MAGYARORSZÁG – Hiába halmozódik az ötöslottó nyereménye immáron hetek óta, még mindig épp csak feljut a képzeletbeli dobogóra a 3,9 milliárdos főnyeremény.
Oroszországot figyelő kémműhold-csoportosulást fedezett fel az orosz hadsereg - közölte egy orosz katonai parancsnok, akit a RIA Novosztyi állami hírügynökség idézett vasárnap.
Amennyiben sikeres lesz az orosz élelmiszerbiztonsági ellenőrök által a magyar élelmiszer-feldolgozó cégeknél áprilisban sorra kerülő audit, akkor az orosz embargó megszüntetését követően a magyar cégek azonnal megkezdhetik termékeik kivitelét az orosz piacra - mondta Budai Gyula az MTI-nek.
Ez igen, ez már dél-amerikai városok luxusnegyedeit idéző tempó! Budapest megint nagyvonalúbb lett ezzel az egészen picit talán drogbárós gesztussal. Persze az lett volna az igazi, ha sikerül ráejteni egy hajléktalanszállóra. A Bors szerint egy minden igényt kielégítő, számítógéppel vezérelt … Folytatás
Nagy felmérés készült a tizenéves amerikaiak netezési szokásairól. A Facebook a csóroknál a legmenőbb, a gazdagabbaknál az Instagram már majdnem behozta.
Fürdőfejlesztési program indulhat Budapesten, a több évig tartó munkálatok során több strandot felújítanak, illetve bővítenek - erről a Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója beszélt az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
Az elmúlt évek történései alapján kijelenthetjük: az idei április nem túl sok jóval kecsegtet bennünket. Ha a korábbi évek tendenciái folytatódnak ugyanis, akkor idén is lesz egy olyan felkavaró mészárlás, mint az elmúlt években a bostoni merénylet vagy épp a kulcsi vérfürdő.
Pánikot okozott vasárnap egy kenyai egyetemi kampuszon egy trafóállomás robbanása: a diákok azt hitték, terrortámadás érte az intézményt, és pánikszerűen próbálták elhagyni az épületet. Menekülés közben egy ember meghalt, és 141-en megsebesültek.
A jelenlegi brit kormány reformtervei szerint az Európai Unió társállamaiból érkező munkavállalók több mint kétszer annyi hozzájárulást fizetnek majd be a brit szociális ellátórendszer kasszájába, mielőtt hozzáférhetnek a jóléti juttatásokhoz, mint amennyit a jelenlegi szabályok alapján már érkezésük pillanatában igényelhetnek - jelezte a brit miniszterelnök.
Fényfestéssel, sétáló szivárványokkal, óriási szappanbuborékokkal és interaktív kísérletekkel népszerűsíti a tudományt az Eötvös Loránd Fizikai Társulat április 18-i programjai, amelyekre országszerte több mint harminc városban várják az érdeklődőket.
1990. április 12. csütörtök: Antall József pártelnök megnyitó szavaival kezdte meg munkáját a MOM Művelődési Házában a Magyar Demokrata Fórum III. országos gyűlése. Az észt parlament felhívással fordult Mihail Gorbacsov szovjet elnökhöz: szolgáltasson igazságot, és Észtország nyerje vissza függetlenségét - jelentette az AFP helyi sajtókörökből szerzett értesülés alapján.
A Fidesz.hu közölte ezt a videót Dódity Gabriella pártszóvivő délelőtti, budapesti sajtótájékoztatójáról. Elképesztően informatív sajttáj volt, a Fidesz szóvivője nagy meglepetésre a Fidesz jelöltjét tartja megválasztásra érdemesnek a tapolcai időközin, míg a másik két jelölt szerinte alkalmatlan. Pont. Ami sokkoló, … Folytatás
A választásra jogosultak 21,79 százaléka, 15 663 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson 13 óráig a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport hétperces videofelvételt tett közzé, amelyen megörökítette, amint emberei megrongálják, ledózerolják és felrobbantják az észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait.
Megnyílt az idei repülési főszezon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporton szombaton a Lufthansa Regional Frankfurtból érkező Canadair Jet repülőgépének landolásával, amelynek fedélzetén 77 utas érkezett Magyarországra.
Heti átlagban alig változott a Brent típusú olaj árfolyama, így a finomított termékárakban is alig volt mozgás. A dollár-forint kurzus alakulása ezúttal nem tudott érdemben beleszólni a forintos...
Cápatámadásban életét vesztette vasárnap egy 13 éves szörföző fiú az Indiai-óceánban fekvő, Franciaországhoz tartozó Réunion szigeténél - számoltak be a helyi hatóságok.
Családcentrikusság, egy testi-lelki társ és az önzetlenség – ezek a szavak jutottak először eszébe Szandinak, amikor az álomférfi fogalmáról kérdeztük. A szavak mögött pedig férje, Bogdán Csaba rejtőzik. Az Ének iskolájának engedékeny tanára most a férfiakról mondta el véleményét.
A jelenlegi brit kormány reformtervei szerint az Európai Unió társállamaiból érkező munkavállalók több mint kétszer annyi hozzájárulást fizetnek majd be a brit szociális ellátórendszer kasszájába, mielőtt hozzáférhetnek a jóléti juttatásokhoz, mint amennyit a jelenlegi szabályok alapján már érkezésük pillanatában igényelhetnek - jelezte a brit miniszterelnök.
A Jobbik arculatváltását mutatta be ózdi riportjában vasárnap a Le Monde. A cikk szerint a párt hirtelen elfogadható lehetőségként jelent meg a Fidesz-kormányzat elutasításának kifejezésére.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport hétperces videofelvételt tett közzé, amelyen megörökítette, amint emberei megrongálják, ledózerolják és felrobbantják az észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait.
A Fidesz szerint a tapolcai időközi országgyűlési képviselőválasztás tétje az, hogy Tapolca, Ajka, Sümeg és térsége nyertese lesz-e a következő éveknek
IRAK – Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista csoport hétperces videofelvételt tett közzé, amelyen megörökítette, amint emberei szétverik, ledózerolják és felrobbantják az észak-iraki Nimrúd (az ókori Kalhu) régészeti parkjának asszír romjait.
A menedékkérők elleni atrocitások veszélyeztetik Németország nemzetközi tekintélyét - mondta a német külügyminiszter a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak.
„A tét az, hogy Tapolca, Ajka, Sümeg és térsége nyertese lesz-e a következő éveknek” – üzente meg közleményében a párt sajtóirodája. A tapolcai körzetben reggel óta tart az időközi választás, amit Lasztovicza Jenő halála miatt kellett kiírni. A veszprémi tapasztalatok alapján … Folytatás