A Szöuli Autószalonon mutatta be legújabb modelljét a Kia. Bár a Novo névre hallgató négyajtós kompakt modell egyelőre tanulmány státuszt visel, kijelöli a márka útját a kínálat bővítésében.
Puskás Ferenc emlékének ápolására megalakult a Nemzetközi Puskás Alapítvány, amely két, a legendás labdarúgó pályafutásához is kötődő magyar egyéniségről elnevezett díjat is átad majd évenként.
Természetkárosítás miatt emelt vádat a Nagykőrösi Főügyészség két férfi ellen, akik 2013 őszén 146 őshonos tölgyfát vágtak ki és adtak el tűzifaként egy Natura 2000 besorolású területen.
Semmi nem dőlt el - jelentette ki Lázár János, a Szent János Kórház esetleges bezárásáról szóló sajtóhírt pedig úgy kommentálta: egy kórház felépítése korántsem jelenti azt, hogy egy másik bezár.
Long Eaton - 22 órát töltött halott anyjával összezárva az autójukban egy kétéves brit kisfiú. Benjamin (2). A pici kirándulni volt édesanyjával, a 22 hetes várandós Alina Roberts-szel (†33). Úgy volt, hogy állatkerti kiruccanásra férje is velük tart, de ő az utolsó pillanatban mégsem tudott menni.
A brókerbotrányok nyomán a legnagyobb kár várhatóan a győri ETO-park felépítésére a Quaestornak nyújtott hitel miatt éri az adófizetőket - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A Magyar Könyvvizsgáló Kamara (MKK) nem ért egyet a büntető eljárási törvény keddi módosításával, amely a pénzügyi intézmények könyvvizsgálóinál is lehetővé teszi a vagyon zárolását – mondta Lukács János kamarai elnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten. Az MKK elnöksége a jövő heti ülésén dönthet arról, hogy a köztársasági elnökhöz fordul, kérve tőle az alkotmánybírósági kontrollt. Az elnök…
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart. A sajtótájékoztatóról mi is folyamatosan tudósítunk. A...
Az 1991-1995-ös délszláv háborúban nemi erőszak áldozatául esett horvát állampolgárok jogosultak lesznek egyszeri pénzügyi támogatásra és havi juttatásra az elszenvedett sérelmek és szenvedések miatt. Erről döntött csütörtökön a horvát kormány.
A kormánypárti képviselőcsoport ezt azután közölte az MTI-vel, hogy Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön bejelentette: pártja hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Quaestor-ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdálkodásával összefüggésben
Dávida Marianna, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési főosztályának vezetője még az amerikai kitiltási botrány kapcsán személyiségjogi pert indított a Népszava és a Népszabadság ellen, mert az...
A Magyar Könyvvizsgáló Kamara (MKK) nem ért egyet a büntető eljárási törvény keddi módosításával, amely a pénzügyi intézmények könyvvizsgálóinál is lehetővé teszi a vagyon zárolását - mondta Lukács János kamarai elnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Tavaly tovább mérséklődött az ország GDP-arányos nettó külső adóssága, amit a gazdasági növekedés is erősített, a nettó külső adóssága a GDP-hez mérten 33 százalék közelébe csökkent - mondta Koroknai Péter, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője azon a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták az MNB Fizetési mérleg jelentés című kiadványának 2015. áprilisi számát.
Megtalálták a francia Alpokban múlt kedden lezuhant Germanwings-repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát - jelentette be csütörtökön Brice Robin, a nyomozást vezető marseille-i ügyész. Tájékoztatása szerint "van remény" arra, hogy az adathordozó értékelhető adatokat tartalmaz.
Párizs - Megtalálták a francia Alpokban múlt kedden lezuhant Germanwings-repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát - jelentette be csütörtökön Brice Robin, a nyomozást vezető marseille-i ügyész.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart. A sajtótájékoztatóról mi is folyamatosan tudósítunk. A...
Magyarország az Európai Unió országaival együtt határozottan elítéli az Oroszország által Ukrajna ellen nap mint nap elkövetett területi agressziót - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Kijevben, a testület küldöttségének kétnapos látogatását összegezve az MTI-nek.
Megtalálták a francia Alpokban múlt kedden lezuhant Germanwings-repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát - jelentette be csütörtökön Brice Robin, a nyomozást vezető marseille-i ügyész. Az is kiderült, hogy a másodpilóta az öngyilkosság lehetséges módozatairól tájékozódott az interneten a tragédiát megelőző napokban.