A múlt alapján ugyan rangadónak számít a Juventus és az AC Milan párharca, ugyanakkor az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában sorra kerülő mérkőzésen két olyan csapat találkozik, amely jelenleg nem képvisel azonos színvonalat.
A Tottenham Hotspur és az Arsenal észak-londoni rangadójával indul szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulója, amelyben a két liverpooli rivális, az Everton és az FC Liverpool is összecsap egymással.
A kontinentális szövetség (CAF) pénteken úgy döntött, hogy kizárja Marokkót a következő két Afrika-kupáról, mivel lemondták az idei kontinensviadal rendezési jogát.
A kilenc magyar elődöntősből nyolc jutott fináléba az 59. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, melyen a harmadik versenynap egyetlen hazai vesztese sérülés miatt nem állhatott ki.
Miklós Edit a 13. helyen végzett az egyesült államokbeli Beaver Creekben és Vailben zajló alpesisí-világbajnokság lesiklóversenyében, melyet a szám olimpiai bajnoka, a szlovén Tina Maze nyert meg.
A címvédő Győr Nagybányán tehet komoly lépést a negyeddöntőbe jutás felé a női kézilabda Bajnokok Ligájában. Az európai kupák hétvégéjén az FTC-re, a Siófokra és a Dunaújvárosra is komoly erőpróba vár.
Szombat délután a Real Madrid a városi rivális, Atlético Madrid otthonába látogat. A listavezetőnél több kulcsember is hiányzik, miközben Simeone gárdája egy győzelemmel könnyen felzárkózhat a király gárdára.
Sorozatban 11. mérkőzését is elveszítette a Toronto Maple Leafs az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), amelynek pénteki játéknapján a New Jersey Devils vendégeként maradt alul.
Az uefa.com összegyűjtötte az európai bajnokságok legkevesebb gólt kapó csapatait, amelyből kiderült, hogy a székesfehérváriaknak van a legjobban működő védelme.
Vállsérülés miatt kettő vagy három hónapig nem számíthat portugál válogatott kapusára, Betóra a spanyol labdarúgó-bajnokságban negyedik helyen álló Sevilla.
Póta Georgina második szombati mérkőzésén öt szettben kikapott a kínai származású, holland színekben versenyző Li Jiaótól, így a folytatásban az 5-8. helyért játszhat a Bakuban zajló asztalitenisz Top 16 bajnokságon.
Harry Kane két góljának köszönhetően a Tottenham Hotspur hazai pályán hátrányból fordítva megnyerte a városi rivális Arsenal elleni észak-londoni rangadót az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombati játéknapján.
Győzelemmel debütált a Hertha BSC vezetőedzőjeként a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Dárdai Pál a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.
MALABO – Ebola-járvány, sorsolásos továbbjutás, bíró- és szurkolóverés, varázslók a lelátón, vagyis nemcsak a labdarúgásról szólt idén az Afrikai Nemzetek Kupája.
A címvédő Atlético Madrid hazai pályán négygólos győzelmet aratott éllovas városi riválisa, a Real Madrid felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombat délutáni rangadóján.
Liu Shaolin Sándor a szombati nap legjobb magyar eredményét elérve negyedik lett 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupáján, amelyen a férfi váltó bejutott az A döntőbe.