2015. december 8. kedd

dec. 8
18:57
Személyesen is bocsánatot kért a durván zsidózó polgármester (Kripto Akadémia)
Izrael magyarországi nagykövete lezártnak tekinti az ügyet.
dec. 8
18:57
Kikéri magának a Synergon - Nem mondták, hogy elhagyják a tőzsdét (Portfolio)
A Synergon kedden a magyar tőzsde zárását követően tette közzé közleményét, amelyben jelezte, hogy az Indexen ma reggel megjelent információ, amely szerint a társaság november 22-én azt jelentette be...
dec. 8
18:57
Altus: Dobrev Klára szerint Deutsch butaságot beszél (ATV)
A Fidesz újabb ellenzéki korrupciós botránynak tartja, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus Zrt. ismét elnyert egy európai uniós megbízást. A kormánypárt szerint az ügyben lépnie kell az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF). Dobrev Klára az ATV Esti Start című műsorában azt mondta, hogy "Deutsch Tamás mondott ennél sokkal nagyobb butaságot is".
dec. 8
18:59
Bemutatták Dési János Árpi bácsi című kötetét (Kripto Akadémia)
A könyv Göncz Árpád köztársasági elnöknek állít emléket.
dec. 8
18:59
170 pontot zuhant a Dow (Portfolio)
Az újabb mélypontra zuhanó olajár és a novemberi gyenge kínai külkereskedelmi adatok miatt kedvezőtlen hangulatban zajlik a kereskedés az amerikai részvénytőzsdéken kedden. A részvénypiaci esést...
dec. 8
19:06
A szíriai menekültek fele Németországban keresne munkát (Infostart)
Az idén Görögországba érkezett szíriai menekültek fele Németországba szeretne továbbutazni munka- és tanulási lehetőségek reményében - derül ki egy kedden nyilvánosságra hozott ENSZ-felmérésből.
dec. 8
19:15
Tragédia: két autó gázolta halálra 14. születésnapján (BorsOnline)
A fiú azon a szörnyű napon is iskolába indult, pont úgy ahogyan minden nap. Megakadályozható lett volna a halála?
dec. 8
19:15
A lengyel elnök nem iktatja be a három alkotmánybírót (Gondola)
Andrzej Duda lengyel elnök nem iktatja be hivatalába az előző parlamenti ciklus végén megválasztott három alkotmánybírót - közölte kedden az államfői hivatal szóvivője
dec. 8
19:15
Snowden: Valamennyien rajta vagyunk a listán (Alternatív Energia)
A tömeges adatgyűjtés nem akadályozza meg a terrortámadásokat.
dec. 8
19:15
Karácsonykor megismerjük Paks II adásvételi szerződését (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az ígéri, hogy a jogszabályban előírt határidőn belül kiadja az adatokat a Paks II Zrt. projektcég megvásárlásával kapcsolatosan. A vagyonkezelő ezt kedden...
dec. 8
19:15
Nincs ajándékötleted karácsonyra? A legtöbben ezt adják (Pénzcentrum)
Átlagosan 132 ezret költünk a karácsonyra....
dec. 8
19:15
Bosszú videót készített az Iszlám Front szíriai lázadó csoport (ATV)
Az Iszlám Állam által végrehajtott kivégzésekhez hasonló koreográfiával forgatott le egy videót a szíriai Iszlám Front lázadócsoport. Ők az Iszlám Állam foglyait állították kivégzőosztag elé, a végén azonban megkímélték életüket.
dec. 8
19:17
Az '56-os sortűz áldozataira emlékeztek Salgótarjánban (Alternatív Energia)
Salgótarjánban december 8-a a rendszerváltás óta városi gyásznap.
dec. 8
19:24
Tálibok támadták meg Kandahár repülőterét (Infostart)
Tálib lázadók megtámadták a dél-afganisztáni Kandahár repülőterét, és harcba bocsátkoztak a biztonsági erőkkel - közölték afgán illetékesek kedden.
dec. 8
19:24
Fidesz végképp sarokba szorította a baloldalt, nincs tovább (444.hu)
A Párbeszéd Magyarországért párt a Várkert Bazár kétszeresére drágult felújításán próbált csomót keresni. N.E.M. .K.E.L.L.E.T.T. .V.O.L.N.A.
dec. 8
19:27
Jövőre várhatóan már a 18 évesek is szerezhetnek teherautó-jogosítványt (ProfitLine)
Az Európai Bizottság nem emel kifogást ellene, ha Magyarország a kormányzati terveknek megfelelően 21 helyett már 18 éves kortól lehetővé teszi a C kategóriás vezetői engedély megszerzését - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel.
dec. 8
19:33
6 csodaszép és filléres karácsonyfadísz a spájzból (Mindmegette)
Unod a csillogó aranygirlandot? Egyetlen kibogozhatatlan galacsin lett az angyalhajból a karácsonyfadíszes dobozban? Esetleg, ugyanez a doboz kiesett a kezedből, miközben a létra tetején állva próbáltad kihalászni a hálózsákok mögül a spájzban? Semmi pánik! Nem kell több ezer forintot költened a komplett karácsonyfa-dekorra: néhány konyhai és kamrai alapanyag segítségével vadonatúj ruhába…
dec. 8
19:33
A Schalke szerződést bontott Boatenggel (Infostart)
A Schalke 04 futballklub szerződést bontott Kevin-Prince Boatenggel, aki két hónapja már az AC Milan keretével edz.
dec. 8
19:33
Idén tegnap elérte a németeknél az egymilliót a migránsok száma (Gondola)
A bajor szociálisügyi miniszter szerint minden eddiginél inkább szükségük van egy felső határra a menekültek befogadásában.
dec. 8
19:33
A Schalke szerződést bontott Boatenggel (Metropol)
A 28 éves játékos az AC Milan színeiben 2011-ben olasz bajnokságot nyert, két évvel később pedig tízmillió euróért távozott Németországba.
dec. 8
19:33
Hét millió euróból bővített a Michelin Vácon (Portfolio)
A Michelin 7 millió euróból bővítette logisztikai központját Vácon. A beruházással a váci telephely a Michelin egyik európai elosztó központja lett - tájékoztatta az MTI-t Szabó Róbert, a Michelin...
dec. 8
19:42
132 ezer forint: tényleg ennyibe kerül a magyarok karácsonya? (Privátbankár)
Tartjuk a hagyományokat a karácsonyi ünneplésnél: majdnem minden család állít karácsonyfát, megajándékozza szeretteit, és fogyaszt bejglit. A magyarok egy ajándékra átlagosan valamivel kevesebb, mint 7500 forintot fordítanak, és általában hét embert lepnek meg, egy család átlagosan mintegy 132 ezer forintot költ az ünnepekre minden kiadást figyelembe véve.
dec. 8
19:51
Gombos Edinát visszavárja a TV2 (BorsOnline)
Sokat sejtetően az Aktív egykori műsorvezetőjeként konferálta fel Gombos Edinát a vele készült riport bemutatása előtt az Aktívban Váczi Gergő. Nem véletlenül: a szőke tévés és férje komoly döntést hoztak: Amerikában maradnak. És, hogy meddig? Még ők maguk sem tudják.
dec. 8
19:51
Rendőrök elől menekült, megette egy aligátor (Metropol)
A rendőrök szerint elvben nem rossz ötlet egy tó vizében elbújni, ha kutyákkal üldözik az embert.
dec. 8
19:51
Ilyen színe lehet az új 3-as metrónak - Tarlós döntött (Kripto Akadémia)
A végső szót azonban a BKV mondja majd ki.
dec. 8
19:51
Már postázzák a bankok a devizás autóhiteleseknek a tájékoztatót (Portfolio)
Már postázzák a bankok az autóhitelek forintosításáról szóló tájékoztatókat - értesült az RTL Híradó. Bár a határidő csak jövő kedden jár le, lesz, aki hamarabb megkapja a papírt. A jegybank úgy...
dec. 8
19:51
Beismerés: Valóban robbantást tervezett a HVIM (ATV)
Sepsiszentgyörgyre is kiterjedt a merényletkísérlet gyanújával egy hete letartóztatott kézdivásárhelyi Beke István melletti szolidaritástüntetés.
dec. 8
19:53
"Ostoba, beteg, kegyetlen népség" - Megmérgezték a híres vadállatokat (Kripto Akadémia)
A tettesek életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthatnak.
dec. 8
19:53
Kevés a teherautósofőr, fiatalabban lehet majd elkezdeni (Portfolio)
Az Európai Bizottság nem emel kifogást ellene, ha Magyarország a kormányzati terveknek megfelelően 21 helyett már 18 éves kortól lehetővé teszi a C kategóriás vezetői engedély megszerzését. A hazai...
dec. 8
19:57
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és az IT Services Hungary (ProfitLine)
A magyar kormány részéről Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az IT Services Hungary Kft. képviselőivel. A hazai üzleti szolgáltató szektor (SSC) egyik legjelentősebb vállalata a T-Systems csoporton belül az úgynevezett IT szolgáltatói központ funkcióját látja el. A több mint 4000 főt foglalkoztató vállalat központja Budapesten…
dec. 8
19:57
Már Kínából is toboroz az ISIS (444.hu)
Megkétszereződött a külföldi harcosaik száma. Elkészült az első mandarin nyelvű toborzóvideójuk is.
dec. 8
19:59
Megúszta az esést a magyar piac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,84 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 23 324,90 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
dec. 8
20:00
A görögök már januárban megpróbálták elfogni a párizsi merénylőt (Infostart)
A görög rendőrség már januárban megpróbálta elfogni a párizsi terrortámadás feltételezett főszervezőjét, Abdelhamid Abaaoudot, de a művelet kudarccal zárult - közölte a BBC honlapján.
dec. 8
20:09
Karácsony hitelből: biztos, hogy jó ötlet? (BorsOnline)
Vannak, akik hitelből oldják meg a karácsonyt. Az adatok szerint sok a panasz a fogyasztási hitelekhez kötődően. Mire ügyeljünk, ha mégis a banki kölcsön mellett döntünk?
dec. 8
20:09
Vízilabda ob I - Könnyedén verte a Szolnok a Szegedet (Infostart)
Az A csoportot vezető Szolnok könnyedén legyőzte a vendég Szegedet a férfi vízilabda ob I kilencedik, idei utolsó fordulójának keddi játéknapján.
dec. 8
20:09
Kiütéses vereség Montenegrótól (Metropol)
A dániai női kézilabda-világbajnokság keddi, 3. fordulójában Montenegro-Magyarország: 32-15.
dec. 8
20:09
Gázolt a 3-as metró, pótlóbuszok járnak (Kripto Akadémia)
dec. 8
20:09
Ezeket az állásokat csípheted meg most külföldön (Pénzcentrum)
Jó, ha van OKJ-s végzettséged....
dec. 8
20:09
Nyugdíj és fizetés egyszerre: Elzárkóztak a nyilatkozattól a képviselők (ATV)
Nem árulták el az általunk megkérdezett országgyűlési képviselők, hogy felveszik-e nyugdíjukat is a fizetésük mellé. Tegnap Szabó Tímea, a PM országgyűlési képviselője nyújtott be egy törvénymódosító javaslatot a dupla illetmény megszüntetésére. A párt szerint több mint 20 olyan kormánypárti képviselő lehet, aki fizetése mellé a nyugdíját is felveszi, ami elfogadhatatlan. A javaslatot egyébként az…
dec. 8
20:11
Gázolt a 3-as metró a Népligetnél (BorsOnline)
Nem közlekedik Budapesten a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, a kieső szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat.
dec. 8
20:11
Elvesztette veretlenségét a magyar női kézilabda-válogatott (Infostart)
Elvesztette veretlenségét a magyar női kézilabda válogatott a dániai világbajnokságon. Németh András csapatát a 3. fordulóban Montenegró 32-15-re győzte le. A magyar válogatott holnap a csoportkör 4. fordulójában a házigazda Dánia ellen lép pályára.
dec. 8
20:11
Orbán halaszthatatlan közfeladata (Kripto Akadémia)
dec. 8
20:18
Csak a Nagyvárad térig jár a 3-as metró (Infostart)
Nem közlekedik Budapesten a 3-as metró Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között, a kieső szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel.
dec. 8
20:21
Semmi sem működött, átgázoltak a magyar válogatotton (Sport365)
Montenegró védekezésben és támadásban is bemutatót tartott az első pár perc kivételével tanácstalannak tűnő magyar női kéziválogatottnak kedd este a vb-csoportkör 3. fordulójában, Dániában. Németh: Egyetlenegy használható teljesítményt nem láttam. Senki nem vállalta fel a kezdeményezést. Mínusz ötnél elbátortalanodtunk. Nem volt előjele egy ilyen vereségnek. Sajnos megközelíteni sem sikerült az…
dec. 8
20:27
Balog Zoltán újabb szóvirágai - Ezúttal hanukára időzítve (Alternatív Energia)
dec. 8
20:27
1200 dolgozóját küldi el a Morgan Stanley világszerte (Portfolio)
Világszerte 1200 embert bocsát el év végével a Morgan Stanley, ami miatt 150 millió dollár végkielégítési költséggel számolnak az utolsó negyedévben - közölte a bank szóvivője kedden a Reuters...
dec. 8
20:29
Hipp-hopp tízmilliárdot csoportosít át a kormány a költségvetésben (Alternatív Energia)
700 millió jut egyházi közösségi programokra és beruházásokra.
dec. 8
20:30
A 2014-2020-as költségvetési időszakban 2800 milliárd forint jut környezetvédelemre (ProfitLine)
A 2014-2020-as európai uniós költségvetési időszakban 2800 milliárd forint, 500 milliárddal több jut környezet- és természetvédelemre, mint az előző hétéves ciklusban - mondta el a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára kedden Budapesten.
dec. 8
20:30
Milyen hely igazából Habony Árpád ibizai kéjbarlangja? (444.hu)
Meghökkentő halmazállapot, minőségi kurvák, hatalmas panoráma: szem-, száj- és fültanú mesél nekünk arról, hogy élőben milyen a Heart.
dec. 8
20:32
Az MTI nem akarja megsérteni Habony Árpádot (444.hu)
Hiszen a miniszterelnök fő-fő-főtanácsadója nem számít közszereplőnek a hírügynökség szerint.

Keresés