2015. április 25. szombat

ápr. 25
8:08
Növekvő feszültség a felsőoktatásban (ATV)
Újból nekimegy a felsőoktatásnak a kormány: többek közt átalakítaná a képzési struktúrát, és a kancellári poszt után bevezetné a konzisztóriumot is. Az egy hete napvilágra került szakstruktúra, illetve a felsőoktatási törvénymódosítás tervezete miatt újból utcára vonultak a hallgatók és oktatók. A kormány részletkérdésekben meghátrált ugyan, de egyelőre nem látni, hogy mennyire lesz eredményes a…
ápr. 25
8:09
Magas a magyarok koleszterinszintje (WebBeteg)
Szomorú képet mutat az új, átfogó koleszterinstatisztika: már a fiatal korcsoportot is érinti a magas koleszterinszint.
ápr. 25
8:10
Ezer kilométert gyalogolnak a korrupció miatt brazil tüntetők (ATV)
Gyalog indult brazil tüntetők egy csoportja pénteken Sao Paulóból a több mint ezer kilométerre lévő Brazíliavárosba, tiltakozva az országot sújtó korrupció ellen, és követelve Dilma Rousseff államfő lemondását.
ápr. 25
8:12
Szegénységi bizonyítványunk (Alternatív Energia)
Magyarország emberségből, civilizáltságból, polgári erényekből szekundát kapott.
ápr. 25
8:14
Szegények iskolája (Alternatív Energia)
Márai Sándor egyik legvitatottabb, sokat és sokfelől támadott könyve volt.
ápr. 25
8:15
Labdarúgó NB I - Eredmény és tabella (Behaviour)
ápr. 25
8:21
Ingyen iGO, nyugdíjazott YouTube és FM-rádió - heti hírösszefoglaló (PCWorld)
Eközben a Windows 10 egyre biztosabb, hogy július végén jelenik meg - hírösszefoglalónk.
ápr. 25
8:21
Call of Duty: Black Ops III - kiszivárgott infók a Zombies, a kampány és a multi kapcsán (GameStar)
Tovább szivárognak az információk a Call of Duty: Black Ops III-mal kapcsolatban, most a még nagyobb Zombies mód, a kooperatív kampány és a multiplayer első részletei derültek ki.
ápr. 25
8:21
Izraeli határőrök lőttek le egy fiatal palesztint (Metropol)
A rendőrség állítása szerint a férfi a figyelmeztető lövések ellenére támadólag közelített feléjük.
ápr. 25
8:21
Határőrök lelőttek egy késekkel felfegyverkezett fiatalt (Blikk)
ápr. 25
8:21
Megint drágább lehet a tankolás (Portfolio)
Részben a jemeni feszültség miatt az utóbbi napokban emelkedett a Brent árfolyama, amit a finomított termékárak is követtek. Mivel a dollár csak minimálisan gyengült a forinttal szemben, így a...
ápr. 25
8:23
Miskolc Pass turisztikai kártyarendszer indul (Blikk)
ápr. 25
8:24
A Mercedes a legvonzóbb munkaadó (Infostart)
A kecskeméti Mercedes-Benz a legvonzóbb munkaadó Magyarországon a Randstad reprezentatív felmérése szerint, megelőzve a tavalyi győztes győri Audit - közölte a munkaerő-piaci szolgáltató cég.
ápr. 25
8:24
Örmény népirtás: Obama és Putyin nyilatkozatait is elítélték a törökök (ATV)
A török külügyminisztérium péntek este elítélte Joachim Gauck német elnök nyilatkozatát az örmények elleni népirtásról, és bírálta Barack Obama megfogalmazását is, jóllehet az amerikai elnök megkerülte a népirtás kifejezést.
ápr. 25
8:26
Rogán Antal és Kádár János egy klipben (ATV)
„A kisember, a keményen dolgozó kisember”. Rogán Antal kisemberes mondatai ma este zenei aláfestéssel is megszólalnak az ATV Vakkomondor című műsorában, ráadásul a klipben feltűnik az MSZMP egykori főtitkára is.
ápr. 25
8:27
Több vizsgálat indul a nyugati túszáldozatokkal járó amerikai dróncsapás nyomán (GazdaságPortál)
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) főellenőre vizsgálatot indít, miután a CIA egy januári dróncsapása kioltotta egy amerikai és egy olasz túsz életét az afgán-pakisztáni határ közelében, ezenkívül több elemzés is várható a történtekről – közölték pénteken amerikai kormányzati tisztségviselők. Tényfeltárásba kezdett például a szenátus hírszerzési bizottsága is. A CIA belső vizsgálatának…
ápr. 25
8:28
Izrael: lelőttek a határőrök egy késekkel felszerelt palesztin férfit (ATV)
Izraeli határőrök lelőttek szombat hajnalban egy késekkel felfegyverkezett fiatal palesztint egy Kelet-Jeruzsálem határában lévő ellenőrzőpontnál, mert a rendőrség állítása szerint a férfi a figyelmeztető lövések ellenére támadólag közelített feléjük.
ápr. 25
8:30
Emberségesebb lesz a végrehajtás (Infostart)
Olcsóbb, szakszerűbb és emberségesebb lesz a végrehajtás - ezt reméli a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé rendelt miniszteri biztos.
ápr. 25
8:30
Ban Ki Mun is részt vehet a moszkvai ünnepségeken (ATV)
Az ENSZ főtitkára részt kíván venni a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából tartandó moszkvai megemlékezéseken - jelentette szombaton a TASZSZ orosz hírügynökség tájékozott ENSZ-forrásra hivatkozva.
ápr. 25
8:30
Az ENSZ főtitkár Moszkvába megy emlékezni (Infostart)
Részt kíván venni az ENSZ főtitkára a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából tartandó moszkvai megemlékezéseken - jelentette az orosz hírügynökség.
ápr. 25
8:30
NBA: nagy verést kapott a Clippers San Antonióban (She)
A címvédő San Antonio Spurs hazai pályán 100–73-ra nyert a Los Angeles Clippers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, így 2–1-re vezet a párharcban.
ápr. 25
8:30
Emberségesebb lesz a végrehajtás (Metropol)
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé rendelt miniszteri biztos azt reméli, hogy talán kicsit olcsóbbá is válhat a végrehajtás, de mindenképpen szakszerűbb és emberségesebb lesz az eljárás.
ápr. 25
8:30
Magyar tank, ami 1 óra alatt megtanított programozni egy 10 évest (444.hu)
Codie egy okostelefonnal irányítható robottank, ami úgy oktat programozást, hogy a gyerek azt hiszi, játszik, és közben észre sem veszi, hogy profi kockává képezték.
ápr. 25
8:32
Kövér László: a miniszterelnök képességei a mai magyar mezőnyben páratlanok. (Infostart)
Kövér László szerint a rendszerváltozás hiányosságai ellenére nincs szükség rendszerszintű átalakításokra.
ápr. 25
8:32
Magyar és uniós forrás is jut új autópályák építésére (Metropol)
A 2014 és 2020 közötti ciklusban háromszázmilliárd forintnyi európai uniós pénz jut útfelújításra és -építésre.
ápr. 25
8:32
Nap, tavasz, kirándulás, boldogság! (444.hu)
Meleg léghullámok érkeznek a Kárpát-medencébe, hatásukra az átlagosnál magasabbra emelkedik a hőmérséklet, napos, kiránduló időre számíthatunk (met.hu, de nem az a MET)
ápr. 25
8:34
Kazahsztán büszke népe elnököt választ (444.hu)
A végeredmény nem is lehet kétséges, Nazarbajev kihívói esélytelenebbek, mint a fácánok Lázár Jánossal szemben.
ápr. 25
8:39
Valamit változtatni kell, hogy ne bukjanak ki a görögök az euróövezetből (Privátbankár)
Meredeken romlottak pénteken Görögország szuverén adóskockázati mérőszámai a londoni piacokon, miután nem született érdemi eredmény az euróövezeti országok pénzügyminiszterei és a görög kormány rigai értekezletén a további finanszírozási segítség feltételeiről.
ápr. 25
8:39
DK: Orbán álkonzultációt kíván folytatni a bevándorlásról (Blikk)
ápr. 25
8:39
Londoni elemzők: meredeken romlanak a görög adóskockázati mérőszámok (ProfitLine)
Meredeken romlottak pénteken Görögország szuverén adóskockázati mérőszámai a londoni piacokon, miután nem született érdemi eredmény az euróövezeti országok pénzügyminiszterei alkotta eurócsoport és a görög kormány rigai értekezletén a további finanszírozási segítség feltételeiről.
ápr. 25
8:42
Skótot fogtak, nem ereszt (ATV)
Alig fél évvel az elbukott népszavazást követően, két héttel a nagy-britanniai választás előtt a skót nacionalisták (SNP) pozíciói minden eddiginél erősebbek. A kampány szinte már csak róluk és egy lehetséges SNP-Labour alkuról szól, amely a konzervatívok szerint gyakorlatilag egyenlő a hazaárulással, és Putyin kezébe adja az országot. A Hetek cikke.
ápr. 25
8:44
Kövér szerint több Orbán Viktorra lenne szükség (ATV)
A rendszerváltozás eredményeiről és hiányosságairól is beszélt Kövér László a Veszprém Megyei Naplónak adott, szombaton megjelent interjújában. Az Országgyűlés elnöke rövid távúnak tartja a Jobbik előretörését a fiatalok körében és úgy látja, ha más pártokban is lenne legalább egy-egy Orbán Viktorhoz hasonló képességű ember, akkor az ország az elmúlt 25 évben előbbre jutott volna.
ápr. 25
8:45
Keresik! Eltűnt egy 85 éves bácsi (Blikk)
Idős férfit keresnek a hajdúszoboszlói rendőrök.
ápr. 25
8:46
Magyar munkások miatt zárták le az osztrák-magyar határt (ATV)
Jelképesen lezárta a határt a burgenlandi Féltorony (Halbturn) községnél a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pénteken este.
ápr. 25
8:47
Szexi! Terhesen pucérkodik Kardashian - fotó! (Blikk)
Los Angeles — Kourtney Kardashian (36) meztelen terhesfotót posztolt!
ápr. 25
8:48
Kuncze: Lázár belekötött Orbánba (ATV)
A korábbi belügyminiszter szerint Lázár János saját hatalmának súlya alatt időnként hülyeségeket beszél, és sokakba beleköt.
ápr. 25
8:48
Lavrov szerint nincs tűzszünet (Infostart)
Oroszország nem tartja tiszteletben a februári minszki találkozón az ukrán válság rendezése érdekében kidolgozott tűzszüneti megállapodást - jelentette ki az amerikai külügyminiszter.
ápr. 25
8:48
Ajánló: az FTC-DVTK nyitja a futballdélutánt - program (She)
A labdarúgó NB I-ben ma öt meccset rendeznek, köztük a 25. forduló legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját, a Ferencváros–DVTK összecsapást. Ugyanakkor az NB II-ben és az NB III-ban is ma játsszák a legtöbb mérkőzést. Tekintse meg a programot!
ápr. 25
8:48
A magyarok ellen akciózott a szélsőjobb Burgenlandban (Alternatív Energia)
Az FPÖ garantálná: az állásokat elsősorban helyiek töltsék be.
ápr. 25
8:48
Vizsgálat indult az amerikai és az olasz túsz halála miatt (hirado.hu)
A CIA vizsgálatot indított a januári amerikai dróntámadás miatt, amelyben két külföldi túsz is életét vesztette.
ápr. 25
8:50
Politikusok és közbeszerzések (Alternatív Energia)
Jelenleg a kormánypárt a törvényalkotást használja fel, hogy törvényesnek láttassa a törvénytelent.
ápr. 25
8:50
Őrizetbe vették a japán kormányfői hivatalra drónt landoltató férfit (hirado.hu)
A férfi néhány nappal ezelőtt egy kis drónt irányított a kormányfői hivatal tetejére, tiltakozásul az atomenergia használata ellen.
ápr. 25
8:52
Heller Ágnes: Egy „téma” megkeresett engem (Alternatív Energia)
Rájöttem, hogy saját szűkebb „filozófiai történetemben” is sok dologra rosszul emlékszem.
ápr. 25
8:52
Az infotörvény szigorú alkalmazása védheti meg a személyes adatokat (hirado.hu)
Elkerülhetetlen az adatvédelmi jogalkalmazás bizonyos fokú szigorodása az információs önrendelkezési jog biztosítása és a személyes adatok megfelelő védelme érdekében a digitalizált világban.
ápr. 25
8:54
Spam operettet rendez Rudolf Péter a Radnótiban (hirado.hu)
Tasnádi István a darabot Bálint András igazgató felkérésére, a társulat számára írta Rejtő Jenő (P. Howard) műveinek hatására.
ápr. 25
8:56
Több településen is megteltek a temetők (hirado.hu)
Akkor hová vigye a gyászoló család a koporsót, vagy az urnát?
ápr. 25
8:57
Elhunyt Wladyslaw Bartoszewski volt auschwitzi fogoly (Blikk)
ápr. 25
8:57
Az útfejlesztések kevesebb, mint fele jön EU-pénzből (Portfolio)
A 2014 és 2020 közötti ciklusban háromszázmilliárd forintnyi európai uniós pénz jut útfelújításra és - építésre - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes...
ápr. 25
9:03
Feladta magát a sugárzó drónt eregető japán férfi (444.hu)
A nukleáris program újraindítása ellen tiltakozott. A fukushimai reaktor mellől szerzett homokot.
ápr. 25
9:05
Zugló cokit mutat a vasárnapi zárva tartásnak (444.hu)
A képviselőtestület ugyanis úgy döntött, hogy a Bosnyák téri piac – a piros betűs ünnepek kivételével – vasárnap is nyitva fog ezentúl tartani. Korábban a XIII. kerület nyitotta ki a Lehel piacot a szabad vasárnapokra. (Hír24)

Keresés