Az összegzés szerint az Állami Számvevőszék az intézmények rektorának, illetve a Semmelweis Egyetem esetében a felsőoktatásért felelős miniszternek fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján intézkedési tervet kell készíteniük.
Tojásallergia felnőtteknél és gyerekeknél is jelentkezhet. Kezelésének egyetlen módja, ha a tojást kiiktatjuk az étrendből, de ez nem jelenti azt, hogy a tésztafélékről, édességekről is le kell mondani.
„A piramisjátékot űző Quaestor Csabaként” hivatkozott Lázár János a Quaestor-csoport vezetőjére, Tarsoly Csabára az épp zajló sajtótájékoztatón, bár ez valószínűleg csak nyelvbotlás volt (sajnos!). Olyan nagyon lényeges dolgot eddig nem mondott sem a miniszter, sem a vele nyilatkozó Giró-Szász András államtitkár.
Nyilvánosságra hozta a rendőrség annak a lánynak az utolsó ismert pillanatait tartalmazó felvételt, akit holtan találtak egy égő kocsiban március 13-án.
Egy fejlesztési banki hitelen keresztül a Miniszterelnökségnek (az MFB Quaestornak nyújtott hitele), továbbá a Földművelésügyi Minisztériumnak (az Állami Tartalékgazdasálkodási Nonprofit kft mintegy négyszázmillió forintja a Hungária Értékpapírban), valamint a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (az MNKH-n kereszül). Ezek mellett pedig közel száz … Folytatás
Magyarország az Európai Unió országaival együtt határozottan elítéli az Oroszország által Ukrajna ellen nap mint nap elkövetett területi agressziót - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Kijevben, a testület küldöttségének kétnapos látogatását összegezve az MTI-nek.
Kimennek lassan a divatból a hamburgerek, ezt pedig a világ legnagyobb hamburgerláncának számító McDonald's is érzi. Idén új vezérigazgató vette át a társaság vezetését, aki a brit piacon már...
Az LMP megszerezte a szükséges képviselői aláírásokat, így az ellenzéki párt kezdeményezhetik parlamenti eseti bizottság létrehozását a brókerbotrány ügyében - írja a párt meghívója, amely arról is...
A Volán társaságok integrációjából létrejött regionális közlekedési központok több mint 18 ezer munkavállalója április elsejétől 2,4 százalékos béremelésben, valamint egyszeri, bruttó 30 ezer forint összegű bérjuttatásban részesül - közölte a társaságok tulajdonosi jogait gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) csütörtökön az MTI-vel.
Az Infiniti QX50 névre keresztelt (korábban EX37/EX30d néven ismert) közepes méretű crossovere igencsak szerethető autó, köszönhetően kiváló vezethetőségének és egyedi hangulatának, azonban a típus legnagyobb hibája egyértelműen szűk második üléssora volt, ami számos vásárlót tántorított el az autótól.
Konzorciumot hoztak létre a régió gazdasági versenyképességének növelése érdekében, a tudástranszfer és a kutatási-fejlesztési-innovációs (K+F+I) szolgáltatások fejlesztésére.
A New York-i Autószalonon a Subaru a márka rajongóinak nagy örömére egy olyan, a BRZ sportkupén alapuló koncepciót mutatott be, amire már a Toyota GT86/Subaru BRZ testvérpár debütálása óta mindenki nagyon vár: egy bivalyerős, radikális sportverziót. S ha a kis japán gyártó ilyen koncepciókkal ’játszadozik’, az biztosan nem véletlen, ugyanis a Subaru nem igazán rendelkezik felesleges kapacitással,…
A Hyundai a 11. Szöuli Autószalonon ünnepli vadonatúj formatanulmányának, az Enduro életmód szabadidőautónak a világpremierjét, továbbá számos modellt most mutat be elsőként a nagyközönségnek.
A miniszter javasolni fogja Rogán Antalnak, hallgassák meg akár a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét korábban vezető Farkas Ádámot vagy Szász Károlyt is.
A VisionC koncepció vonalait és színeit felhasználva mutatta be legújabb modelljét a Škoda, amely gyökeresen elrugaszkodik az eddigi irányoktól. A típus sosem fog közúti engedélyt kapni, és még csak nem is azért, mert 10 méter hosszú és tanulmány.
A nagyobb méretű, vagyis teljes értékű hétüléses egyterűek piaca egyre kisebb, ugyanis sok-sok vásárló inkább a kevésbé praktikus és jóval szűkebb, azonban jelentősen olcsóbb 5+2 üléses kompakt egyterűek mellett dönt, amelyekből egyre nagyobb számban találunk a piacon.
A fontosabb európai részvényindexek kis mértékben mozdultak csak el tegnapi záróértéküktől, a BUX jelentősen erősödni tud köszönhetően a Richter és a MOL árfolyamemelkedésének. A kedvező amerikai...
Összegubancolódott idősíkok és egy titokzatos pecsét. Furcsaságok a Tarsoly-Orbán üzenetváltás körül. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, összecsúsztak az idősíkok a miniszterelnök és a magyar történelem legnagyobb horderejű pénzügyi csalásának első számú gyanúsítottja közötti levelezés ügyében.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart. A sajtótájékoztatóról mi is folyamatosan tudósítunk. A...
Demonstrációsorozatba kezdenek a fővárosi közművállalatok szakszervezetei április 13-a után, ha addig nem sikerül megállapodni a béremelésben a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattal - jelentették be az akciót szervező szakszervezetek csütörtökön Budapesten.