Február 2-tól határozatlan időre felfüggesztették az Otthon Melege Program keretében meghirdetett csereprogramot. Kedd délután négyig még be lehet adni pályázatokat, ezekre a források kimerüléséig támogatást adnak. (MTI)
A forrás kimerülése miatt február 2-ától határozatlan időre felfüggesztik a háztartási nagygép-csere pályázatokat, a jelentkezéseket február 3-án 16 óráig még be lehet adni.
Az autóba rejtett pokolgép három perccel azután robbant, hogy Googluck Jonathan konvoja elhagyta a gomei stadiont, ahol kampányrendezvényt tartott. A robbanásban szemtanúk szerint egy ember meghalt, heten megsérültek. A merényletért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. (MTI)
Több ügyfélbarát módosítás is hatályba lépett a diákhitelekkel kapcsolatban februártól; a Diákhitel Központ MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint változás egyebek között, hogy már 40 éves korig lehet kérni és folyósítani a diákhiteleket, akár 11 tanulmányi félévre.
Szerkesztőségünk vendége volt Dani, aki saját bevallása szerint taktikusan akart játszani, mégsem sikerült visszajutni a villába. Olvasóink szerint a fiú elhibázta, hogy Zsu ellen szövetkeztek Edináékkal.
Michelangelo alkotásaként azonosított két bronzszobrot egy nemzetközi kutatócsoport Nagy-Britanniában: amennyiben a szakemberek elmélete beigazolódik, akkor a művek az olasz mester egyedül fennmaradt bronzszobraiként vonulnak be a művészettörténetbe.
A 2014-es döntő után a 2015-ös férfi kézilabda EHF-kupa finálénak is Berlin ad otthont – minderről a vasárnap véget érő katari világbajnokság záró napján állapodtak meg az európai szövetség képviselői és Bob Hanning, a Füchse Berlin általános igazgatója.
A Boko Haram szélsőséges iszalmista szervezet legalább ötszáz harcosával végeztek a biztonsági erők Nigéria északkeleti részén - közölték helyi hatósági források a kínai Hszinhua hírügynökséggel.
Részvétét és együttérzését fejezte ki Orbán Viktor kormányfő japán kollégájának írt hétfői levelében az Iszlám Állam (IÁ) fogságába esett két japán állampolgár meggyilkolása miatt.
Majdnem 55 dollárig emelkedett a Brent olaj. Ma végre a görög tőzsde is korrigálni tudott. Erős a forint, gyengül a svájci frank. Amerika a gyenge január után ma is esik, a jó negyedévet jelentő Amazon szárnyal. Újra zuhan a BTel.
Sem Németország, sem Magyarország nem fogja fegyverekkel támogatni Ukrajnát - hangzott el Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor kormányfő budapesti megbeszélése után. A találkozón az energiaellátás ügye és az eurázsiai gazdasági együttműködés is szóba került. Angela Merkel tárgyalt Áder János államfővel, és a német nyelvű Andrássy egyetemen is beszélt.
Annak ellenére, hogy rossz makrogazdasági adatok érkeztek Kínából és az Egyesült Államokból, az irányadó nyugati részvényindexek erősödnek. Ez elsősorban az olaj árfolyamának erősödésével és a...
AAAjoken, a miniatúrarajongó japán youtube-os kisujjkörömnyi téglákból még tűzhelyet is rakott. Még teát is főzött gyűszűnyi csészécskékben. (Via Laughing Squid)
Budapest — Egyetlen sajátos kérést tolmácsolt a koncertszervezőnek a Slipknot, akik ijesztően látványos pályafutásuk során második alkalommal látogatnak hazánkba, de ezúttal nem nyári fesztiválon, hanem a Papp László Budapest Sportarénában zúznak február 5-én.
Meglátta a medve az árnyékát, amikor kijött a barlangjából. Ez a népi időjóslás szerint az jelenti, hosszú lesz a tél - mondta a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. Hanga Zoltán az InfoRádiónak azt is elmondta, sikeres volt a Mackófesztivál.
Több mint nyolcszoros a túligénylés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) január 30-án zárult két pályázatán - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.