Évi 18 milliárd forintba került a fővárosnak az agglomerációs közlekedés, Budapest a jövőben azonban nem foglalkozik ennek finanszírozásával - közölte mai sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester. Egy négytagú családnak, ahol a szülők és a gyerekek is Budapestre járnak be dolgozni és tanulni havonta több mint negyvenezer forintba kerül a bérletvásárlás.
Az államháztartás központi alrendszerének első tizenegy havi hiánya 970,7 milliárd forint lett, az idén novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a részletes adatokat a honlapján csütörtökön.
Független nemzetközi tanácsadók szerint is megtérül a Paks II. beruházás - hangsúlyozza a Miniszterelnökség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az Egyesült Államok kiterjesztette kedden az ukrán válság miatt Oroszország ellen hozott szankciókat - jelentette be a pénzügyminisztérium. A szankciós listára 34 új személy és jogi személyiség neve...
A Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás az M4 Sporton válaszolt Hosszú Katinka keddi szavaira, miszerint az úszónő nem érzi maga mögött a kellő támogatást a szervezet részéről.
Elkészült a háromszázezredik autó az Audi Hungaria Motor Kft.-nél, a viperazöld S3 Limousine-t az Egyesült Államokban rendelték meg - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat kedden.
Egyre több üzlet ad lehetőséget a vevőknek arra, hogy minőségi kifogás hiányában is levásárolhassák vagy visszakaphassák egy termék vételárát, holott a szabályok szerint nem kötelezhetők erre - ismerteti a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Horace, a zimbabwei kismajom kétnapos korában veszítette el édesanyját autóbalesetben. Amikor járókelők megtalálták a tehetetlen kis állatot, anyja holttestén csüngött.
A spanyol szuverén adósminőség szempontjából negatív fejleménynek ítélték a nagy nemzetközi hitelminősítők a hétvégi spanyolországi választások egyelőre bizonytalan kimenetelét.
Az LMP szerint a kormány nemet mondott arra a szakszervezeti kérésre, hogy kezdődjenek tárgyalások a minimálbér létminimumhoz való felzárkóztatásáról, ezért 2018-ban sem lesz elég 8 óra munka ahhoz, hogy legalább a megélhetéshez szükséges pénzt meg lehessen keresni.
Tavaly év végén a legtöbb kárt a tűzesetek okozták - a károk jó része ugyanakkor megelőzhető lenne, ezért a szakemberek összegyűjtöttek néhány jótanácsot. Ami biztos: vigyázni kell a hangulatvilágítással, a közösségi oldalakkal,
Télen a korai sötétség miatt gyakoribbak a közlekedési balesetek is - hívták fel a figyelmet Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézet és Baleseti Központ orvosai az InfoRádió Aréna című műsorában. A fényvisszaverős kabát vagy a villogó led viselése a gyerekeknél kifejezetten ajánlott - hangsúlyozták.
Tájékoztató állapotkódot vezet be a jogszabályba ütköző internetes tartalmak blokkolásának megjelölésére az internetes szabványok megfogalmazásával és alkalmazásuk szabályozásával foglalkozó IETF.
Több mint egymillió gyereket tartanak távol a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet támadásai az iskolai oktatástól Északkelet-Nigériában és a környező államokban, emiatt megnő a valószínűsége, hogy zaklathatják, elrabolhatják vagy besorozhatják őket a fegyveres csoportok - közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Január 1-jétől újabb 5 százalékkal nő a honvédségnél dolgozók bére, és emelkednek a béren kívüli juttatások is – jelentette be a honvédelmi miniszter a honvéd érdekvédelmi szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás aláírása előtt hétfőn Budapesten.
Bár elfogadni nem lehet, gyakran hallottunk arról, hogy az aktuális kormány megbünteti vagy legalábbis szorongatja egy kicsit az ellenzéki irányítású önkormányzatokat.
Belpolitikai feszültséghez vezetett Olaszországban egy csoport afrikai bevándorlónak a tiltakozása, akik a számukra biztosított ingyenes szálláson és ellátáson túl internethez való hozzáférést és ideiglenes otthonaik takarítását is követelték.
Az Európai Bizottság közel két éves előzetes egyeztetést követően a paksi kapacitás-fenntartási beruházás nagyságára és jelentőségére tekintettel 2015. november 23-án úgy döntött, hogy további...
Egyre több üzlet ad lehetőséget a vevőknek arra, hogy minőségi kifogás hiányában is levásárolhassák vagy visszakaphassák egy termék vételárát, holott a szabályok szerint nem kötelezhetők erre - ismerteti a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Még december végéig megszületnek az új otthonteremtési támogatás részletszabályai - közölte az emberi erőforrások minisztere a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel.
Vulgáris kijelentést tett a 2016-os amerikai elnökválasztás esélyesének tartott demokrata párti Hillary Clintonra Donald Trump, a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns egy keddi kampányrendezvényen.
Oroszország szíriai légicsapásai főként mérsékelt lázadók és civilek ellen irányulnak, és az Iszlám Állam megerősödéséhez vezetnek - állította kedden Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.
Nem terrorakció volt, hanem egy félresikerült fegyveres rablás: a karácsonyi vásárlóktól zsúfolt bevásárlóközpontban lévő ékszerbolt Rolex-részlegén ütöttek rajta. Egy 67 éves alkalmazottat meglőttek. Egy gyanúsítottat fogtak el a rendőrök, akik egy időre a környéken lévő iskolákat rendőrkordonnal vették körbe. (NBC New York, MTI)
A Ferencváros az első harmad végén még háromgólos hátrányban volt a Brassó vendégeként a jégkorong MOL Ligában, ám végül 6-4-re megnyerte a keddi játéknap első találkozóját.
A Fidesz-frakció szerint azok kritizálják az egyezséget a bérekről és a minimálbérről, akik kormányzásuk alatt csökkentették a dolgozók béreit és jelenleg is adóemeléseket akarnak.
Győri férfi és társa gazdasági társaságok felszámolása során kértek és kaptak jogosulatlanul különböző összegeket a felszámolás alatt álló cégek vezetőitől. Eredmény: a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt – derül ki az ügyészség közleményéből.