A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azonnali tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal a köznevelés területén nem halasztható korrekciókról - erről döntött hétvégén az érdekvédelmi szervezet kongresszusa. Arról is határoztak, hogy szükség esetén az utcai demonstrációtól, de akár a sztrájktól sem riadnak vissza.
Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását hétfőn, helyi idő szerint az esti órákban, ami többek között azt jelenti, hogy kedden megfeleződik majd a forgalomban lévő autók száma a kínai fővárosban - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.
Az amerikai geológiai megfigyelő intézet mérése szerint a 7,2-es erősségű rengés epicentruma 111 kilométerre Karakul településtől délnyugatra – Dusanbétól, a fővárostól 363 kilométeres távolságban – 10 kilométeres mélységben volt
Három hetes likviditási diszkontkincstárjegyeket bocsátott ki hétfőn az Államadósság-kezelő Központ 1,15 százalékos átlaghozam mellett. A meghirdetett 40 milliárd forint helyett ugyanakkor csupán 25...
Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között - közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Végül is miért pont jelelni ne tudna? Elképesztő Mikulásos videó. Egy clevelandi bevásárlóközpontban készült ez a csodálatos videó: a pláza közepén ülő, ajándékokat osztogató Mikulásnak elmagyarázza az anyuka, hogy az ölében ülő kislány nem hall, de jelnyelven ért. A Mikulásnak erre felcsillan a szeme és elkezd vele süketnémajelekkel beszélgetni. Nézzétek: Pedig abban a nagy piros kesztyűben nem…
Szükség esetén az utcai demonstrációtól, de akár a sztrájktól sem riadnak vissza a pedagógusok, határozták el a Pedagógusok Szakszervezetének hétvégi kongresszuság, ahol azonnali tárgyalások kezdeményezéséről is döntöttek a kormánnyal.
Több lakóházra és a 16 évvel ezelőtti bombázások áldozatainak tiszteletére emelt emlékműre is rálőttek hétfő éjszaka a nyugat-koszovói Gorazdevacban - számolt be róla a koszovói és a szerb sajtó hétfőn.
Mert mi mással lehetne jobban szolgálni a terroristák céljait a békés muszlimok indokolatlan csesztetésénél. Pláne, ha a csesztetett muszlim momentán az ISIS elleni harc egyik legelismertebb szakértője, aki évek óta a szélsőségesek vonzásába került fiatalok visszatérítésén dolgozik.
Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását hétfőn, helyi idő szerint az esti órákban, ami többek között azt jelenti, hogy kedden megfeleződik majd a forgalomban lévő autók száma a kínai fővárosban – jelentette a Hszinhua állami hírügynökség
Tapasztalatok szerint teljes a zűrzavar a kisadózó vállalkozások biztosítotti jogviszonyára, bejelentési kötelezettségére vonatkozó szabályok alkalmazásával kapcsolatban. A Tbj.-törvény nemrégiben kihirdetett módosítása egyértelmű választ ad arra a kérdésre, hogy kell-e a kisadózókról T1041-es adatlapot beküldeni. Cikkünkben összefoglaljuk továbbá a Tbj. egyéb, jövő évre vonatkozó módosításait is.
Annak ellenére, hogy a hazai tőzsde novemberben több mint 10 százalékot erősödött, a profik rövid távon még látnak lehetőséget a hazai piacon. A BUX hosszabb távú kilátásai ugyanakkor jelentősen...
Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását hétfőn, helyi idő szerint az esti órákban, ami többek között azt jelenti, hogy kedden megfeleződik majd a forgalomban lévő autók száma a kínai fővárosban - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség.
Az adóhatóság központi irányításától a maihoz képest egységesebb szakmai szemlélet és ellenőrzési tevékenység várható, ezért pozitívnak mondta a változást Szmicsek Sándor, a Mazars nemzetközi tanácsadó cég magyar részlegének adópartnere hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Egyik szemünk sír, a másik kicsit nevet. Miért? Habár novemberhez képest pár forinttal olcsóbban úsztuk meg a nagybevásárlást, egy év távlatában komoly drágulást mértünk decemberben is. Nyakunkon a karácsony, így e havi Privátbankár Árkosár-felmérésünkből többek közt az is kiderül, hol, mennyiért lehet a tél és a karácsony főszereplőit beszerezni.
Megszűnt a kapcsolat egy orosz katonai műholddal, amely nem tudott leválni az őt Föld körüli pályára állító gyorsító egységről - közölte hétfőn egy forrás az orosz légi- és űrvédelmi haderőben (VKO).
Bombafenyegetés miatt leszállt egy Berlinből az egyiptomi Hurghadába tartó gép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfő délelőtt - közölte a rendőrség az MTI érdeklődésére.
Megszűnt a kapcsolat egy orosz katonai műholddal, amely nem tudott leválni az őt Föld körüli pályára állító gyorsító egységről - közölte hétfőn egy forrás az orosz légi- és űrvédelmi haderőben (VKO)
A december 21-ei feltöltési határidő előtt érdemes áttekinteni a társaság adóalapját és adóját növelő és csökkentő tételeket – hívja fel a figyelmet a MAZARS legfrissebb összefoglalója. A vezető tanácsadó és könyvvizsgáló vállalat rámutat: a felesleges túltöltést és a büntetéssel járó alultöltést az adókalkulációk ellenőrzésével, a feltöltés összegének pontos kiszámításával, a társaság…
A Nissan prémium márkájának egyik kívánatos ígérete, a Q50 Eau Rouge érkezéséről több alkalommal számolhattunk be pozitív és negatív hírt egyaránt, de végül úgy tűnt, nem kerülhet gyártásba az Infiniti középkategóriás csúcsmodellje. Ezúttal azonban mégis kedvezően nyilatkozott a márka első embere az autó sorsát illetően.
A Magyar Idők november végén azt írta, hogy Medgyessy Péter szerint a korrupciós helyzet nem súlyosabb napjainkban, mint a Gyurcsány- vagy a Bajnai-kormányok idején volt. A korábbi miniszterelnök az ATV-ben azt mondta, félreértették szavait. A napilap azonban hanganyaggal igazolja, hogy Medgyessy rosszul emlékszik.
Debrecen és München között indít járatot jövő áprilisban a német Lufthansa légitársaság, a cég hetente háromszor közlekedtet gépeket a két város között - közölte Ofer Kisch, a Lufthansa kelet-közép-európai regionális igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Bombafenyegetés miatt leszállt egy Berlinből az egyiptomi Hurghadába tartó gép a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren hétfő délelőtt - közölte a rendőrség.
Lengyelország a határőrség alakulatainak átcsoportosításával és korszerű felszerelések beszerzésével erősíti meg keleti és déli határainak védelmét, tekintettel a migrációs útvonalak esetleges módosulására - jelentette a Rzeczpospolita című lengyel napilap hétfőn.
11 évesen Daniel Radcliffe már kész színész volt. Nézzetek meg egy közös meghallgatás-jelenetet Emma Watsonnal és Rupert Grinttel is! Daniel Radcliffe-től (és amúgy az egész Harry Potter-szereplőgárdától) igen nagy teljesítmény volt, hogy végignézhettük, ahogy fejlődik az alakításuk 8 film során és közben úgy mellesleg fel is nőtt a szemünk előtt. Most újra bejárta az internetet az a 2014-ben…
Elhatároztad, hogy idén végre becserkészed Őt a karácsonyi partin? Segítünk! Cikkünk elkészítésében közreműködő partnerünk az AVON. Megvan az Igazából szerelemből az a szál, amelyben a szenzációs Laura Linney szerelmes a kollégájába és a céges karácsonyi partin végre sikerül összejönniük (majdnem)? Neked is van a környezetedben olyan pasi, aki régóta tetszik, de eddig nem mertél közeledni…
Tizenegy arany-, három ezüst-, egy bronzérem, két világcsúcs, öt Európa-csúcs, 48 ország között messze a legszebb eredmény - rögzítette a lényeget a magyar szereplést összefoglalva Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az izraeli Netanyában vasárnap zárult rövidpályás Európa-bajnokságot követően.
Tizenegy arany-, három ezüst-, egy bronzérem, két világcsúcs, öt Európa-csúcs, 48 ország között messze a legszebb eredmény - rögzítette a lényeget a magyar szereplést összefoglalva Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az izraeli Netánjában vasárnap zárult rövidpályás Európa-bajnokságot követően.
Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását hétfőn, helyi idő szerint az esti órákban, ami többek között azt jelenti, hogy kedden megfeleződik majd a...
A kaliforniai San Bernardinóban elkövetett fegyveres vérengzés női résztvevője egy neves pakisztáni Korán-iskola tanulója volt - közölte az iskola egyik oktatója hétfőn az AFP hírügynökséggel.