2015. február 24. kedd

febr. 24
18:45
Visszavonult a női lesiklás korábbi világbajnoka (Blikk)
febr. 24
18:47
Megtalálták a berlini Stasi Múzeumból ellopott tárgyakat (Metropol)
A speciális kamerákat, rejtett mikrofonokat és más tárgyakat két betörés alkalmával, 2007-ben és 2008-ban lopták el.
febr. 24
18:48
Nagy-Britannia kiképzőket küld Ukrajnába (Kripto Akadémia)
London "hadszíntéri hírszerzési támogatást" is nyújt.
febr. 24
18:48
Kilőtt a MOL árfolyama (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,46 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel, 18 507,84 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
febr. 24
18:48
Elfogytak a biciklihelyek Amszterdamban (444.hu)
Bicikliadó helyett úgy oldják meg, hogy a tó alatt és rajta is lehet majd parkolni.
febr. 24
18:50
A XIII. kerületben is megszűnt a tűcsereprogram (444.hu)
A Drogprevenciós Alapítvány bejelentette, hogy ma megszűnt az 1995 óta működő tűcsereprogramja a szocialista vezetésű kerületben. A Kék Pont Alapítvány szintén bezáratott tűcsereprogramjával együtt ez adta a magyarországi steril tűforgalom 55 százalékát. A Drogprevenciós Alapítvány új helyszínen, a Csángó utcában kezdi … Folytatás
febr. 24
18:51
Ezek a legdurvább adótartozások: ők a listavezetők (Pénzcentrum)
A listán szereplő cégek adótartozása meghaladja az 1138 milliárd forintot....
febr. 24
18:51
Europol: minden európait fenyegetnek a Közel-Keleten harcoló szélsőségesek (ATV)
A terrorizmus és a Közel-Keleten harcoló európai szélsőséges fegyveresek Európa minden országára nézve súlyos fenyegetést jelentenek - közölte Robert Wainwright, az Europol igazgatója kedden, a budapesti székhelyű Európai Rendőrakadémián (CEPOL) tett látogatása alkalmával.
febr. 24
18:52
Lemondott a klímaváltozást vizsgáló, Nobel-békedíjjal kitüntetett ENSZ-testület vezetője, mert egy volt kollégája szexuális zaklatással vádolja (444.hu)
A 75 éves indiai tudós az újdelhi kutatóintézet egy 29 éves női kutatója szerint a WhatsApp-pal küldözgetett üzeneteket. Egy másik nő is vádolja.
febr. 24
18:54
Napfogyatkozás teheti próbára Európa elektromos hálózatát (Spa Trend Online)
Lehetséges, hogy más energiaforrásból kell kiegyenlíteni az esetleges ingadozást.
febr. 24
18:57
Pelenkás kiskecske a kedvenc (Blikk)
Northampton — Lakásban él, és kutyaként viselkedik Lily, a kecskegida, akit gazdája a klinikai halálból hozott vissza pár héttel ezelőtt.
febr. 24
18:57
BÉT: Jól teljesített a magyar piac (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 302,46 pontos, 1,66 százalékos emelkedéssel, 18 507,84 ponton zárt kedden.
febr. 24
18:59
Hihetetlen! 126 koszorúslány volt az esküvőjén (Blikk)
Harrogate — A Guinness Rekordok könyvébe is bekerült Amy Ewing és Alex Simmonds esküvője, amelyen nem kevesebb mint 130 koszorúslány és száz tanú vett részt.
febr. 24
18:59
Irán a NAÜ-vel való együttműködés felgyorsítását ígérte (hirado.hu)
Egy magas beosztású amerikai tisztviselő szerint néhány "kényes kérdésben" még közelednie kell a felek álláspontjának egymáshoz.
febr. 24
19:00
Módosítanák a Nemzeti Energiastratégiáról szóló országgyűlési határozatot (Infostart)
Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy kétévente vizsgálja felül, szükség esetén frissítse az energiastratégia energiafelhasználásra vonatkozó előrejelzéseit és gondoskodjon azok közzétételéről - áll a Nemzeti Energiastratégiáról szóló országgyűlési határozat módosítását célzó országgyűlési határozati javaslatban, amely kedden jelent meg az Országgyűlés honlapján.
febr. 24
19:01
Csökkent az álláskeresők száma januárban (hirado.hu)
A januárban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 9,3 százalék, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,3 százalék volt.
febr. 24
19:03
Szexuális zaklatással vádolták meg a Nobel-békedíjast (Infostart)
Lemondott posztjáról a klímaváltozás kérdését vizsgáló, Nobel-békedíjjal kitüntetett ENSZ-testület vezetője kedden, miután egy volt kollégája szexuális zaklatással vádolta meg.
febr. 24
19:03
Önvédelmi tanfolyamra gyűltek össze az európai rabbik (Gondola)
Önvédelmi és elsősegély-tanfolyamra gyűlt össze kedden Prágában az európai rabbik egy csoportja a kontinensen az utóbbi időben tapasztalt antiszemita támadásokra válaszul - számolt be róla az AP amerikai hírügynökség
febr. 24
19:03
Prágában tanultak önvédelmet az európai rabbik (Metropol)
A képzés során több tucatnyi zsidó vallási vezető sajátíthatta el, hogyan védheti meg életét egy késelés során, és hogyan láthatja el a sebesülteket.
febr. 24
19:03
Áder kivár a válasszal (Blikk)
Budapest — Egyelőre nem válaszolt Áder János köztársasági elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő meghívására, így nem lehet tudni, hogy ott lesz-e a második világháború befejeződésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő, május 9-ei moszkvai, győzelem napi ünnepségen.
febr. 24
19:03
Erich Marx tulajdonába került Joseph Beuys monumentális installációja (hirado.hu)
A híres alkotás négymillió eurónál is többe került .
febr. 24
19:05
Így ünnepelték Budapesten a fideszes kétharmad bukását - videó! (Blikk)
Több mint 600-an igazoltak vissza arra a flashmob eseményre, amivel a Fidesz veszprémi vereségét és egyben Kész Zoltánt is ünnepelték kedden délután.
febr. 24
19:05
Ő a világ legkelendőbb énekesnője (hirado.hu)
A fiatal popénekesnő lemezéből több millió fogyott az elmúlt évben.
febr. 24
19:06
Lövöldözés a vendéglőben - Kilenc halott (Kripto Akadémia)
Egy hatvan éven felüli, nagy valószínűséggel mentálisan sérült helyi férfi az elkövető.
febr. 24
19:07
Szexuális zaklatás vádja miatt lemondott egy ENSZ-testület vezetője (hirado.hu)
A 75 éves indiai tudóst volt kollégája, egy 29 éves nő vádolta meg.
febr. 24
19:09
Ötventonnás esztergagép landolt az úton (fotók) (Alternatív Energia)
febr. 24
19:09
Kijev katonai és technikai együttműködésről szóló szerződést írt alá Abu-Dzabival (hirado.hu)
Porosenko nem árult el részleteket a megkötött szerződésről.
febr. 24
19:11
Lábodi szarvasroham: állatkínzás a háttérben? (hirado.hu)
Állatkínzás is fennforoghatott a vadak szándékos zavarásával.
febr. 24
19:12
Mitől épülne elég új lakás? Tippek a kormánynak (Privátbankár)
Pozitív az elmozdulás, de még mindig csak az évszázados mélyponthoz képest: 2014-ben 8358 lakás épült Magyarországon. A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) szerint az egészséges ütem az lenne, ha a kormányzati ciklus végére elérnénk a 20 ezer lakásépítés/év szintet.
febr. 24
19:12
Meghalt egy kétéves koszovói gyerek Magyarországon (Index)
Vámosszabadiban történhetett az eset, a rendőrség még vizsgálja a körülményeket.
febr. 24
19:14
Minden rendben az Opimusnál (Privátbankár)
Az Opimus (korábbi Phylaxia) hirdetményt tett közzé, miszerint a Buda-Cash Brókerház felfüggesztése érdemben nem érinti a céget.
febr. 24
19:14
Ez egy rettentő erős nap Instagramon (Index)
Lena Dunham is nagyot alakított, Miley meztelenkedett, de mégiscsak Kiszel Tünde a csúcs.
febr. 24
19:15
Totál meztelenül ment kiállításra a szexi művésznő – 18+ fotók és videó (BorsOnline)
A szívesen meztelenkedő svájci művésznő, Milo Moiré ismét nyilvános pucér performansszal hívta fel magára a figyelmet. Ezúttal egy münsteri aktképkiállításra ment egy szál semmiben, karjában egy pelenkás csecsemőt tartva.
febr. 24
19:15
Tévéstábot hívott a vérengzés helyszínére az ámokfutó – videó! (Blikk)
Kilencen meghaltak és egy nő súlyosan megsebesült kedden délután dél-morvaországi Uhersky Brodban, amikor a Druzba nevű helyi vendéglőben egy ismeretlen férfi lövöldözni kezdett - közölte Patrik Kuncar, a város polgármestere a rendőrségre hivatkozva.
febr. 24
19:15
Megtalálták a berlini Stasi-múzeumból évekkel ezelőtt ellopott tárgyakat (hirado.hu)
Megtalálták többek között Erich Mielkének, a keletnémet titkosrendőrség (Stasi) vezetőjének irodai telefonját.
febr. 24
19:17
Lemondatná Orbánt egykori államtitkára (Blikk)
Budapest — Illés Zoltán, a Fidesz környezetvédelmi szakpolitikusa lemondatná Orbán Viktort a Fidesz éléről.
febr. 24
19:17
Deli Andor: Szerbia jó úton jár az uniós csatlakozáshoz (hirado.hu)
Elfogadta kedden az Európai Parlament (EP) külügyi bizottsága a Szerbiáról szóló országjelentést.
febr. 24
19:18
Putyin jótékonysági gáláján hamis orvosi igazolással vett részt Ornella Muti (Infostart)
Csalásért és okirat-hamisításért nyolc hónap börtönre és 600 euró pénzbírságra ítélte csütörtökön egy olasz bíróság Ornella Muti olasz színésznőt, amiért bő négy évvel ezelőtt betegséget színlelve lemondta egy szerződésben vállalt színpadi fellépését, és ehelyett elutazott Vlagyimir Putyin orosz elnök szentpétervári jótékonysági gálájára.
febr. 24
19:19
Nőként menekült a szakállas terrorista (Blikk)
Baga — Minden trükköt bevetettek a vérszomjas nigériai terrorszervezet.
febr. 24
19:19
100 milliárddal nem tud elszámolni a Buda-Cash Brókerház (hirado.hu)
A brókercég működési engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztették és felügyeleti biztosokra bízták az ügyek intézését. Akár százezernél is több érintettje lehet az ügynek.
febr. 24
19:20
A vöröskereszt "humanitárius folyosót" hozna létre Kelet-Ukrajnában (Infostart)
Kelet-ukrajnai "humanitárius folyosó" létrehozását sürgette kedden a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) a lakosságnak szánt segélyszállítmányok célba juttatásának megkönnyítése érdekében.
febr. 24
19:21
Rekordot döntött a külföldi turisták száma (Gondola)
2014 első háromnegyed évének adatai szerint Budapesten kívül a Balaton az egyik legkedveltebb utazási cél
febr. 24
19:21
Péntektől keddig nem áll meg a metró az állomáson (Blikk)
febr. 24
19:21
Meghalt egy magyar sofőr Spanyolországban (Metropol)
A 67 éves férfi furgonja először letért az útról, majd a sofőr visszarántotta kormányt és összeütközött a másik sávban haladó kamionnal.
febr. 24
19:21
A növekedés érdekében fokozni kell az európai integrációt (ProfitLine)
Az európai gazdasági helyzet javulását, a növekedési ütem némi gyorsulását jelzi, de az uniós integrációs erőfeszítések fokozását javasolja a müncheni CESifo Group gazdasági kutatóintézet EEAG európai gazdasági tanácsadó csoportjának 2015-ös gazdasági előrejelzése.
febr. 24
19:21
Felbukkant Magyarországon a madárinfluenza (444.hu)
A H5N8 egy Békés megyei kacsaállományban jelentkezett. A teljes állományt leölik.
febr. 24
19:21
A kommunizmus áldozataira emlékeznek (hirado.hu)
A kommunista diktatúrák áldozatainak szerdai emléknapja előtt már ma elkezdődtek a megemlékezések.
febr. 24
19:23
Enyhén csökkentek tavaly a Mol Románia eladásai (ProfitLine)
Enyhén csökkentek tavaly a Mol Románia eladásai, miután a vállalat tavaly mintegy 500 ezer tonna üzemanyagot, kenőanyagot és folyékony gázt értékesített.
febr. 24
19:23
Kányádi Sándorral vacsizott Áder (444.hu)
A köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Sándor-palotában tiszteletvacsorán látta vendégül Kányádi Sándort és feleségét, Tichy Mária Magdolnát, a Kossuth-díjas költő, író és műfordító első könyve megjelenésének 60. évfordulója alkalmából. (Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
febr. 24
19:23
Meghalt egy magyar sofőr Spanyolországban (hirado.hu)
A férfi furgonja kamionnal ütközött az autópályán Valenciától északkeletre.

Keresés