Kényszerszabadságra küldi a verespataki aranybányát megnyitni tervező Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) mintegy 70 dolgozóját - jelentette be hétfőn a vállalat.
Mindenképpen újra kell gondolni a menekültügyi szabályozást, mert a vonatkozó törvény nem orvosolja az Európában most felvetődött problémákat - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter hétfőn az Origónak adott interjújában.
Jaroslaw Gizinski a Rzeczpospolita című lengyel napilap hétfői számában arról ír, hogy míg a legtöbb európai ország Putyint „majdnem nemkívánatos személynek” tekinti, Budapestre az orosz elnök „ünnepélyesen üdvözölt vendégként” érkezik . A cikkíró úgy véli, a látogatás fő okaként emlegetett magyar-orosz gázszállítási szerződés „inkább csak ürügy”, a látogatás az Európai Unió – és mindenekelőtt a…
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár korábbi cége elég nagy tutiba ült: teljesen ellenőrizhetetlen feladatokért kap pénzt, ráadásul egy helyi képviselő szerint versenyeztetés nélkül kapta meg a megbízást.
New York — Egy ponton múlt a csoda az észak-amerikai profikosárlabda-bajnokság (NBA) All Star-gáláján: az Oklahoma City Thunder csillaga, Russell Westbrook (26) 41 pontot dobott, így kis híján beállította a legendás Wilt Chamberlain (†63) 1962-es rekordját.
A végleges szakértői jelentés szerint a Déli pályaudvari alagút kelenföldi oldalán a rétegvíz okozta a rézsűcsúszást és az alagút kapuzatának sérülését. A helyreállító munkálatokat a MÁV-nak kell elvégeznie, a megfelelő intézkedések után a vasúti közlekedés néhány héten belül újraindulhat - áll a jelentésben, amelyet az újbudai önkormányzat juttatott el hétfőn az MTI-hez. A MÁV azt közölte, hogy…
A szombat éjfélkor életbe léptetett tűszünet ellenére nem csitultak a harcok hétfőn sem a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok által hetek óta ostromlott Debalceve térségében. A szemben álló felek egymást vádolják a múlt héten aláírt újabb minszki megállapodásban foglalt fegyvernyugvás be nem tartásával. Kijevben egy katonai szóvivő úgy fogalmazott, hogy "sajnos, tűzszünetről egyelőre nem…
A múlt heti antwerpeni viadalon elődöntős Karolina Pliskova bejutott a második fordulóba a 2,513 millió dollár (673 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás női tenisztornán: a 17. helyen kiemelt cseh játékos az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát győzte le két játszmában.
Képtelenek és ellentmondanak a józan észnek a hétfőn Oroszország ellen érvénybe lépett újabb európai uniós szankciók a moszkvai külügyminisztérium szerint, amely hangsúlyozta, hogy a büntetőintézkedések nem maradnak válasz nélkül
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,17 pontos, 1,18 százalékos csökkenéssel, 17 870,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.
Az ukrán kormány rontotta az idei évre vonatkozó gazdasági előrejelzését: számításai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5,5 százalékkal fog zsugorodni az eddig várt 4,3 százalék helyett - jelentette...
Egy koszovói és egy magyar férfit fogtak el Linzben. Lakásukban csaknem negyed kiló kokaint, több mint tízezer euró készpénzt és különböző, kábítószerek használatához szükséges eszközöket talált a rendőrség.
Úgy látszik, hogy a DS márkának derogál a származása: a DS közel öt éve még Citroën márkajelzéssel indult piaci útjára, tavaly viszont úgy gondolták a franciák, hogy a kétbetűs prémium márkának önálló márkává kell avanzsálnia, így eltüntették a Citroën jelzést.
Amerikában az elnökök napja miatt ma zárva tartanak a részvénypiacok, délután 3 órakor pedig megkezdődött az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport ülése, melyen az új görög kormány...
Hétfőn sem sikerült megállapodásra jutniuk az eurózóna pénzügyminisztereinek a görög adósság kérdéséről - derült ki az eurócsoport tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Nem jelenti a Szolidaritás Mozgalommal való szakítást Kónya Péter és Székely Sándor kilépése az Együttből - véli Szigetvári Viktor. Az Együtt hétvégén megválasztott elnöke szerint két ember személyes döntéséről van szó, és nem testületi határozatról. Meggyőződése, hogy a hétvégén megválasztott, Szolidaritásból érkezett Együttes politikusok maradnak. Azt viszont fájlalja, hogy Kónya Péter nem…
Tíz napra vizsgálati fogságba helyezte egy dán bíróság hétfőn azt a két férfit, akit azzal vádoltak, hogy segítették a szombati koppenhágai kettős terrortámadás tettesét.
Ellenforradalomként említik 1956-ot azok a vörös csillagos obeliszkek, amelyeket a Fiumei úti szovjet parcella felújítása során helyeztek vissza a sírkertbe
Németország és Ausztria is maradásra buzdította hétfőn az országaikban élő zsidókat, miután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a koppenhágai merényletek hatására ismét felszólította az európai zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe
Indokolatlan a gyanakvás Putyin budapesti látogatása miatt - jelentette ki Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek telefonon nyilatkozva, miután részt vett a közép-lengyelországi Lódzban rendezett VIII. Európa-Ukrajna Fórum egyik panelbeszélgetésén, ahol tájékoztatást adott az Ukrajnának nyújtott…
A mai napon 150 darab Suzuki Swiftet adott át az Országos Rendőr-főkapitányságnak a Magyar Suzuki Zrt. Az idei nem az első együttműködés a Suzuki és az Országos Rendőr-főkapitányság között, a korábbiakban a szervezet Grand Vitarákat és régebbi típusú Swifteket is nagy megelégedettség mellett használt már. Idén az átadott 1,2 literes, benzines Suzuki Swift GL modellek feleltek meg legjobban az ORFK…
Feltűnően nagyra nőtt az utóbbi napokban a Brent és a WTI típusú olajfajták közötti árkülönbség. Lehet, hogy érdemes erre befektetést alapozni? Mennyire veszélyes ez, mit mutatnak a múltbeli adatok?
Megszavazta az országgyűlés a tavaszi ülésszak munkarendjét. Az idén lejáró hosszú távú gázszerződésről is tárgyal keddi budapesti látogatásán az orosz elnök.
A januári próbaüzemben csak gyűjtötte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NUSZ) Zrt. a jogosulatlan úthasználattal kapcsolatos adatokat, azok összesítése folyamatban van, januárban nem küldtek ki fizetési felszólítást az e-matrica nélkül autózóknak - közölte a NUSZ az MTI megkeresésére hétfőn.
A vasárnap éjfél óta érvényben lévő tűzszünet ellenére tegnap és ma reggel is folyamatos volt az ágyúzás és a gépfegyverropogás a szakadárok által hetek óta ostromlott Debalceve közelében, ugyanakkor...
Amennyiben az elkövetkező hónapokban is az elmúlt néhány hét tendenciája folytatódik a hazai üzemanyagárak alakulásának tekintetében, sajnos megállapíthatjuk illetve megjósolhatjuk, hogy a padlón lévő üzemanyagárakat nem sokáig élvezhettük/élvezhetjük. Két héttel korábban, sőt, a múlt héten is mintegy 10-10 forinttal drágult a benzin és a gázolaj literje a kutakon, most pedig folytatódik a…
Délután 3 órakor kezdődött meg az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport ülése, melyen az új görög kormány adósságenyhítéssel kapcsolatos törekvéseiről tárgyaltak, azonban továbbra sem...
A mai napon 150 darab Suzuki Swiftet adott át az Országos Rendőr-főkapitányságnak a Magyar Suzuki Zrt. Az idei nem az első együttműködés a Suzuki és az Országos Rendőr-főkapitányság között, a korábbiakban a szervezet Grand Vitarákat és régebbi típusú Swifteket is nagy megelégedettség mellett használt már. Idén az átadott 1,2 literes, benzines Suzuki Swift GL modellek feleltek meg legjobban az ORFK…