Kedves Olvasó! Férfitársaimnak üzenem, ne töprengjenek azon, hogy mire vágyik a szeretett nő: egy gyönyörű vörös rózsákból álló csokorral bármikor újra rabul ejthetjük kedvesünk szívét. De remélem, a hölgyek sem várják üres kézzel a nyilvánvalóan virágért elrohanó párjukat! A Valentin-napi menü 1410 kcal/ fő értéket tartalmaz. Jó étvágyat kívánok!Fásy Ádám
Az influenza rengeteg szenvedést tud okozni, a lázon át a köhögésen keresztül, a torokfájástól az orrfolyásig, ráadásul izomfájdalmak és hidegrázás is jelentkezhet. Van azonban lehetőség a panaszok enyhítésére.
Lapértesülés szerint az Apple több száz fős mérnöki gárdával dolgozik elektromos autó kifejlesztésén egy titkos kaliforniai helyszínen. Valamit le is fotóztak, de nem tudni, hogy ugyanerről a projektről van-e szó.
Lengyel Szilvia szerint a kormány az Európai Bizottságnak már tavaly benyújtotta a programját, társadalmi egyeztetésre azonban csak február 7-én "bocsátották".
Jelentős bérletidíj-kedvezményben részesülhetnek a Déli pályaudvar üzlethelyiségeinek bérlői a pályaudvar zárva tartása idejére, a kedvezménnyel a MÁV-csoport havi több millió forintos bevételről mond le - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténet Témacsoportja régészeti kutatásokra támaszkodva új teóriával állt elő, miszerint az ősmagyarok évszázadok helyett csupán öt-hat évtizedig vándoroltak az Uráltól a Kárpátokig. Sudár Balázs, az MTA tudományos főmunkatársa az InfoRádiónak elmondta: amikor egy elmélet ilyen radikálisan beleszól a korábbi őstörténet-képbe, akkor minden tudományágnak újra…
Törlik a néger szót Harisnyás Pippi kalandjaiból, így Astrid Lindgren világhírű mesehőse Svédországban már nem lesz a négerek hercegnője, apja pedig a négerek királya
Tavaly folytatódott az arany iránti kereslet szűkülése, miután a 2013-as rendkívül erős lakossági keresletet nem sikerült megismételni. A teljes évet tekintve csupán a jegybankok tudták érdemben...
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a libanoni férfit, aki a gyanú szerint 1996-ban Újpesten megölt egy nőt és annak gyermekét - közölte a rendőrség a honlapján.
A kurd erők az utóbbi hetekben legalább 163 kisebb települést visszafoglaltak az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől a szíriai-török határon fekvő Kobani város környékén - közölte szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
1990. február 14. szerda: Csaknem ezer ember tüntetett az este a leninvárosi művelődési központ és a helyi televízió stúdiója előtt. A Magyar Hitel Bank igazgatósága március 1-jei hatállyal elfogadta Demján Sándor elnök-vezérigazgató felmentési kérelmét, és ezzel együtt egyhangúlag megválasztotta Bartha Árpádot a bank elnök-vezérigazgatójává.
Ismeretlen tettesek szombatra virradóra a román nemzeti színekre festették le az aradi Szabadság-szobor talapzatán a 13 vértanú tábornok arcképét – közölte az aradinap
Határok szétszabdalhatnak minket, de az egymásért viselt felelősségünk oszthatatlan, és minél nagyobb a baj, annál erősebb ez az elkötelezettségünk – jelentette ki Gulyás Gergely, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke szombaton Beregszászon, a Kárpátaljai Református Egyház ünnepi közgyűlésén.
Elutasította a bíróság első fokon a K&H Bank Zrt. keresetét a magyar állam ellen, amelyet a pénzintézet a forinthitel-szerződések tisztességességével kapcsolatban nyújtott be.
Arató Gergely szerint előfordulhat, hogy több ezer diák hiába felvételizett sikeresen, a keretszámok változása miatt mégsem kezdheti meg a tanulmányait.
Szigetvári Viktor volt társelnököt választották meg az Együtt - A Korszakváltók Pártja elnökének a párt tisztújító küldöttgyűlésén szombaton Budapesten. A párt élén eddig társelnökök álltak.
Ha az éjszaka során látszólag ok nélkül többször felébredünk, reggel fáradtnak érezzük magunkat, fáj a fejünk, a nyakunk, zsibbad a karunk, zúg a fülünk, dr. Bajusz Örs, az Oxygen Fogászat fogorvosa, parodontológusa szerint gondolnunk kell a háttérben meghúzódó fogászati problémára is.
Szigetvári Viktor volt társelnököt választották meg az Együtt – A Korszakváltók Pártja elnökének a párt tisztújító küldöttgyűlésén szombaton Budapesten, számolt be az MTI. Szigetvári az érvényes szavazatok több mint 68 százalékával nyerte el a tisztséget, mandátuma két évre szól. Nagy … Folytatás
Szó sincs arról, hogy 2016 januárjától bevezetnék azt a dugódíjat, amelyet elődje, a volt SZDSZ-es Demszky Gábor 2005-ben vállalt 2013-as határidővel Brüsszelben, a 4-es metró EU-támogatásáért -...
A kurd erők az utóbbi hetekben legalább 163 kisebb települést visszafoglaltak az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettől a szíriai-török határon fekvő Kobani város környékén - közölte szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Új-Zéland partjainál kétszáz gömbölyűfejű-delfin vetődött partra, és nem tudtak visszatérni a vízbe. Állatvédők tucatnya sietett a segítségükre, hogy a dagály megérkezéséig nedvesen tartsák őket. Nem mindegyiknek sikerült a visszatérés, a kétszáz állatból száz jutott vissza élve élőhelyére. (MTI)
A lakásbiztosítás drága dolog, egyébként se éri megkötni, nem is jó semmire, ha mégis kell valami, ott a társasház biztosítása, de baj esetén úgyse fizet a biztosító - persze mi baj is történhetne? A lakosság körében számos tévhit kering a lakásbiztosításokról - lássuk a tényeket!
A Balassi Bálint verseit anyanyelvére fordító Muzafer Dzaszohov oszét költőt és műfordítót, valamint Kiss Anna költőt díjazták az idén a Balassi Bálint-emlékkarddal. A rangos irodalmi kitüntetést szombaton vehették át a díjazottak Budapesten, a Gellért Szállóban.