Február 25-e a bevallási határidő azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) hatálya alá tartoznak, és bevételi nyilvántartást vezetnek. Az utolsó simítások előtt a legfontosabb tudnivalókra hívjuk fel a figyelmet.
Azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash brókerház működési engedélyét a jegybank. A befektetők kártalanítása a társaság felszámolását követően indulhat meg - mondta az InfoRádiónak a Befektető-védelmi Alap ügyvezető igazgatója. Erős a gyanú, hogy több évtizedes visszaélés-sorozatra bukkant a jegybank a Buda-Cash Brókerház átfogó ellenőrzése során. A kár akár 100 milliárdos is lehet. Négy…
Megyer – Akár egy egész falu a tiéd lehet, félmillió forintért egy hét végére. A Sümegtől nem messze található Megyer települést bárki kibérelheti 210 ezer forint/éjszakára.
A szakképzéssel kapcsolatban tervezett, illetve elfogadott intézkedések között nem szerepel a tankötelezettségi korhatár emelése, sem azzal összefüggő egyéb intézkedés - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Ausztráliában filmezték le ezt a békésen sétálgató rákocskát, aki igazán meglepődhetett azon, ami utána történt. Bár sok ideje már nem volt meglepődni. Szegény rákocska, ennél még az is jobb lett volna, ha valami kétes hírű magyar brókercégnél tartja a pénzét … Folytatás
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt közel 48 millió forint termékpálya-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt-t – adott tájékoztatást az eljárásról Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.
A meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján, az előző aukcióhoz képest alacsonyabb átlaghozamon.
Az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Kúria szerdai határozatát, amely szerint a baloldali pártok által támogatott független Kész Zoltán - aki utóbb megnyerte a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást - képviselőjelöltként valótlan tényállítással megtévesztette a választókat.
Csak DNS-minta igazolhatja, ha nem János Károly volt spanyol király az apja a belga Igrid Sartiaunak, ám a volt uralkodó ügyvédei mindent megtesznek, hogy ezt elkerüljék, és igyekeznek inkább megkérdőjelezni a bizonyítékul szolgáló iratok hitelességét - idézte az El Mundo című napilap keddi számában az apasági keresetet indító nő ügyvédjét.
A március 20-i részleges napfogyatkozás példátlan próbatétel elé állíthatja az elektromos hálózatot, mivel a napenergia mennyisége ekkor egy időre erősen csökkenni fog - tette közzé honlapján az európai elektromos átvitelirendszer-üzemeltetők hálózata (ENTSOE-E)
Holnap teszi közzé gyorsjelentését a Magyar Telekom. Az elemzők a profit megugrására számítanak. Szerdán 18 órakor teszi közzé gyorsjelentését a Magyar Telekom. Az elemzői várakozások alapján a...
Fejenként legfeljebb 1 millió forintnyi betétet vehetnek ki az ügyfelek a Buda-Cash tulajdonosi köréhez tartozó négy banktól. A 2013 végi adatok szerint ennél a négy, takarékszövetkezetből átalakult,...
Sare Davutoglu, a Török Köztársaság miniszterelnökének felesége a budapesti Városmajori Gimnáziumban avatta fel azt a földrajztermet, amely a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) jóvoltából teljes felújításon és korszerűsítésen esett át.
Budapest - Majoros Péter közösségi oldalán adott hangot nemtetszésének, miután meghívták zenélni a Siker-napjára, fizetni azonban állítólag nem akartak neki a produkcióért.
A pici életének minden percét ünneplik szülei: a ritka betegségben szenvedő csecsemő még sohasem sírt fel - és nagy valószínűséggel nem fogja túlélni a gyermekkort.
Immár másodszor rendezik meg a Biztonságpiac Konferencia és Kiállítás konferenciát. A biztonság fogalmát holisztikusan megközelítő, tematikájában több ágazatot is felölelő rendezvénynek idén is az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) székháza ad otthont február 25–26-án.
“És akkor Orbán Viktor megértette” Az Index hétfői cikke a Fidesz külpolitikájáról. “Ezt szerintem Viktor is megértette” A VS.hu keddi cikke a Fidesz veszprémi tanulságairól.
1990. február 24. szombat: Két héttel a magyar választások előtt nyugati szakértők újabb politikai szemináriumot tartanak Budapesten - ám ezúttal valamennyi nagyobb párt részére, beleértve az MSZP-t is. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt a március 25-i választáson a szavazatok 20 százalékának megszerzését győzelemnek könyvelné el.
Az MKB-MVM Veszprém a spanyol La Rioját, a MOL-Pick Szeged a német Rhein-Neckar Löwen csapatát kapta ellenfélnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi, bécsi sorsolásán.
Csak DNS-minta igazolhatja, ha nem János Károly volt spanyol király az apja a belga Igrid Sartiaunak, ám a volt uralkodó ügyvédei mindent megtesznek, hogy ezt elkerüljék, és igyekeznek inkább megkérdőjelezni a bizonyítékul szolgáló iratok hitelességét - idézte az El Mundo című napilap keddi számában az apasági keresetet indító nő ügyvédjét
Ilyen sűrűségű problémahalmazt még egyetlen ágazatban sem találtunk - ezt mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az ÁSZ felsőoktatási intézmények ellenőrzéséről szóló...