A pályázásra készülő kis- és középvállalkozások beruházásaik értékének 81 százalékát EU-pénzből tervezik megvalósítani, e forrás híján ezen beruházások 60 százaléka elmaradna - többek között ez...
Ötven új munkahely jött létre a mintegy 1,4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a pápai Hirtenberger Automotive Safety Hungary járműbiztonsági rendszereket gyártó vállalatnál - tájékoztatta a cég vezetője hétfőn az MTI-t
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) ideiglenes magánútlevelet biztosított Tóásó Elődnek a hazatéréshez - mondta Szijjártó Péter miniszter hétfőn Budapesten.
2015.04.27 19:00, Budapest, Új Színház (VI., Paulay Ede u. 35.): Üldözöttek címmel mutatja be az Új Színház Radnóti Miklós és Wass Albert megzenésített költeményeiből álló irodalmi estjét.
Az év végéig még mintegy 800 ezren hagyhatják el a polgárháború sújtotta Szíriát, így a szomszédos Törökországban akár a 2,5 milliót is elérheti majd a menekültek száma - hívta fel a figyelmet az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) vezetője, akit a Hürriyet Daily News című angol nyelvű török napilap idézett hétfői számában.
A nepáli földrengéssel kapcsolatban 58 magyar állampolgárról van tudomása a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, akik a térségben tartózkodtak vagy tartózkodnak, közülük tízzel eddig még nem sikerült felvenni a kapcsolatot - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Az eredeti 7 helyett 9 tagú lesz a parlament költségvetési bizottságának a brókerbotrányt vizsgáló albizottsága, miután a költségvetési bizottság hétfői ülésén egyhangúlag elfogadta a bővítést.
Ötven új munkahely jött létre a mintegy 1,4 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a pápai Hirtenberger Automotive Safety Hungary járműbiztonsági rendszereket gyártó vállalatnál – közölte a cég vezetője. Király Gábor elmondta, hogy a fejlesztést az unió 346 millió forinttal támogatta.
Az MNB mától felfüggesztette a TR Investment tőzsdei részvényeinek kereskedését és hatmilliós bírságot szabott ki, mivel a kibocsátó a jegybank kötelezése ellenére sem tette közzé a 2013. évi éves jelentését. A felfüggesztés határozatlan időre, az éves jelentés közzétételéig marad érvényben.
Március végére 5,3 milliárd forinttal 112 milliárd forint fölé emelkedett a költségvetési szervek tartozásállománya. A friss adat nagyon közel van a mindenkori csúcshoz. Az államkincstár adatai...
Budapest – Tizentötmillió eurós beruházással bővitik a ferihegyi repülőteret – értesült a nol.hu. A B terminál kiépítésével pedig megszűnne a bádogterminál.
Az Országgyűlés mai ülésén tárgyalhatja utoljára a kedden elfogadni tervezett nyolc előterjesztést, köztük azt, amely a világörökségi területekre is kiterjesztené az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartását, ugyanakkor a többi napon lehetővé tenné, hogy a jelenlegi reggel hat óra helyett már fél ötkor kinyithassanak a boltok.
2015 áprilisában már nagyon szeretnék tudni a befektetők, mi történt egy tőzsdei céggel 2013-ban. A felügyelet is kíváncsi - felfüggesztették a társaság papírjait és milliós bírságot is kiszabtak.
Az MSZP azt javasolja, hogy az iparűzési, a gépjármű- és a személyi jövedelemadó elvont része is kerüljön vissza a kistelepülések önkormányzataihoz, az ott dolgozó közalkalmazottakat pedig külön pótlék segítse
Az európai részvénypiacokon délelőtt még pesszimista hangulatban telt a kereskedés, azonban délután elkezdték venni elsősorban az autóipari szektor részvényeit. A BUX-index értéke is emelkedik, ami...
Az Európai Unióban a részmunkaidős munkavállalók átlagosan 20 százalékát teszik ki az összes foglalkoztatottnak, azonban az arányok tagországonként igen eltérőek. Magyarországon például 2014-ben a...
Fucsovics Márton kikapott a 439 ezer euró (132 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás férfi tenisztorna selejtezőjének harmadik fordulójában, így nem jutott főtáblára.
Az eddig tervezettnél 0,5 százalékkal magasabb, 2,9 százalékos gazdasági növekedés várható 2015-ben és 2016-ban Spanyolországban - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az Europapress hírügynökség által szervezett sajtóbeszélgetésen hétfőn Madridban.
Alekszisz Ciprasz görög kormányfő vasárnap este telefonon segítséget kért Angela Merkel német kancellártól az államcsőd veszélyének elhárításához - írta a Bild című német lap hétfőn.
A Merkúr első műholdja, az amerikai Messenger (MErcury Surface, Space ENvironment, GEochemistry, and Ranging) űrszonda három nap múlva, április 30-án követ el "öngyilkosságot".
Görögország rendben törleszti valamennyi tartozását és nem lép ki az euróövezetből - mondta az új görög köztársasági elnök a Spiegel Online német hírportálon hétfőn megjelent nyilatkozatában.
Az idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonat mozdonyát, a járművet hétfőn sajtótájékoztatón mutatták be a Nyugati pályaudvaron.