Az orosz külügyminiszter azt reméli, hogy eredményt hoznak a Moszkvában tartott német-francia-orosz megbeszélések és valóban nyugalomhoz vezethetnek Délkelet-Ukrajnában.
Semmisnek nyilvánította a vatikáni Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja a nagyszombati főegyházmegye azon dekrétumát, amellyel megszüntette a komáromi bencés rendház jogalanyiságát, és az eredeti állapot visszaállítására szólított föl
Politikai és gyakorlati támogatást ígért Ukrajnának a NATO. Erről Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára biztosította szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián Petro Porosneko ukrán elnököt
Fokozták a kormányerők elleni támadásaikat a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok szombati kijevi tájékoztatások szerint, miközben 10 ember meghalt és több mint 20 megsebesült 24 óra leforgása alatt az egyre feszültebbé váló konfliktusban.
Az üzletember már külföldről nyilatkozott szombaton a Népszavának. Még tegnap délután elutazott Simicska Lajos, miután lecserélte médiabirodalma vezetőségének nagy részét és indulatos interjúk sorát adta
125 igen és 1 nem szavazattal elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése azt a határozatot, amely arról szól, hogy széles társadalmi egyeztetést kezdenek a 2024-es nyári olimpiai megrendezéséről. Ezen felül a tagok döntöttek arról is, hogy frissíteni kell a 2002-es olimpiai megvalósíthatósági tanulmányt az Agenda 2020 reformprogram könnyítéseinek kihasználásával. Az eredmények függvényében…
Az euróövezetnek egyben kell maradnia, de ha már valakinek mindenképpen távoznia kell, akkor inkább Németország legyen az, ne Görögország - mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a CNBC tévécsatornának még január végén adott interjúban.
...csak senki sem olvasta el a pdf-eket, amikbe leírták. A Világbank jelentése szerint az általuk elkészített tanulmányok harmadát a kutya sem nyitja meg.
További jelentős értékű beruházásokra készül Magyarországon a közeljövőben a Huawei Technologies Hungary, amely idén ünnepli hazai jelenlétének 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból Bin Yun Song, a vállalat leköszönő vezérigazgatója sajtótájékoztató keretében értékelte Huawei 2014. üzleti évét, ismertette a társaság eredményeit és jövőbeli terveit, és ezzel átadta a stafétabotot az új…
Sorozatban 11. mérkőzését is elveszítette a Toronto Maple Leafs az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), amelynek pénteki játéknapján a New Jersey Devils vendégeként maradt alul.
A biztosítóknál 2014-ben sem unatkoztak az IT-részlegeken, a szabályozók pedig garantálják, hogy ez 2015-ben se legyen így. Ráadásul a korábbi évek tapasztalatai alapján erőforrásokat kell...
A felkelők a frontvonal teljes egészén fokozták a hadsereg elleni tüzérségi támadásokat, és úgy tűnik, hogy Debalcevénél csoportosítják erőiket, hogy új offenzívát indítsanak a vasúti csomópontként stratégiai fontosságú településnél, valamint Mariupolnál.
Politikai és gyakorlati támogatást ígért Ukrajnának a NATO. Erről Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára biztosította szombaton a müncheni biztonságpolitikai konferencián Petro Porosneko ukrán elnököt.
Mindannyian szeretünk online shoppingolni. Magyarországon is népszerű ez a vásárlási forma, így nem árt, ha tudjuk, hogy tegyük nagyon kedvezővé magunknak az árakat.
Az uefa.com összegyűjtötte az európai bajnokságok legkevesebb gólt kapó csapatait, amelyből kiderült, hogy a székesfehérváriaknak van a legjobban működő védelme.
Százharminchárom, nemzetközi gyorsvonatokra felszálló koszovói állampolgárt tartóztattak fel a rendőrök szombat délelőtt a fővárosban a Keleti pályaudvaron - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
Közleményben jelentette be a szervezet, hogy 100 millió dollárt ad a három érintett országnak, hogy kifizessék korábbi adósságaikat. 160 milliós hitelkeretet is megnyitnak.
Politikai és gyakorlati támogatást ígért Ukrajnának a NATO. Erről Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára biztosította Münchenben Petro Porosenko ukrán elnököt. Nem tudni azonban, pontosan mit is jelent a gyakorlati kategória. Angela Merkel német kancellár, Porosenko és Joe Biden amerikai alelnök külön is tárgyaltak. Az ukrajnai békére azonban - a német-francia közös közvetítés ellenére - a jelek…
A szlovák belügyminisztérium állampolgársággal kapcsolatos új rendeletkiegészítése a felvidéki magyarok számára semmilyen előrelépést nem jelent - egyebek mellett erről is szó esett Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Csemadok - Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség vezetőinek pénteki megbeszélésén, az Országházban.
Fokozták a kormányerők elleni támadásaikat a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok szombati kijevi tájékoztatások szerint, miközben 10 ember meghalt és több mint 20 megsebesült 24 óra leforgása alatt az egyre feszültebbé váló konfliktusban
Az ArchDaily közzétette építészei díjának nyerteseit: a "2015 ArchDaily Building of the Year Awards" győzteseit mintegy 31 ezer építész választotta ki a honlapjukon az elmúlt évben megjelent több...
Az Európai Parlament szociáldemokrata frakcióvezetője szerint Magyarország egy értékes, nagy nemzet, amely nem érdemli meg, hogy morális, szociális válságban legyen.
Vállsérülés miatt kettő vagy három hónapig nem számíthat portugál válogatott kapusára, Betóra a spanyol labdarúgó-bajnokságban negyedik helyen álló Sevilla.
A leesett hó és a hidegebbre fordult időjárás ellenére tömegével érkeztek szombaton délelőtt is a határsértők a Homokhátságra – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.