A Jobbik egykori szentendrei elnöke az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta: azért kellett távoznia pártjából, mert bírálta a Kun-Mediátor üggyel is összefüggésbe hozott Épkar Zrt.-t., amely szerinte a szegedi Jobbik kampányát is támogatta.
Karcag — Akár heteken át készíthette elő szökését a karcagi Kun-Mediátor Kft. tulajdonosa, Dobrai Sándorné Marcsika (61), aki magas kamatot ígért ügyfeleinek, de végül sok milliárd forintjukkal vált köddé.
Madridban és Monacóban egyetlen gól esett összesen, e két párban az első meccseket is figyelembe véve 360 perc alatt kettő. A Juve az idegenbeli 0-0-val, a Real Madrid a hazai 1-0-val jutott tovább a Monaco, illetve az Atlético ellen.
A Debrecen kisebb meglepetésre 2-0-ra nyert a bajnokságban listavezető Videoton otthonában a labdarúgó Ligakupa negyeddöntős párharcának szerdai visszavágóján.
Megjelent Thomas Piketty sikerkönyvének magyar fordítása. A könyvbemutató felszólalói bemutatták, milyen irdatlan mértékűvé vált a lecsúszás Magyarországon az utóbbi években.
A címvédő ZF-Eger szoros mérkőzésen nyert a RacioNet-Honvéd otthonában a férfi vízilabda ob I-ben az elődöntőbe jutásért zajló párharc második, szerdai mérkőzésén, ezzel egyenlített az egyik fél második sikeréig tartó párharcban.
Amerika- Alice Barker az 1930-40es években futott be táncos karriert, majd elvesztette az emlékeit, amnéziás lett. Életében most először pillantotta meg magát táncolás közben.
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, EP-képviselője az Európai Bizottsághoz fordul azt kérve, tegye meg a hátrányos megkülönböztetés gyakorlata ellen szükséges lépéseket
Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, EP-képviselője az Európai Bizottsághoz fordul azt kérve, tegye meg a hátrányos megkülönböztetés gyakorlata ellen szükséges lépéseket
Dohányzás, túlsúly, cukorbetegség - ezek a rizikófaktorok jelentősen növelik az érszűkület esélyét. Hava Róbert, az Oxygen Medical vezető asszisztense egy egyszerű módszerről, az arteriográfiáról beszélt, amellyel feltérképezhető az erek állapota, és megelőzhető a katasztrófa.
Bővültek tavaly Tolna megyében, az M6-os autópálya mellett fekvő ipari parkok, a létesítményeket működtető cégek vezetői szerint a további növekedéshez újabb területek bevonására lenne szükség.
Ünnepi holokauszt-megemlékezést tartottak szerdán a brüsszeli magyar nagykövetségen nemzetközi, illetve belgiumi zsidó vallási és társadalmi szervezetek vezető képviselőinek, illetve nagyköveteknek a részvételével
Pert indít a Magyar Posta cége, a JNT Security Kft. (JNT) az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDOSZ), illetve egyes tisztségviselői ellen, mivel folyamatosan valótlan, a...
A Washington Post tudósítása szerint lezárták a Fehér Ház környékén lévő utcákat, a rendőrség egy gyanús csomagot vizsgált. A forgalmat újraindították. Az amerikai titkosszolgálat nyilatkozatából...
A Kapos Most úgy tudja: a 21 éves eladót nyakon, mellkason és csípőn szúrták, és a rendőrség – ami nagy erőkkel vonult ki a Fő utca-Anna utca kereszteződése melletti dohánybolthoz – forró nyomon van. A Kapos Pont pedig azt írja, hogy zárás … Folytatás
Nyolcvanmillió forintot és muzeális részvényeket is elvitt a rendőrség a Buda-Cash páncélszekrényeiből, amit profi kasszafúróval töretett fel - írja az e heti HVG. Nyolcvanmillió forintot és...
Benyújtotta a parlamentnek a kormány a szakképzés átalakítására vonatkozó törvénymódosító javaslatait. A felsőoktatási törvény tervezett módosításának visszavonását követelték tüntetők a fővárosban.
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Holtan találtak egy nőt Kaposvár egyik belvárosi dohányboltjában szerda este, az elsődleges orvosszakértői vélemény alapján az idegenkezűség nem zárható ki - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Ünnepi holokauszt-megemlékezést tartottak szerdán a brüsszeli magyar nagykövetségen nemzetközi, illetve belgiumi zsidó vallási és társadalmi szervezetek vezető képviselőinek, illetve nagyköveteknek a részvételével.
Bár készítettünk már terjedelmesebb összehasonlító tesztet is, egy kezem és egy agyam éppen csak, hogy elég volt legújabb kisautó-tesztünkhöz. A kategóriában pezseg az élet, új generációs modellek hada szállt ringbe egymással: a Hyundai i20, a Mazda2, az Opel Corsa és a Škoda Fabia legújabb kiadását 84-től 115 lóerőig terjedő benzinmotorokkal küldtük a ringbe. Az ínyenc csomaghoz kedvező…
Németország hajlandó az eddiginél nagyobb erőfeszítésekre a földközi-tengeri menekültválság megoldásáért - jelezték szerdán a német kormány tagjai. Sajtóértesülés szerint Berlin hadihajókat is kész bevetni.
Visszafogott optimizmus jellemezte az amerikai piacot, a vezető indexek fél százalék körüli pluszban fejezték be a napot. Az emelkedésben a két legnagyobb bankkártyatársaság, a Visa és a MasterCard...
Oroszországban elhalasztották az új szupernehéz rakéta létrehozatalát, amellyel az eredeti tervek szerint orosz űrhajósok 2029-2030-ban a Holdra jutottak volna el - jelentette be a Roszkoszmosz orosz űrhivatal szerdán.
Két szakszervezet közös levélben arra kérte Áder János államfőt: ne írja alá az Országgyűlés által a múlt héten elfogadott, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos jogviszonyáról szóló törvényt, mert annak értelmében a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok dolgozói nem hozhatnak létre szakszervezetet.