A gyártó nem tudja a szerződés szerinti határidőre szállítani az úgynevezett DiPerTe védőoltást, emiatt az Országos Tisztifőorvosi Hivatal átütemezte az oltási rendet. Az ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője az InfoRádiónak azt mondta: minden csecsemő és kisgyermek megkapja a védőoltást a még megfelelő időben, és mivel Magyarországon különösen jó az átoltottság, nem kell a gyermekek…
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez tartozó FŐGÁZ Zrt. megkapta az egyetemes szolgáltatási tevékenységének országos kiterjesztésére vonatkozó engedélyt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH) 2015 áprilisától.
Csütörtökre ígérte Orbán Viktor miniszterelnök a közvélemény tájékoztatását arról, mely állami háttérintézményeknek volt pénzügyi kapcsolata brókercégekkel. A kormányfő ezt hétfőn mondta el a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában. Orbán Viktort emellett a hortobágyi földpályázatokról és az ügynökvádról is faggatták ellenzéki képviselők.
A vagyonvisszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság - mondta a fővárosi főügyész az M1 aktuális csatornának hétfő este.
Huszonnégy tojást reggelizett, két csirkét ebédelt és egy kecskét vacsorázott a legnehezebb iraki ember, aki nemrég esett át súlycsökkentő műtéten egy indiai magánkórházban.
A vagyonvisszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság - mondta a fővárosi főügyész az M1 aktuális csatornának hétfő este.
Halálra köveztek egy férfit és egy nőt az iraki Moszulban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei, mert házasságon kívül szexuális viszonyt létesítettek egymással - írta a Daily Mail brit hírportál hétfőn.
Jelenlegi és egykori diákok, oktatók, szimpatizánsok fáklyás menettel tiltakoztak a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának átnevezése ellen hétfő este a csongrádi megyeszékhelyen.
Áprilisban jelenik meg az eddig készített egyik legalaposabb kutatás arról, hogyan befolyásolja a gyerekek fejlődését, hogy a szüleik mennyi időt töltenek velük. A kutatásból a WaPo szerzett meg részleteket, ezek szerint az együtt töltött idő mennyisége nem befolyásolja érdemben a … Folytatás
Komoly összeget kaptak a Donyec-medencében meghalt orosz katonák családjai hallgatásukért és titoktartási nyilatkozatot írattak alá velük - írta Ilja Jasin orosz ellenzéki politikus a meggyilkolt Borisz Nyemcov kutatásai alapján hétfői Facebook-bejegyzésében
Óva intett az Európai Unió tagországainak az ukrán válság kapcsán esetlegesen tanúsított különutas magatartásától hétfőn Angela Merkel német kancellár, miután Helsinkiben egyeztetett Alexander Stubb finn miniszterelnökkel
Április elsején megkezdheti működését az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a gázüzletágban, miután a cég hétfőn megkapta az ehhez szükséges energiahivatali engedélyt - jelentette be Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs, a járványos gyermekbénulás, valamint a Haemophilus influenzae b (Hib) elleni ún. ötkomponensű védőoltás gyártója jelezte az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnak, hogy várhatóan nem tudja a szerződés szerinti határidőre szállítani a vakcinát.
A vagyonvisszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság - mondta a fővárosi főügyész az M1 aktuális csatornának hétfő este
A vagyonvisszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság - mondta a fővárosi főügyész az M1 aktuális csatornának hétfő este. Idő kellett a lefoglalt...
A fővárosi főügyész nem akar olyan országban élni, ahol egy feljelentés után egy nappal bárkit le lehet tartóztatni. Ez a veszély a Quaestor-ügyben szerencsére nem fenyeget.
Elérte a 9,7 százalékot a munkanélküliek aránya Ukrajnában a tavalyi év végére, számuk 1,8 millió az ENSZ munkaügyi szervezetének számítási módszertana alapján - hozta nyilvánosságra hétfőn az ukrán sajtó.
Már a kereskedés kezdetén jelentős emelkedésbe kezdtek a vezető részvényindexek Amerikában, és ezt követően is kitartotta jókedv a piacokon. Az erősödést az energetikai szektor vállalatai vezették...
Egy 27 órás műtét keretében spanyol orvosok részleges arcátültetést hajtottak végre egy 45 éves betegen, aki hosszú évek óta súlyos arctorzulásban szenvedett.
Eddigi legnehezebb szakaszát teljesítette hétfőn világkörüli útján a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, amely Mianmarból a délnyugat-kínai Csonkingba érkezett.
Halálra köveztek egy férfit és egy nőt az iraki Moszulban az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyveresei, mert házasságon kívül szexuális viszonyt létesítettek egymással - írta a Daily Mail brit hírportál hétfőn.