Hétfőn sem sikerült megállapodásra jutniuk az eurózóna pénzügyminisztereinek a görög adósság kérdéséről - derült ki az eurócsoport tanácskozását követő sajtótájékoztatón.
Németország és Ausztria is maradásra buzdította hétfőn az országaikban élő zsidókat, miután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a koppenhágai merényletek hatására ismét felszólította az európai zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe.
Éles, közeli képeket készített a Rosetta űrszonda a Csuri becenevű üstökösről. Az egyik fotót az Európai Űrügynökség (ESA) hétfőn tette közzé honlapján.
A Privátbankár.hu információi szerint célegyenesbe érkezett az nhp átalakítása. Úgy fest, a nagyvállalati nyitás egyelőre várat magára, most inkább az alaptermék átdolgozásával teszik még kedvezőbbé a hitelt, hogy növeljék a kkv-k érdemi beruházásait.
Elfogadta a kormány a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014-2020 című dokumentumot, és meghatározta a stratégiával kapcsolatos feladatokat. Az erről szóló kormányhatározat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.
A brit külső hírszerzés (MI6) előző vezetője szerint az ukrajnai válság súlyos eszkalálódásához vezethet, ha a Nyugat még nagyobb nyomást gyakorol Vlagyimir Putyin orosz elnökre.
A földdel együtt a pénzt is elveszi a kormányzat a nemzeti parkoktól - írta a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy befejeződött a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara átvilágításának feltáró szakasza.
Feleségével és két gyermekével, továbbá anyósával és apósával, valamint távolabbi rokonaival is végzett erős felindultságában egy kínai férfi az észak-kínai Hopej tartományban - adta hírül a rendőrség közlése nyomán a helyi média kedden.
Összesen 1,3 milliárd forintnyi forrást biztosít a kormány a budavári Várgarázs befejezéséhez - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb, hétfőn este megjelent számában.
Hírügynökségi jelentések szerint 6,9 - egyes források szerint 7,1 - erősségű földrengés rázta meg kedd reggel Japán északkeleti részét, Honsú szigetét.
Amint ezeket a sorokat olvassa, a számítógép előtt ülve töltött évi 2032 óra egy-egy percét pergeti éppen. Az egészsége múlik rajta, milyen körülmények között üldögéli végig az évet!
Kétheti rendszerben ülésezik az Országgyűlés a következő ülésszakban, Kövér László parlamenti elnök javaslatára. Az egyik héten hétfőtől csütörtökig minden nap, az azt követő héten pedig csak hétfőn tartanak plenáris ülést. Mégis napirendre került a vasárnapi bérpótlékról a törvényjavaslat, írja a VG Online.
2006 után ismét Budapestre érkezik Vlagyimir Putyin. Találkozik Orbán Viktorral és Áder Jánossal és koszorúzni is fog. Egész nap útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani, nem jár egy szakaszon a kisföldalatti és nem áll meg a Kossuth téren sem a metró. Az orosz államfő látogatásáról és az azt övező tiltakozásokról folyamatosan frissülő hírfolyamban számolunk be.
Országos demonstrációra készül a volt volánbuszosokat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), ha nem sikerül megállapodniuk a béremelésről.
Több tízezren vettek részt hétfő este a dán fővárosban szervezett tömegrendezvényen, hogy megemlékezzenek a hétvégi koppenhágai lövöldözések két halálos áldozatáról és kifejezzék tiltakozásukat az erőszak ellen.
Egyperces néma felállásra szólította fel az országgyűlést Tóbiás József Schweitzer József főrabbi emlékére. A kegyeleti gesztusból komoly purparlé kerekedett. A szocialisták elnöke ugyanis ezt már a rendelkezésére álló időkereten túl tette. Kövér László szerint ilyen formabontó akcióra az elmúlt 25 évben nem volt példa. A házelnök ugyanakkor megkérte a képviselőket, hogy tisztelegjenek Schweitzer…
Szerdán kezdődik a nagyböjt, amit Orbán Viktor tartani szokott, úgyhogy feszült hetek jönnek. A negyvennapos böjt katolikus szokás, a reformátusoknál, ami a miniszterelnök is, elméletileg nincs ekkora szigor, bár ilyenkor ők is tartózkodni szoktak a nagy mulatozástól. De nem is … Folytatás
Vlagyimir Putyin elnök és delegációja ugyan csak bő hat órát lesz Budapesten, de forgalomkorlátozásokra egész nap számíthatunk. Az Országház környékét a Terrorelhárítás már reggeltől lezárta egészen este fél nyolcig. Délután fél egytől négyig a Hősök terét, háromnegyed egytől negyed ötig … Folytatás
A minimál-nyugdíj intézményének bevezetésére készül Szlovákia idén júliustól, a társadalombiztosításról szóló törvény ezt lehetővé tévő módosítását hagyta jóvá a kormány érdekegyeztető szerve, a Gazdasági és Szociális Tanács.
Sergio Mattarella, a január 31-én megválasztott új olasz elnök első intézkedéseként bejelentette, hogy a jövőben állandóan nyitva állnak az elnöki palota kapui a látogatók előtt. A Quirinale-dombon álló palota eddig csak néhány vasárnap volt nyitva az évben. “Az elnöki palota … Folytatás
A szókimondó interjút a márciusi Évában olvashatod Vekerdy Tamás gyerekpszichológussal. Néhány részlet, amely már nem fért bele a nyomtatott magazinba: Amikor a pedagógusok szabadságáról beszélünk, mit ért szabadság alatt? Az önkifejtés szabadságát. Legyél, aki vagy. Ez nagyon fontos. Ezért győzik le a mindig ingatagnak látszó, mindig válságokkal küzdő demokráciák a mindig szilárdnak látszó…
Az orosz elnök budapesti látogatásának részletei titkosak, de szerencsére korábbi külföldi útjairól sokat tudni. Szállodaszobájában a szappant is kicserélik, és csak azt eszi meg, amit a Kreml szakemberei biztonságosnak ítélnek. Kínálgatni tilos.
Gulam Ahmed Bilur volt vasúti miniszter a pakisztáni parlamentben bujtogatta a hívő muszlimokat a Charlie Hebdo tulajdonosának megölésére. Februárban, vagyis már a szerkesztőség tagjainak lemészárlása után ajánlott fel kétszázezer dollárt annak, aki megölné a laptulajdonost. Emellett százezer dollárt ajánlott fel … Folytatás