Az Egyesült Államok ragaszkodik ahhoz, hogy a Teheránnal sokat vitatott iráni atomprogramról kötendő végleges megállapodás tartalmazza az iszlám köztársaság katonai létesítményeinek ellenőrzését is, noha Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a napokban kizárta ezt.
Országszerte irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, koszorúzásokkal, közös versmondásokkal, filmvetítésekkel, rendezvényekkel tisztelegnek a magyar líra előtt Magyarországon és a határon túl is. A költészet napját 1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján tartják Magyarországon.
Magyarország nemzetközi pénzügyi és külgazdasági kapcsolatrendszerének fejlesztését, valamint a magyar vállalatok ázsiai piacokon történő megjelenésének erősítését várja a külgazdasági és külügyminiszter az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz való csatlakozástól.
Az amerikai védelmi miniszter a CNN hírtelevíziónak Szöulban nyilatkozva azt mondta, a nagyhatalmaknak garancia kell arra, hogy Irán valóban együttműködik.
Az Amerikai Államok Szervezete főtitkárának beszédével megkezdődött Panamavárosban az AÁSZ hetedik csúcstalálkozója, amelyet az amerikai-kubai közeledésnek szentelnek, és amelyen a történelem során először jelen van a térség mind a 35 állam-, illetve kormányfője.
A Fidesz-KDNP tapolcai országgyűlési képviselőjelöltjének személye garancia arra, hogy minden fejlesztés és a munkahelyteremtés is folytatódni fog a térségben - mondta Dódity Gabriella, a Fidesz szóvivője.
Újabb perben ítélték halálra a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista mozgalom vezetőjét és további tizenhárom magas rangú tagját Kairóban szombaton.
Csaknem hetven évvel Bergen-Belsen felszabadítása után eddig ismeretlen tömegsírra bukkantak holland kutatók az egykori náci koncentrációs tábor területén. A sírt mindazonáltal kegyeleti okokból nem tárják fel.
Budapest — Mintegy 800 ezer adózó nyújtotta be személyi jövedelemadó- bevallását március végéig, emellett több mint 375 ezren kérték a NAV közreműködését annak elkészítésében.
Újabb perben ítélték halálra a Muzulmán Testvériség egyiptomi iszlamista mozgalom vezetőjét és további tizenhárom magas rangú tagját Kairóban szombaton.
A magyar lakosság tavaly összesen 8,4 milliárd forintnyi borravalót és csaknem ugyanennyi, 8,3 milliárd forint hálapénzt adott, utóbbi legnagyobb részét, 4,1 milliárd forintot a kórházi orvosok kapták.
Autóba rejtett pokolgép robbant a turisták körében népszerű Samui szigetén Thaiföldön, heten megsebesültek, köztük a rendőrség szombati tájékoztatása szerint egy 12 éves olasz kislány.
Több mint 15 milliárd forintból, teljes egészében uniós támogatással, 89 tengelysúlymérő állomás telepítéséről döntött a kormány - az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Az originális (eredeti) készítmények hatóanyaga új fejlesztés eredménye, s sokáig szabadalom védi. Ha a szabadalom lejár, a cég köteles nyilvánosságra hozni a molekulára vonatkozó főbb ismereteit, és az utángyártható lesz, ezek lesznek az úgynevezett generikus gyógyszerek.
Mosogatószivacsokat emeltek az ég felé Ajkán a Societas tagjai, majd elhajintották azokat. A kivándorlásra és a londoni vendéglős melókra utalt a didaktikus performance. Vasárnap szavaznak a választókörzetben, a Societas Pad Ferenc kampányába segített be.
Budapest - A magyar lakosság tavaly összesen 8,4 milliárd forintnyi borravalót és csaknem ugyanennyi, 8,3 milliárd forint hálapénzt adott, utóbbi legnagyobb részét, 4,1 milliárd forintot a kórházi orvosok kapták - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett adatokból.
Amennyiben sikeres lesz az orosz élelmiszerbiztonsági ellenőrök áprilisi auditja, az orosz embargó megszüntetését követően a magyar cégek azonnal megkezdhetik termékeik kivitelét az orosz piacra - mondta Budai Gyula.
Megkaphatja az érettségi feladatokat az a német diák, aki az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva kikérte a vizsga anyagait, de kérését csak az érettségi után teljesítik.
A vasárnapi tapolcai választás a társadalmi kontroll megteremtéséről is szól, arról, amelyet "érzékelni is lehetett az elmúlt hónapokban" - jelentette ki az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton Ajkán, a párt közel kétszáz aktivistája előtt.
Csaknem hetven évvel Bergen-Belsen felszabadítása után eddig ismeretlen tömegsírra bukkantak holland kutatók az egykori náci koncentrációs tábor területén. A sírt mindazonáltal kegyeleti okokból nem tárják fel.
Berlin — Tévedés, hogy a világ legbefolyásosabb asszonyának párja csak papucsférj lehet. Angela Merkel (60) német kancellár ugyan erős személyiség, mégsem valószínű, hogy férjét elnyomná. Erről árulkodnak azok a közös fotók, amelyeket a Blikk Hang András klinikai pszichológussal elemeztetett.