 36,4 milliárd forint értékben vásároltak kártyával ajándékot a magyarok december első három hetében, ami az előző évhez képest 21 százalékos emelkedés - derül ki a Visa Europe belföldi költéseket vizsgáló kutatásából.
Eredményes évet zár az Alföldi Nyomda az idén: a cég saját termelésből származó árbevétele 5,2 milliárd forint körül alakul, 20 százalékkal haladta meg a tavalyi 4,3 milliárdos árbevételt - közölte a cég vezérigazgatója kedden az MTI-vel.
Belpolitikai feszültséghez vezetett Olaszországban egy csoport afrikai bevándorlónak a tiltakozása, akik a számukra biztosított ingyenes szálláson és ellátáson túl internethez való hozzáférést és ideiglenes otthonaik takarítását is követelték.
A SpaceX magán projekt Falcon-9 rakétája történelmi léptékkel bíró kilövése, majd landolása elképesztő örömöt hozott a cégben. Elon Musk vállalata úgy véli, nagy lépést tettek az űrutazás forradalmasítása irányában.
José Mourinho készen áll arra, hogy kézbe vegye a Manchester Unitedet. A Times folyamatban lévő tárgyalásról beszél, a Daily Star szerint a sztáredző akár "féláron" is elvállalná a feladatot, csakhogy a legendás Sir Alex Ferguson örökébe léphessen az Old Traffordon.
Belpolitikai feszültséghez vezetett Olaszországban egy csoport afrikai bevándorlónak a tiltakozása, akik a számukra biztosított ingyenes szálláson és ellátáson túl internethez való hozzáférést és ideiglenes otthonaik takarítását is követelték.
Nem lesz recesszió jövőre a világban, de a gazdasági növekedés nem is gyorsul, a dollár pedig erős maradhat - vélik a Morgan Stanley stratégái. Európában a pénzügyi vállalatokat, az energia-és a...