2015. március 19. csütörtök

márc. 19
19:50
Fox News: a Fehér Ház az ENSZ-en keresztül gyakorolhat nyomást Izraelre (hirado.hu)
A Fehér Ház az Egyesült Nemzetek Szervezetén keresztül gyakorolhat nyomást hamarosan Izraelre, hogy békemegállapodást kényszerítsen ki a palesztinokkal.
márc. 19
19:51
Most érdemes igazán a kkv-kra figyelni (ProfitLine)
Fókuszba kerültek a kis- és középvállalkozások, miután eredményességükről, látványos fejlődésükről készült friss tanulmány. A kelet-közép-európai gazdaságok növekedése ugyanis egyre inkább a kkv-knak köszönhető, a mértéke pedig a későbbiekben is meghaladja majd az eurozóna növekedését – olvasható a TMF Group megbízásából az Economist Intelligence Unit (EIU) által készített átfogó elemzésben.
márc. 19
19:52
Erre kell figyelni a húsvéti beváráslásnál (hirado.hu)
Mire vigyázzunk húsvét idején? Hol és milyen trükkel próbálják leginkább megtéveszteni a vásárlókat?
márc. 19
20:00
Az FM szerint nincs veszélyben az állattartás a Hortobágyon (Infostart)
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) szerint nincs veszélyben az állattartás a Hortobágyon. Az FM csütörtöki közleményében a napokban elhangzott ellenzéki állításokra reagált.
márc. 19
20:00
Sokkot kapott a TV2 sztárja - videó! (Blikk)
Budapest – Váczi Gergő is csatlakozott a huszonöt éves Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kampányához.
márc. 19
20:00
Egy berlini kormánytag növelné a befizetést a német-görög alapba (Infostart)
Az Athén által követelt háborús jóvátétellel kapcsolatos kompromisszum első kísérletként a Berlin által egy német-görög alapba befizetendő összeg emelését javasolta csütörtökön a német kormány egyik tagja.
márc. 19
20:00
Baráth: óriási küzdelmet folytatunk a kvalifikációs kajak-kenu vb rendezéséért (Infostart)
Szombaton este dőlhet el, hogy Szeged vagy a németországi Duisburg rendezheti a 2019-es olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot. Az esélyekről Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke beszélt az InfoRádióban.
márc. 19
20:00
Down Világnap: átölelték a Vígszínházat (ATV)
Átölelték a Vígszínházat, így hívták fel a figyelmet a Down Világnapra. A Vígszínházban idén 7. alkalommal találkoztak Down-szindrómás és ép gyerekek. Ebben az évben kiegészült a program egy játékkal is. A színház művészei olyan feladatokban próbálhatták ki magukat, amelyek azt szemléltetik, milyen nehézségekkel találkoznak a mindennapokban a beteg gyerekek. Részletek a videóban.
márc. 19
20:06
Az USÁ-ban elutasítják a közérdekű adatigényléseket (Gondola)
Kivonta adminisztrációs hivatalát az információs szabadságról szóló törvény hatálya alól a Fehér Ház
márc. 19
20:06
Díszpolgári címet kapott Ákos (Blikk)
márc. 19
20:06
Világsztárok elefántbőrben (Metropol)
Wayne Rooney mezszámát viselő elefánt lő kapura.
márc. 19
20:06
Íme az állatkert tündéri új lakói - Fotók! (Alternatív Energia)
Három borjúfóka és tizenhat pápaszemes pingvin érkezett több mint ezer kilométeres utazás után Veszprémbe.
márc. 19
20:06
Menetrend szerinti busz és személyautó karambolozott Miskolcon (hirado.hu)
A miskolci közlekedési cég (MVK menetrend szerinti busza személyautóval ütközött össze a borsodi megyeszékhelyen, a Búza téren.
márc. 19
20:06
Janika újra egy oroszlán nyergében – az új Peugeot 208-cal versenyez (Auto Pult)
15 év, 1 márka, 3 típus, 4 abszolút bajnoki cím – ha a lehető legrövidebben akarnánk mérleget vonni ifjabb Tóth János peugeot-s pályafutásával kapcsolatban, így tehetnénk meg. A hétszeres abszolút bajnok, aki 2000-ben versenyzett először az oroszlános márkával, most, három év kihagyás után tér vissza. A márka ugyanaz, a típus új (208 T16 R5) – számára legalábbis az. Csakúgy, mint a navigátor: idén…
márc. 19
20:08
Új lakók érkeztek az állatkertbe (Blikk)
márc. 19
20:08
"Stoppolással" tiltakoztak a városháza előtt (Alternatív Energia)
A villámcsődület résztvevői a többnyelvűség fontosságára hívták fel a figyelmet.
márc. 19
20:08
Csíksomlyón is bemutatják Csaba királyfi című székely nemzeti rockoperát (hirado.hu)
A csíksomlyói hegynyeregben is bemutatják a Csaba királyfi című rockoperát, G. Nagy Ilián művét augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén játsszák majd - jelentették be csütörtökön csíkszeredai sajtótájékoztatójukon az alkotók.
márc. 19
20:09
Vida Ildikó selyemzsinóron? (Spa Trend Online)
NAV: tizenöt ember ellen emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
márc. 19
20:09
Hosszabbított a PSG brazil védője (Sport365)
Egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Maxwell, a Paris Saint-Germain brazil futballistája.
márc. 19
20:10
Berlini kormánytag növelné a befizetést a német-görög alapba (hirado.hu)
Az Athén által követelt háborús jóvátétellel kapcsolatos kompromisszum első kísérletként a Berlin által egy német-görög alapba befizetendő összeg emelését javasolta csütörtökön a német kormány egyik tagja.
márc. 19
20:11
Gyengült a forint (Spa Trend Online)
Este hét órakor az eurót 303,93 forinton jegyezték.
márc. 19
20:12
Induljon a banzáj, essen szét a ház (444.hu)
Józsefváros díszpolgára lett Kovács Ákos lá-á-áz.
márc. 19
20:14
Most kellene abbahagyni a jesuist (444.hu)
A franciaországi Marseille-ben emlékeztek így csütörtökön a szerdai tunéziai terrortámadásra. Nekem az az érzésem, hogy ez sem a mostani áldozatokhoz, sem a Charlie Hebdo-merénylet halottaihoz nem méltó, de hát én nem is szeretek demonstrálni.
márc. 19
20:16
RTL: Hende bevetette a Lázár-védekezést (444.hu)
Nemzetbiztonsági okokból nem mondhatja meg a Honvédelmi Minisztérium, kivel luxusjobboldaliskodott Brüsszelben Hende.
márc. 19
20:18
Egy lakás árából kettőt? Kiszámolták, megéri (Privátbankár)
A Duna House adatai alapján, Budapesten minden harmadik, vidéken minden negyedik ingatlanvásárló befektetési céllal vesz lakást. Újabban akár több lakást is vesznek, köszönhetően az alacsony hitel kamatoknak. egy példán keresztül számolta ki az ingatlanközvetítő, hogy tégla- illetve panellakás esetén hogy alakulnak a törlesztőrészletek.
márc. 19
20:18
Brutális: így etetik a piranhákat Brazíliában - videó (BorsOnline)
A kisfilm megtekintése után valószínűleg mindenki érti majd, miért olyan rossz ezeknek a halaknak a hírneve.
márc. 19
20:18
Blatter: Nincs vita élőben (Blikk)
Zürich – Hiába szerették volna riválisai élő televíziós adásban keresztkérdéseikkel megszorítani, Sepp Blatter (79), a Nmezetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke kitért a kihívás elől
márc. 19
20:18
Fókák és pingvinek érkeztek a Veszprémi Állatkertbe (Infostart)
Három borjúfóka és tizenhat pápaszemes pingvin érkezett a Veszprémi Állatkertbe több mint ezer kilométeres utazás után csütörtök délután.
márc. 19
20:18
Az Ön szomszédja is rejteget veszélyes állatot? (Infostart)
Egyedi azonosítót kapnak a Magyarországon tartott veszélyes állatok, és ennek alapján országos adatbázis készül róluk. Az Országgyűlés már megkezdte az állatvédelmi törvény erről szóló módosításának vitáját. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő egyetért a szigorítással, de haladékot kér az állattartóknak.
márc. 19
20:18
Megszállták a Feröer-szigeteket (Infostart)
A mintegy háromperces teljes napfogyatkozásért megszállták a Feröer-szigeteket a kamerákkal, teleszkópokkal és speciális szemüvegekkel felszerelt turisták, akik most már csak abban reménykednek, hogy a pénteki látványosságot nem rontja el a felhős időjárás.
márc. 19
20:18
Most már gondolkodnod sem kell - A kocsid megteszi helyetted (Portfolio)
Elon Musk, a Tesla Motors vezérigazgatója mai sajtótájékoztatóján bemutatta a Tesla új szuperszoftverét. A beépített új program már előre figyelmezteti az autó vezetőjét az alacsony töltöttségi...
márc. 19
20:18
Több nyelven sugárzó tévécsatornákat indítanak Ukrajnában (ATV)
Orosz, angol és krími tatár nyelven is sugárzó tévécsatornát hoznak létre Ukrajnában, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ellensúlyozzák az országban zajló eseményekről Kijev szerint elfogultan tudósító, gyakran hamis információkat közlő orosz tömegtájékoztatási eszközök befolyását.
márc. 19
20:21
Mit gondol, ki csalt nagyobbat: a Wall Street farkasa, vagy a Buda-Cash és a Quaestor? (Index)
márc. 19
20:24
A provokátorok vállalják arcukkal és nevükkel a tetteiket! (Gondola)
A Fidesz nem ért egyet Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével, a párt szerint arcukkal és nevükkel is vállalniuk kell a tettüket azoknak, akik "provokátorként" bénítják meg egy város életét vagy jelennek meg békés rendezvényeken
márc. 19
20:24
Dzsudzsákék kiestek (Blikk)
márc. 19
20:24
Még az idén befejeződhet a késében lévő Heves megyei uniós projektek többsége (hirado.hu)
Várhatóan javarészt még az idén befejeződnek az európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, ám elmaradásban lévő Heves megyei fejlesztések - mondták a megkérdezett projektgazdák az MTI kérdésére.
márc. 19
20:24
Jüanban denominált aranyfixinget indítana Sanghaj (ProfitLine)
A sanghaji aranytőzsde az év vége felé megpróbálja elindítani a jüanban denominált aranykereskedést, alternatívát teremtve ezzel a londoni, dollár-elszámolású kereskedésnek.
márc. 19
20:26
Többnyelvű táblákkal "stoppoltak" Kolozsváron (Gondola)
A kolozsvári többnyelvű helységnévtáblákért fellépő Musai-Muszáj civil kezdeményezőcsoport felhívására csütörtök délután mintegy harmincan álltak ki stoppolni a kolozsvári városháza elé erdélyi és európai települések többnyelvű helységnévtábláival a kezükben
márc. 19
20:26
A nigeri és a csádi hadsereg több mint kétszáz terroristával végzett Nigériában (hirado.hu)
A nigeri hadsereg szóvivője beszámolt arról, hogy a tíz nappal ezelőtt indított szárazföldi és légi offenzíva keretében összesen 228 Boko Haram-tagot öltek meg.
márc. 19
20:26
Hatástalan lehet az EKB mennyiségi enyhítése (ProfitLine)
Londoni pénzügyi elemzői vélemények szerint több okból is hatástalannak bizonyulhat az euróövezeti jegybank (EKB) infláció- és gazdaságélénkítési céllal kezdett mennyiségi enyhítési ciklusa.
márc. 19
20:27
Megrázó és röhejes - Galéria (Kripto Akadémia)
Figyelemreméltó képek sokasága a 33. Magyar Sajtófotó Pályázat kiállításán a Capa Központban.
márc. 19
20:28
A szakadárok rubelben ígérik kifizetni a nyugdíjakat (Gondola)
A Moszkva-barát szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai területek vezetői azt ígérték csütörtökön, hogy hamarosan kifizetik a nyugdíjakat és a szociális segélyeket, méghozzá valószínűleg orosz rubelben - közölte az ukrán sajtó orosz és szakadár hírforrásokra hivatkozva
márc. 19
20:28
Többnyelvű helységnévtáblákkal "stoppoltak" civil aktivisták a Kolozsváron (hirado.hu)
A mindössze pár perces villámcsődület résztvevői ismételten a multikulturalitás és a többnyelvűség fontosságára kívánták felhívni a figyelmet.
márc. 19
20:30
Fókák és pingvinek érkeztek a Veszprémi Állatkertbe - fotók (hirado.hu)
Három borjúfóka és tizenhat pápaszemes pingvin érkezett a Veszprémi Állatkertbe több mint ezer kilométeres utazás után csütörtök délután.
márc. 19
20:36
Topligába szerződhet Megyeri Balázs (Blikk)
Pireusz – Nyáron lejár a szerződése Megyeri Balázsnak (24) a görög focibajnok Olympiakosznál. Nem kizárt, hogy Németországba szerződik a játékos
márc. 19
20:36
Rácz Margit: Ukrajna még évtizedekig válságövezet marad (Infostart)
Ukrajna még évtizedekig válságövezet marad - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rácz Margit, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének kutatásvezetője.
márc. 19
20:36
Leolvadt a nukleáris fűtőanyag a Fukusima-1 atomerőmű egyes reaktorában (Infostart)
Szinte az egész nukleáris fűtőanyag leolvadt és a reaktortartály aljába hullott a Fukusima-1 atomerőmű egyes számú reaktorában - közölte csütörtökön a létesítményt üzemeltető TEPCO japán energiavállalat.
márc. 19
20:36
Nem számolják fel a Btelt (Portfolio)
Visszavonta az ElastOffice AG a Btel ellen indított felszámolási eljárását, ugyanis időközben sikerült megegyezésre jutni a hitelezővel - derült kis a Btel mai közleményéből. A közlemény szerint már...
márc. 19
20:36
Méltatlannak nyilvánították Zuglóban az egyik képviselőt (ATV)
Méltatlannak nyilvánította Várnai Lászlót, a Civil Zugló Egyesület képviselőjét a XIV. kerületi képviselő-testület csütörtökön. Az önkormányzati törvény szerint a méltatlanság megállapítása azzal a következménnyel jár, hogy a képviselő megbízatása megszűnik.
márc. 19
20:39
Saját feleségeiket is lemészárolták a boko haramosok (Index)
Menekülniük kellett, ezért legyilkolták a házasságba kényszerített foglyaikat. Több tucat nőt öltek meg.

Keresés